Zelenszkij két éve: sok lépés előre, sok lépés hátra

Szerző: Istrate Dominik
2021.05.20. 20:43

Két éve, 2019. május 20-án lépett hivatalba Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök. Hogyan váltott taktikát Moszkvával szemben és mit kezdett az oligarchákkal? Hogyan hatott az elnökségére a koronavírus-járvány? Hogyan befolyásolja az ukrán külpolitikát a Biden-adminsiztráció? Mi várható a magyar-ukrán kapcsolatok terén? Öt pontban foglaljuk össze Zelenszkij elnökségének első két évét.

Zelenszkij két éve: sok lépés előre, sok lépés hátra

Két évvel hivatalba lépése után Vologyimir Zelenszkij sok tekintetben ott folytatja, ahol Petro Porosenko abbahagyta, csak más eszközökkel és más nemzetközi környezetben. Mandátumának közepe felé haladva az elnök egyik fő célja saját politikai helyzetének konszolidációja. Mindeközben példátlan lépések történtek az ukrajnai orosz befolyás letörése érdekében, az oligarchák elleni fellépés és a magyar-ukrán kompromisszum azonban továbbra is várat magára. Öt pontban foglaljuk össze Zelenszkij elnökségének első két évét, valamint az Ukrajna előtt álló kihívásokat és lehetőségeket. 

1. Kijev taktikát váltott Moszkvával szemben

A kelet-ukrajnai háború mielőbbi befejezésének ígéretével megválasztott Zelenszkij a hivatalba lépését követő kezdeti időszakban egy sor engedményt tett Oroszországnak. Az adminisztráció kifejezetten ellenezte, hogy az ukrán hadsereg erőteljesebben lépjen fel a Moszkva által irányított „szakadárok” provokációival szemben,

az elnöki kabinetet Moszkvával szemben engedékenyebb figurákkal töltötték fel

(egészen az adminisztráció legmagasabb, kabinetfőnöki szintjéig), 2019 szeptemberében pedig az MH17-ügy koronatanúját is kiadták Moszkvának, megmentve ezzel a Kremlt az egyébként megérdemelt nemzetközi megaláztatástól. Sőt, Kijev még azt is komolyan mérlegelte, hogy a „népköztársaságokat” valamilyen burkolt formában, de bevonják a minszki békefolyamatba.

ZELENSZKIJ LUHANSZKBA LÁTOGAT 2021 MÁJUSÁBAN. KÉP: UKRÁN ELNÖKI HIVATAL

Ehhez képest a Kreml semmiféle engedményt nem tett az ukrán fél irányába: a normandiai négyek közötti tárgyalás 2020 második felére elakadt, a minszki békefolyamat pedig lényegében befagyott. Ugyan a 2019 szeptembere és 2020 áprilisa között megtörtént három tömeges fogolycsere megvalósításával Zelenszkij és stábja komoly (és rövid távon politikai haszonnal is járó) eredményeket ért el, a putyini rezsim hozzáállása a konfliktus rendezéséhez a legkevésbé sem változott.

Felismerve, hogy a politikai koncessziók nem érték el a kívánt hatást, az ukrán vezetés taktikát váltott.

Februárban Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsa szankciókat vezetett be az ország legbefolyásosabb oroszbarát oligarchája és legnagyobb oroszbarát politikai pártjának vezetője, Viktor Medvedcsuk, valamint az oligarcha üzleti érdekeltségei és (Kreml-barát dezinformációt rendszeresen terjesztő) televíziós csatornái ellen. Három hónappal később pedig a Zelenszkij által kinevezett főügyész, Irina Venediktova kezdeményezésére hazaárulás és terrorizmus finanszírozásának gyanújával emelt vádat Medvedcsuk és egy párttársa, Tarasz Kozak ellen.

A Putyinhoz igencsak közel álló és az Egyesült Államok által már évekkel ezelőtt szankcionált oligarcha régóta a Kreml informális hadoszlopaként tevékenykedik, orosz érdekeket támogató lobbitevékenysége, valamint nemzetbiztonsági szempontból is kétes krími és kelet-ukrajnai orosz ügyletei pedig régóta ismertek a Nyugat számára. A Medvedcsuk elleni fellépés megkésett, de logikus lépés az ukrán vezetés részéről: mivel a keleti fronton nem sikerült hathatós eredményt elérni, célszerűbb volt egy Vlagyimir Putyin helyett kisebb és politikailag könnyebben „célba vehető” ellenfelet kiválasztani. Nem mellékes, hogy Zelenszkij ezzel az Oroszország és Ukrajna közti politikai közvetítőt is „kiiktatta”, Medvedcsuk ugyanis – Putyin helyi embereként – megkerülhetetlen volt a kétoldalú kapcsolatok számos területén.

2. Zelenszkij három legyet akar ütni egy csapásra

A Medvedcsuk és köre elleni intézkedéssorozat hátterében a szükségszerű nemzetbiztonsági megfontolások mellett természetesen belpolitikai motivációk is álltak. Az elnök népszerűsége a koronavírus-járvány félrekezeléséből, a gazdasági válságból, az egyre növekvő szociális elégedetlenségből, a kelet-ukrajnai helyzet kilátástalanságából és sok-sok más tényezőből adódóan erőteljesen csökkent, a kormányzó Nép Szolgája párt pedig látványosan leszerepelt a 2020. októberi helyhatósági választáson.

A választás után alapjaiban kérdőjeleződött meg, hogy a kormányzó Nép Szolgája-frakció, amelynek egy szelete továbbra is a Zelenszkijből kiábrándult oligarcha, Ihor Kolomojszkij befolyása alatt áll, egyáltalán képes lesz-e együtt maradni. (Ukrajna kormányzati stabilitása 2020 márciushoz hasonlóan 2021 májusában sem nyugszik a legbiztosabb alapokon, Zelenszkij jelenleg a második kormányát fogyasztja, az elmúlt napokban három minisztérium élére került új vezető.) Mindemellett az októberi választás azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a Zelenszkij-párt számára egyre nagyobb politikai fenyegetést jelent a Medvedcsuk által irányított oroszbarát ellenzék.

A Putyin-barát oligarcha elleni szankciók és vádemelés azonban nem csupán az általa vezetett Ellenzéki Platform – Az Életért pártra jelentettek politikai csapást (a párt Medvedcsuk csatornáinak és forrásainak blokkolásával komoly erőforrásokat veszít), hanem Zelenszkij másik nagy politikai ellenfelére, Petro Porosenkóra is. A szankciókat üdvözlő és Zelenszkijnél (idáig) hangsúlyosabban Putyin-ellenes Porosenko ugyanis elnöksége idején nem lépett fel Medvedcsuk nyilvánvalóan a Kreml céljait szolgáló érdekeltségeivel szemben.

A kijevi vezetés lépése politikai értelemben azt a benyomást volt hivatott kelteni az ukrán közvéleményben, hogy éppen a sokszor erős elnökként aposztrofált Porosenko volt cselekvésképtelen az ukrajnai orosz befolyással szemben,

míg a gyakran gyenge elnökként jellemzett utódja az, aki elvégzi azt a munkát, amire elődje képtelen volt.

Zelenszkij tehát két évvel hatalomra kerülése után sok tekintetben ott folytatja, ahol Porosenko abbahagyta, csak más eszközökkel és más nemzetközi környezetben.

Ezekből a belpolitikai manőverezésekből pedig az is kirajzolódik, hogy az egykori komikus és sorozatsztár már nem politikai újonc többé: ciklusának közepe felé haladva épp annyira célja saját politikai pozíciójának konszolidációja, mint az érdemi politikai eredmények elérése. Az orosz befolyást célzó intézkedések pedig jótékonyan hathatnak az elnök és pártjának népszerűségére. Két évvel megválasztása után Zelenszkij népszerűsége nagyot csökkent, de továbbra sincs érdemi riválisa, a fokozódó társadalmi elégedetlenség viszont továbbra is komoly politikai kockázat az elnök és pártja számára.

Sőt, a Medvedcsuk elleni eljárás az oligarchikus rendszer elleni harcban is jól jön az elnöknek, amivel nemcsak saját választói, de a Nyugat előtt is jó pontokat szerezhet. Mindazonáltal a Medvedcsuk-ügy tárgyalása legalább ugyanennyi politikai kockázatot is rejt magában, mivel az tovább mélyítheti az ukrán társadalom belső feszültségét. Itt elég visszagondolni Julija Tyimosenko 2011 és 2014 közötti bebörtönzésére és felidézni, hogy Porosenko ellen jelenleg is zajlanak bírósági eljárások, amelyeket a főügyész Venediktova szintén Zelenszkij által kinevezett, majd menesztett elődje azért nem indított el, mert az eljárás a kezdetektől politikailag motivált volt.

3. Új fejezet következhet az amerikai-ukrán együttműködésben

Joe Biden januári hivatalba lépésével fontos – a Trump-adminisztráció kétes hírű ukrán ügyleteit felidézve – és rendkívül pozitív változásra került sor a nemzetközi környezetben Ukrajna számára, a Biden-adminisztrációval ugyanis Zelenszkij esélyt kapott, hogy új szintre emelje a kétoldalú partnerséget az Egyesült Államokkal, s ezáltal javítsa országa nemzetközi pozícióit a jövőbeli kelet-ukrajnai és krími rendezés reményében.

ZELENSZKIJ FOGADJA ANTONY BLINKENT 2021. MÁJUS 6-ÁN. KÉP: UKRÁN ELNÖKI HIVATAL

A Zelenszkij-kabinet feltehetőleg már január 20-ától kereste az amerikai kormánnyal való együttműködést a háttérben, az elmúlt három hónapban pedig egy sor olyan intézkedést hozott, amely az új amerikai kormánynak tett gesztusként is értelmezhetők. Az ukrajnai orosz befolyás elleni fellépés mellett Kijev a kínai befolyás kelet-európai növekedése ellen is tett lépéseket azzal, hogy nem hagyja kínai kézbe kerülni a Motor Szics hadiipari óriásvállalatot.

A kijevi vezetés feltételezett próbálkozásai ellenére Biden „csak” az áprilisi kelet-ukrajnai orosz mozgósítás megindulása után kereste fel először ukrán kollégáját, melyet követően széles körű egyeztetésekre került sor a két ország kormánya, hadserege és nemzetbiztonsági apparátusa között. Habár az amerikai fellépés nem volt teljesen következetes, az orosz csapatok április 22-i visszarendelésében az amerikai-ukrán koordinációnak erős szerepe volt.

Szimbolikus értelemben a Biden-adminisztráció már most komoly politikai támogatásban részesítette Ukrajnát

Antony Blinken május 6-i kijevi látogatásával, Zelenszkij számára pedig komoly politikai siker volna, ha – az idáig meg nem erősített sajtóhíreknek megfelelően – létrejönne egy kétoldalú találkozó a két elnök között idén júniusban.

Blinken májusi látogatása a közelgő NATO-csúcs miatt is jelzésértékű: az ukrán vezetés jelenleg is aktívan lobbizik azért, hogy az ország Tagsági Akciótervet kapjon a transzatlanti védelmi szövetségbe. 2020 júniusától Ukrajna is tagja a NATO Kibővített Lehetőségek Partnerségének (EOP). Az EOP a szövetség legmagasabb szintű, nem tagállamokkal fenntartott együttműködése, ugyanakkor önmagában nem garancia a NATO-tagságra, az áprilisi orosz mozgósításra adott kétélű nyugat-európai válasz pedig megmutatta, hogy Kijev továbbra is messze áll a NATO-tagságtól.

Amennyiben Ukrajna a közeli jövőben nem kap Tagsági Akciótervet, az ukrán vezetés várhatóan az amerikai-ukrán kétoldalú védelmi együttműködés megerősítésére, valamint annak szerződéses újraértelmezésére helyezné a hangsúlyt, amellyel kapcsolatban jelenleg is folynak tárgyalások (Ukrajna mindeközben Grúziával és Moldovával társulva üzente meg Brüsszelnek, hogy készek továbbvinni az európai integrációt). Erre pedig ukrán szemszögből égető szükség mutatkozik, mivel a Kelet-Ukrajna körüli fenyegetés nem szűnt meg, Ukrajna az áprilisi eszkaláció közepette az Azovi-tengerhez való hozzáférést is elvesztette, a Medvedcsuk elleni eljárás pedig újabb aránytalan orosz retorziót vonhat maga után.

Az amerikai támogatást azonban jelentősen beárnyékolja, hogy a Biden-adminisztráció a projekttel szembeni kritikus álláspontja ellenére és a német-amerikai kapcsolatok romlásától tartva (egyelőre) nem vet ki érdemi szankciókat az orosz-német Északi Áramlat 2 gázvezeték, pontosabban az építkezést irányító projektcég ellen. Elképzelhető, hogy a Fehér Ház lépésével emiatt elégedetlen Kongresszus kétpárti többsége szankciókra kényszeríti majd Bident az Ukrajnát potenciálisan dollármilliárdnyi gáztranzitbevételektől megfosztó vezetékkel szemben, ugyanakkor az amerikai kormányzat mozgástere – figyelembe véve, hogy már csak hónapok vannak hátra a vezeték elkészülésééig – rendkívül limitált.

Egyelőre kérdéses, hogy a Nyugat Oroszország-kritikus része hogyan kompenzálja majd Kijevet (ha egyáltalán), azonban feltételezhető, hogy a júniusi Biden-Putyin csúcs előkészületeivel párhuzamosan zajlanak olyan folyamatok a háttérben, amelynek eredményét még nem ismerhetjük. A jelenlegi orosz-ukrán tranzitszerződés 2024-ig érvényes.

4. Végre megindulhat az oligarchia elleni küzdelem?

A Blinken-féle külügy az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá tette, hogy kész erőteljesebben támogatni Ukrajnát, ezért cserébe viszont komoly reformokat várnak Washingtonban Kijevtől, amely nemcsak amerikai elvárás, hanem Ukrajna szemszögéből nézve szükségszerűség is egyben. Oroszország számára a korrupció olyan politikai fegyver, amelyen keresztül befolyásolhatók Kijev belügyei. (Márciusban Washington Kolomojszkij szankcionálásával üzente meg Zelenszkijnek, hogy ha nagyobb támogatást akarnak, leheljenek életet a megakadt reformfolyamatba.)

Az amerikai-ukrán partnerség megerősítése szempontjából is fontos tényező, ugyanakkor alapvetően Oroszország-politikájának markánsabbá válása és saját, meggyengült politikai pozíciójának erősítése állhat annak hátterében, hogy

Zelenszkij – két évvel beiktatása után – úgy tűnik, végre felveszi a kesztyűt az ország oligarcháival (vagy legalábbis azok egy részével) szemben.

Márciusban egy szenvedélyes hangú beszédben jelentette be, hogy magasabb fokozatra kapcsolná a korrupció elleni küzdelmet, két hónappal később a Nemzetbiztonsági Tanács listába gyűjtötte az ország gazdasági biztonságára nézve veszélyesnek ítélt oligarcháit, a Medvedcsuk elleni fokozatos fellépés pedig azt mutatja, hogy több hónapos előkészületeket öltöttek formába. Az Olekszij Danyilov vezette Nemzetbiztonsági Tanács emellett egyre látványosabban és bátrabban foglalkozik az országot sújtó belső fenyegetésekkel, amelyekre hosszú évek óta nem volt példa.

Hogy Zelenszkij részéről mennyire vehető komolyan ez az újraéledt elköteleződés az ország „deoligarchizációja” iránt, azt az elkövetkezendő időszak eredményei (vagy kudarcai) fogják megmutatni. Az elmúlt egy év – hasonlóan Zelenszkij első hivatali évéhez – továbbra is vegyes, sőt, bizonyos szektorok területén kifejezetten aggasztó képet mutat. A legsúlyosabb problémák a korrupt bírák által foglyul ejtett igazságszolgáltatásban jelentkeztek: tavaly októberben például maga a részben a Janukovics-éra kinevezettjeiből álló alkotmánybíróság tolta az alkotmányos válság szélére az országot azzal, hogy megvágta a korrupcióellenes hatóságok jogköreit, az ukrán igazságszolgáltatás csúcsszervével való szembenállás pedig továbbra is érezteti a hatását.

Zelenszkij egyrészt erre reagálva kezdeményezte az ország legkorruptabb bíróságának tartott kijevi törvényszék likvidálását. Szintén aggodalomra adott okot, hogy az elnök korábbi baráti kinevezései után ismét a Janukovics-érából ismert szereplők kerültek a hatalom közelébe, köztük Oleh Tatarov tavaly augusztusban kinevezett helyettes elnöki kabinetfőnök, aki már nem sokkal kinevezése után korrupciós botrányba keveredett. Más területeken viszont, köztük az energia-, a védelmi és a digitális szektorokban érdemi előrelépésekre került sor az elmúlt egy évben.

5. Továbbra is várat magára a magyar-ukrán kompromisszum

Magyar szemszögből nézve az etnonacionalista politizálást elviekben elutasító Zelenszkij elnöksége kezdetben rendkívül ígéretesnek tűnt. Megválasztásával lehetőség mutatkozott arra, hogy új korszak kezdődjön a kétoldalú kapcsolatokban, rendezzék a vitatott ukrán oktatási és nyelvtörvény kérdéseit, jobb körülményeket teremtsenek a kárpátaljai magyarság számára és elhárítsák az ukrán NATO-tagság előtti akadályokat.

DMITRO KULEBA ÉS SZIJJÁRTÓ PÉTER POZSONYBAN. KÉP: SZP/FB

A két ország kormányának kezdeti kapcsolatkeresési kísérletei azonban gyorsan kifulladtak, a kétoldalú kapcsolatok pedig látványos mélypontra kerültek a tavaly októberi ukrán helyhatósági választásokat követően,

melynek során a magyar és az ukrán kormány is látványosan kihasználta a kisebbségi kártyát egymással szemben.

Ahogy egyébként a Kreml is: Moszkva aktívan igyekszik kiélezni a két fél közötti konfliktust, melynek legutóbbi példája az a beregszászi magyarellenes provokáció, amelyet orosz megrendelésre hajtottak végre május elején.

Két év távlatából nézve a kétoldalú kapcsolatok kudarcáért mindkét kormány egyaránt felelős. A kijevi vezetés továbbra is enged a nacionalista hangoknak, a magyar kormány Ukrajnához való hozzáállása pedig nemcsak belpolitikailag, hanem geopolitikailag is motivált, az Orbán-kormány ugyanis kényesen ügyel arra, hogy ne haragítsa magára a Kremlt. Ugyan Dmitro Kuleba és Szijjártó Péter legutóbbi, májusi találkozója bizalomra ad okot, továbbra is kérdéses, mikor és hogyan rendezhető a két ország kapcsolata.

Fordulópont (ha egyáltalán, de) leghamarabb augusztusban várható, amelynek fontos jele volna, ha Áder János mellett Orbán Viktor is elfogadná Zelenszkij meghívását, képviselné Magyarországot az Ukrajna függetlenségének 30. évfordulójára tervezett ünnepségekenn Kijevben és részt venne a Zelenszkij-féle Krími Platform kezdeményezésben. Félő azonban, hogy a magyar kormányfő a politikailag valójában súlytalan köztársasági elnöknek delegálja a feladatot, illetve, hogy nem Kijevnek, hanem Moszkvának gyakorol gesztust – elszalasztva a kétoldalú rendezés és a kárpátaljai helyzet javításának lehetőségét.

A szerző a Közép-Európa Társaság alapítója és a Political Capital külpolitikai elemzője.

NYITÓKÉP: Az ukrán elnöki hivatal oldala

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek