Megmondta Szél Bernadett, hogyan lehetne újra tüntetni

Szerző: Petróczi Rafael
2021.05.19. 16:00

Teltházas focimeccsekre lehet már menni, demonstrálni a kormány politikája ellen viszont nem – Szél Bernadett szerint ez tűrhetetlen, és hogy ezt Orbánék ne tehessék meg, egészségügyi válsághelyzet bevezetését javasolja. Csakhogy a Fidesz-KDNP már korábban is maga képére formálta ezt a jogintézményt.

Megmondta Szél Bernadett, hogyan lehetne újra tüntetni

Egyszemélyes tüntetést tartott a Karmelita kolostornál Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, aki egyébként a Momentum színeiben és a Mindenki Magyarországa Mozgalom mellett a Jobbik támogatásával indul a Budakeszi székhelyű Pest megye 2-es számú választókerületében az előválasztáson.

A tüntetés apropója az volt, hogy a hatályos járványügyi rendelkezések értelmében

még mindig nem lehet demonstrációkat szervezni, miközben a teraszok már nyitva vannak, focimeccseket is lehet teltház előtt tartani, és a ballagásokat is engedélyezték.

A képviselő arra akart rámutatni, hogy jelenleg ez az egyetlen módja annak, ha valaki politikai véleménye kifejezése céljából gyülekezne, és szerinte a kormány célja az, hogy az emberek csendben maradjanak.

 „Az én ígéretem, hogy nem leszek csendben”

– mondta Szél, és ennek nyomatékosítására egy „Nem lesz csend” feliratú táblát is feltartott, sajnos úgy, hogy a felirat a Facebook-élőben fordítva látszódott.

Az egykori LMP-társelnök kitért arra is, hogy a kormány a minap biztosította magának „a teljhatalmat” a veszélyhelyzet meghosszabbításával, legkésőbb az őszi ülésszak kezdetét követő 15. napig (ami reálisan október elejére eshet majd).

Igaz, az, hogy veszélyhelyzet lesz vagy nem lesz éppen Magyarországon, igazából aligha fog számítani valamit, ugyanis a kedden a kormánypárti képviselők által elfogadott törvényjavaslat biztosítja a kormány számára, hogy a legtöbb járványügyi szabályt (mint a maszkviselési vagy éppen a gyülekezési szabályokat) ettől függetlenül is érvényben tarthassa.

Egészségügyi válsághelyzetet akar Szél, amit a kormány a maga javára játszhatna ki

Szél egyébként a veszélyhelyzet helyett az úgynevezett egészségügyi válsághelyzet bevezetését javasolta: ekkor szerinte a kormány úgy tudna a járvány egészségügyi hatásai ellen védekezni, hogy közben arra nem lenne joga, hogy gyülekezést vagy népszavazást megtiltson.

Jelenleg ez így is lenne, érdemes azonban visszaemlékeznünk arra, hogy a Fidesz-KDNP a legelső, tavalyi veszélyhelyzet júniusi kivezetésekor egyúttal kibővítette ezt a jogintézményt, felhatalmazva a kormányt arra, hogy az egészségügyre kiterjedő védekezésen túl egy csomó más területen is rendeletet alkothasson: például az intézmények és üzletek nyitva tartásának, látogathatóságának terén, vagy éppen az emberek személyes érintkezését tekintve, amibe beletartozhat a gyülekezési jog korlátozása is. (Mindezt egyébként akkor itt elemeztük ki.)

A tavaly novemberi második veszélyhelyzet kihirdetéséig hivatalosan tehát már egészségügyi válsághelyzet alatt élt a magyar lakosság, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a kormány (a kijárási korlátozást leszámítva) megtehetett mindent, amit amúgy veszélyhelyzet alatt is.

Ugyan az egészségügyi válsághelyzet ilyetén módon történő átszabásának hatálya 2020. december 31-ével lejárt, de a korábbi példából látszik:

a Fidesz-KDNP-frakció, ha akarná, simán átírhatná a játékszabályokat úgy, hogy a Szél által követelt egészségügyi válsághelyzet ideje alatt se lehessen tüntetni.

Nem Szél az első, aki egyszemélyes tüntetést tart

A gyülekezési jog veszélyhelyzeti korlátozására egyébként nem először hívják fel a figyelmet ellenzéki politikusok: Szél Bernadett és a Momentum május 1-jén, a vendéglátóhelyek teraszainak nyitásakor tüntetőleg a parlament előtt, a Kossuth téren „nyitott teraszt”, hogy a visszás helyzet miatti ellenérzéseiket kifejezzék.

Szél előtt pedig már a parlamentben úgyszint független, Polgári Válasz néven saját pártot alapított Bencsik János is szervezett egyszemélyes tüntetést annak apropóján, hogy januárban a rendőrség még azt is megtiltotta a járványhelyzetre hivatkozva, hogy egy Magyarországon élő orosz diák egymaga tiltakozzon Alekszej Navalnij oroszországi letartóztatása miatt.

Az Azonnali egyébként hetek óta küldi be a kormányinfóra azt a kérdést, hogy

„Mi indokolja, hogy lakodalmakra 5 millió beoltottnál lehet már menni, tüntetésre viszont egyelőre nem? Hány beoltottnál tervezi a kormány visszaállítani gyülekezéshez való jogot?”.

Ezen kérdésünket azonban még egyszer sem olvasták be.

NYITÓKÉP: Szél Bernadett fordítva mutatja kamerának a „Nem lesz csend” feliratú táblát a Facebook-élőjében

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek