Erkölcsileg elítélendő, aki nem oltatja be magát, holott megtehetné

Tóth I. János

Szerző:
Tóth I. János

2021.05.19. 08:30

Helytelen, ha csak a társadalmi érdeket nézzük, és mindenkit potyázónak minősítünk, aki nem veszi fel az oltást, másrészt az sem helyes, ha az oltást orvosi és pszichés okok miatt elutasító kisebbségre hivatkozva morálisan nem ítéljük el a potyázást és a potyázókat.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A klasszikus járványmodellek figyelmen kívül hagyják az emberek döntéseit, noha azok jelentős mértékben befolyásolják a járvány terjedését. Ezen a területen új megközelítést jelent a járványmodellek és a játékelmélet egyesítése. Egy kanadai alkalmazott matematikus, Chris Bauch (2003, 2011) az elsők között publikált e témakörben.

A szerző rámutat arra, hogy a korlátozó intézkedésekből fakadó hátrányok, illetve az oltással együtt járó kockázatok miatt az önkéntes vakcináció esetében nem alakul ki a társadalom szempontjából optimális helyzet, jelesül a szükséges mértékű távolságtartás és a nyájimmunitás. Azaz

egy populáció pusztán az emberek önérdekére támaszkodva nem tudja legyőzni a pandémiát.

Ennek pedig az az oka, hogy a pandémia egy sokszemélyes fogolydilemma, vagyis egy potyautas interakció. Ez az interakció típus minden olyan esetben felmerül, ahol fennállnak a következő előfeltételek: a racionális szereplők szabadon dönthetnek az alternatívákról, nyereségük nemcsak a saját, hanem mások döntésétől is függ, egyéni szinten a dezertálás, míg közösségi szinten a kooperálás vezet nagyobb nyereségre.

Oltakozás és a fogolydilemma

A védőoltások kifejlesztésével a társadalmak jelentős lépést tettek a Covid 19-járvány megfékezése érdekében: minél magasabb a populáció átoltottsága, annál védettebb a társadalom. A vakcináció általában az egyén számára is előnyös, ugyanis a nagy valószínűséggel kialakuló védettség meghaladja a vakcináció esetleges hátrányait, úgymint sorbanállás, láz, levertség, vérrögképződés, rövid, maximum egy éves védettség, az új típusú vakcinák hosszú távú hatásainak a kockázatai.

Ebben a helyzetben a „játékos” akkor jár a legjobban, ha a többség oltakozik és így kialakul a nyájimmunitás, de ő nem oltatja be magát. Ebben az esetben élvezi a közösségi szintű védelmet anélkül, hogy ő maga egyénileg hozzájárult volna. A fogolydilemma terminológiája szerint a döntéshozó számára az jelenti a nagy győzelem állapotát, ha ő dezertál és mások kooperálnak. Mivel mindenki ebben érdekelt, ezért az önérdek a vakcináció elkerülését diktálja. Ha azonban a dezertáló „okosok” száma elég nagy, akkor nem alakul ki a közösségi immunitás és a vírus folyamatosan fertőz, amely nemcsak az idősek és a krónikus betegek számára jelent fokozott veszélyt, hanem általában a társadalom számára is, tekintettel az egészségügy folyamatos túlterhelésére.

Ez a megfontolás elsősorban a fiatalokra és az egészségesekre érvényes. Az idősek és a krónikus betegségben szenvedők túlságosan nagy kockázatot vállalnak, ha a többség oltakozására várnak. Ezért ők igyekeznek beoltatni magukat. Ezt az elméleti várakozást a statisztikai adatok is megerősítik, miszerint az idősek és a diplomások nagyobb arányban hajlandóak oltakozni. A 64 év felettiek 89 százaléka és a felsőfokú végzettségűek 76 százaléka tervezi beoltatni magát. A diplomások magasabb oltakozási hajlandósága mögött – többek között – az állhat, hogy ők jobban bíznak a tudományban.

A fentiekből az is következik, hogy

a vakcináció bizonyos mérték fölött lelassul, mivel elfogynak azok az emberek, akik pusztán az önérdekük alapján beoltanák magukat.

Ez látható a vakcinációban élenjáró országokban (San Marino, Izrael), ahol az oltottak arányának a növekedése úgy 60 százaléknál jelentős mértékben lelassult.

Hogyan ösztönözhető a vakcináció mértéke egy populációban?

A fentiekből következik, hogy előbb-utóbb minden populációban erőfeszítéseket kell tenni az átoltottság mértékének a növelésére. Milyen lehetőségei vannak arra a társadalomnak, hogy az oltásszkeptikusokat is rávegyék az oltakozásra?

1. A legkeményebb megoldás az, hogy az állam bürokratikusan előírja a védőoltást. Mivel vannak kötelező védőoltások így elvileg a koronavírus elleni védőoltás is kötelezővé tehető, ha fennállnak annak feltételei, úgymint járványveszély, biztonságos és hatékony oltóanyag, alacsonyabb alternatív költség, és a kényszerintézkedések arányossága.

Szerintem ezek a feltételek nem állnak fenn. Például az egészséges fiatalokat, akik számára a koronavírus-fertőzés nem jelent komoly veszélyt, méltánytalan lenne arra kényszeríteni, hogy oltakozzanak. Rövid távon az oltóanyagok többsége biztonságosnak tűnik, egyedül az AstraZeneca trombózist okozó hatásáról szóló hírek jelentenek aggodalmat. Az új védőoltások hosszútávú hatásait azonban eleve nem ismerhetjük. A „keleti” vakcinák minőségbiztosítása, illetve a „nyugati” vakcinák teljesen új technológiája szintén növeli az emberek kétségeit. Ezen a téren ma még csak kérdéseink lehetnek: tényleg átprogramozza a Pfizer vakcinája az immunválaszokat?

2. Az állam elvileg megteheti azt is, hogy az oltást elkerülőkre terhel bizonyos költségeket. Például ha már mindenki számára elérhető a vakcina, akkor a covidos betegek nem kapnak táppénzt vagy a gyógyításuk költségeit a biztosító nem fizeti ki.

3. Az állam élhet azzal a lehetőséggel, hogy megjutalmazza az oltakozókat, például pénzt ad nekik. Szerbiában mindenki, aki beoltja magát kap 3 ezer dinárt (9 ezer forintot). A Momentum 100 ezer forintot javasolt minden oltakozónak, ami a büdzsé szempontjából felelőtlen ígéretnek tűnik.

4. Egy további lehetőség, amit a magyar állam is választott, hogy az oltott és a fertőzésen átesett embereket egy védettségi igazolvánnyal felszabadítja a távolságtartó intézkedések hatálya alól. Az újranyitó uszodák, éttermek és fesztiválok látogatásának a lehetősége az oltás felvételére ösztönzi a lakosságot. Ez a megoldás a népességet élesen két csoportba sorolja: védettségi igazolvánnyal rendelkezőkre és az azzal nem rendelkezőkre.

A védettségi igazolvány tekinthető-e negatív diszkriminációnak?

Egy veszprémi étterem különböző színű tálcákat akart adni a védettségi igazolvánnyal rendelkező és nem rendelkező emberek számára, ahol az előbbi csoportba tartozók a belső helyiségeket is használhatták volna, míg az utóbbiak csak a teraszt. Az önkiszolgáló éttermet az motiválta, hogy nincs módja és kapacitása arra, hogy folyamatosan ellenőrizze a vendégek mozgását. Egy ilyen gyakorlat kétségtelenül erős társadalmi nyomást jelentene az igazolvánnyal nem rendelkezők számára.

Az ötletet nagy felháborodás kísérte, feltehetően azért, mert így az emberek járványügyi hozzájárulása vagy annak hiánya azonnal megmutatkozott volna. Ez pedig nem egy erkölcsileg semleges kérdés, mint például a vegetariánus vagy a tradicionális étkezés. Az emberek, az oltást elkerülők – akik nem feltétlenül potyázók – pedig különösen nem szeretik az ilyen megkülönböztetést.

A fentiekkel összhangban néhány publicista és politikus magát a megkülönböztetést utasítja el. Ez a megkülönböztetés ma még szokatlan, de járványügyi szempontból fontos. A klasszikus járványmodellek is különbséget tesznek a vírussal szemben már védett, illetve a betegségekre még fogékony emberek között, ezért

a társadalomnak és az államnak is tisztában kell lennie azzal, hogy kik védettek és kik fogékonyak a betegségre.

Mások, például a TASZ, nem magát a megkülönböztetést, hanem a védettségi igazolványra épülő megkülönböztetést utasítják el. Érvelésük szerint a védettségi igazolvány nem magát a védettséget igazolja, hanem főszabály szerint csak az oltottságot. Ráadásul vannak olyan emberek, akik nem oltakozhatnak (terhesek, bizonyos betegségben szenvedők, gyerekek), illetve vannak olyanok (pl. külföldön beoltottak vagy a hazánkban élő külföldiek), akik az oltás ellenére sem jutnak védettségi igazolványhoz. Ezért a TASZ szerint a védettségi igazolvány diszkriminatív jellegű.

Nem vitatva ezeket a hibákat érdemes rámutatni egy pénzügyi és egy elvi szempontra.

Egyrészt a beoltott emberek immunválaszának az ellenőrzése az egészségügy és az egészségügyi adminisztráció számára óriási terhet jelentene, miközben a két halmaz között a különbség csak néhány százalékos lenne. Tehát a költségek és a ráfordítások nem állnának arányban a kapott eredménnyel, vagyis gyakorlati okok miatt érdemes a beoltott embereket egyben védett embereknek is tekinteni.

Másrészt a járvány elleni védekezés szempontjából fontos különbség van a már beoltott és oltakozni akaró, illetve a vakcinációt elutasító egyének között. Az előbbi csoportba tartozó emberek hozzájárulnak vagy hozzá fognak járulni, míg az utóbbi csoportba tartozó emberek nem járulnak hozzá a nyájimmunitáshoz. Tekintettel arra, hogy minél több ember oltakozik, annál nagyobb a társadalom védettsége a vírussal szemben, ezért nem tehetünk egyenlőségjelet a két viselkedés között.

Játékelméleti szempontból a vakcináció jelenti a kooperatív, míg annak hiánya a dezertáló viselkedést. Etikai szempontból a vakcina felvétele jelenti a helyes és a , míg a vakcináció elkerülése a helytelen és a rossz viselkedést. A védettségi igazolvány főszabályként pedig éppen ezt morális különbséget fejezi ki. Természetesen vannak olyan emberek, akik életkoruk, egészségi állapotuk, az oltástól való racionális vagy irracionális félelmeik miatt nem tudnak vagy nem akarnak oltakozni. Ezért éles különbséget kell tenni az egyéni és a társadalmi szint között. E két szempontot egyidejűleg kell érvényesíteni.

Helytelen, ha csak a társadalmi érdeket nézzük, és mindenkit potyázónak minősítünk, aki nem veszi fel az oltást, másrészt az sem helyes, ha az oltást orvosi és pszichés okok miatt elutasító kisebbségre hivatkozva morálisan nem ítéljük el a potyázást és a potyázókat.

A fentiekből pedig az következik, hogy jogilag nem szabad kötelezővé tenni az oltást, ugyanakkor erkölcsileg el kell ítélni mindazokat, akik annak ellenére nem veszik fel a védőoltást, hogy az számukra orvosi szempontból nem ellenjavallt. Első olvasatra furcsának tűnhet ez az álláspont, de az erkölcs egyik fontos sajátossága a jognál szélesebb hatókör. Számtalan olyan viselkedésforma létezik (udvariatlanság, pimaszság, házasságtörés), amely erkölcsi szempontból helytelen, miközben jogilag nem szankcionálható. Úgy gondolom, a vakcináció orvosi szempontból indokolatlan elutasítása is ebbe a körbe tartozik, és ezt ki kell mondani.

A szerző a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia tanszékének habilitált docense. Az Azonnali oltásvitájának eddigi cikkeit itt olvashatod vissza. Hozzászólnál te is? Írj!

Tóth I. János

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia tanszékének habilitált docense.

olvass még a szerzőtől
Tóth I. János

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia tanszékének habilitált docense.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek