Mi lehetett Szeremley Huba varázsa?

Kalandorként emlegetik, akik csak felszínesen ismerték. Ebből is látszik, hogy ez a kor mennyire nem tud már mit kezdeni olyan hősökkel, akik mintha egyenesen egy Jókai-regényből bukkantak volna fel. Kardos Gábor nekrológja.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A visszaemlékezésekben most jellemzően Szeremley Huba életének legkalandosabb elemeit emelik ki: mikor például úgy disszidált, hogy egy Ausztriából „kölcsönvett” kisrepülővel szökött át a határon, látványosan megszégyenítve a kommunista rezsim szigorú határvédelmét.

Kalandorként emlegetik, akik csak felszínesen ismerték, illetve ebből a megítélésből is látszik, hogy ez a kor mennyire nem tud már mit kezdeni olyan hősökkel, akik mintha egyenesen egy Jókai-regényből bukkantak volna fel, ha nem rögtön a reformkorból.

a Pannon Bormíves Céh megalapításával, a magyar borászok élcsapatának összefogásával, ami azóta is eleven példa arra, hogy egy sokszínű szakmában hogyan lehet nagyvonalúan rendet tenni – a fejlődési irányokat világosan kijelölve összefogással feloldani a széthúzást. Nekem személy szerint is ez volt a példa a Balatoni Kör megszervezéséhez. Ha másnak az emlékezetéből azóta kiesett volna, én speciel még tökéletesen látom magam előtt azokat az összejöveteleket, mikor Huba köré gyűlve és leginkább rá hallgatva az ismertebb magyar borászok megalakították a Pannon Bormíves Céhet. Tőle jött az ötlet és az alapkoncepció. Leginkább ő szervezte meg.

Ilyen volna egy kalandor? Nem hinném.

Szeremley Huba számára leginkább Gál Tibor tudott inspiráló partner lenni a magyar borkultúra alakításában. Több volt számára, mint barát. Tibor halálával valami megtörhetett benne. Az általuk közösen elindított nagygombosi birtokon, a Tibor temetése utáni vacsora végeztével már gyakorlatilag mindenki hazatért, Huba még némán tovább rakta az emléktűzre a nagyobbnál nagyobb fahasábokat.

Úgy láttam, akkor valami megváltozott benne és azóta nem volt már olyan motiváló kihívás a magyar bor ügye, mint addig a baráti versengés Gál Tiborral.

Ezzel párhuzamosan nagyon megváltozott a hazai borpiac és a borkultúra is. Egyre kevésbé számított már, hogy mit mondanak maguk a borászok és egyre inkább leuralt mindent a marketing, a borkultúrától idegen kommersz tulajdonosi szemlélet, ami pont az ellentéte annak a gazdaszemléletnek, amit Huba képviselt és ami miatt a kisgazdákhoz is közel került – nem elsősorban pártpolitikai okokból, hanem sokkal inkább értékelvű megközelítésből.

A Fidesz a jelek szerint sose bocsátotta meg neki, hogy a „polgári körös” propagandáját és vidékpolitikáját leleplezendő a deáki hagyományokat folytatva akarta újjáéleszteni a kisgazda politikát és elindított egy Magyar Gazda és Polgár Pártot. Aztán perek hosszú sora jött, míg Huba vissza nem vonult. A birtokot már több mint öt éve Huba fia, Szeremley László viszi tovább, képviselve a Huba által kialakított stílust, a számára fontos értékeket.

Huba nem naponta trendi posztokkal nyomuló virtuális borászatban gondolkozott. Nem azt akarta, ami ebből aztán lett. Talán jobb is emiatt, ha most nem hivatkoznak rá mindazzal kapcsolatban, amit elindított. Mert ha nem méltó az emlékezés, akkor annál talán a feledés is jobb és hitelesebb lehet. Például mint kortünet. Huba eleven koronatanúja volt ennek az átalakulásnak. Annak is, ami jó lehetett benne és annak is, ami elég nyilvánvalóan félrement – bár ez nagyjából tabunak számít a mai borvilágban.

Csak keveset lehetett hallani arról, hogy Hubának Iránból az iszlám forradalom kitörése miatt kellett továbbállnia, és afrikai éveiből is a kalandosabb sztorikra emlékszik mindenki. Pedig sosem a kaland volt számára a lényeg, hanem amire tanított az adott helyzet.

Hadd mondjam el egy konkrét példa alapján: egyszer Huba egy órán át telefonálgatott Afrikába, hogy az egyik ismerősét kórházba juttassa, miután egy kafferbivaly megtaposta, amibe végül belehalt. Huba úgy összegezte a történet tanulságát, hogy aki bivalyra akar menni, az ne kölcsönpuskával menjen és ne spóroljon a töltényen, mert akkor a bivaly eltapossa. Egy életre megjegyeztem. Nem annyira a sztorit, hanem inkább a tanulságát.

Eszembe jut még a kalandorságról az is, mikor egyszer a lábán megmaradt krokodilharapásról azt mondta:

A badacsonyi bor hírnevét helyreállítani és a Balaton akkor legjobbnak számító éttermét elindítani egy olyan korban, amikor még a Kádár-kori igénytelenség uralt mindent. Ez volt a legnagyobb kalandja, amire vagyona nagy részét rászánta.

A Szent Orbán étteremben nemcsak a gasztronómia került kiemelt helyre, hanem a hagyományos értékek és a kultúra is. Leginkább polgári szalonként működtek az összejövetelek és mikor nagyobb társaság hallgatta csodálattal azt, amit és ahogy csak Huba tudott előadni, titokzatos mosollyal mesélni, akkor valóságos kis udvartartásnak tűnhetett az egész egy külső szemlélő számára. Az ezredforduló korának badacsonyi Helikonja volt, amit létrehozott.

Ugyanakkor igyekezett a magyar szőlőfajták értékét felmutatni és megőrizni egy olyan korszakban, amikor az uralkodó trend a nyugati minták szolgai lemásolása volt. A borokban ugyebár mindent leuralt a cabernet sauvignon és a chardonnay barrique, a bordeaux-i és kaliforniai minták másolása az átkosváltás után. Mindeközben Huba olyan kiveszőben levő hungarikumok megmentését tartotta fő értéknek, mint a kéknyelű, a budai zöld vagy a bakator, amit egy génbankból hozott vissza és támasztott fel újra. Kerülve az akkor trendi harsány barrique hordózást, olyasmit képviselt, amit korának megmondói is többnyire megmosolyogtak. Hóbortnak tartották Hubánál azt, amiről másfél évtized után Villányban és máshol is kiderült, hogy szakmailag evidenciaként kell kezelni inkább. Mert ezen a klímán jobb a terroir cabernet franc-nak, mint a sauvignonnak…

Persze mire kiderült, mennyire igaza lett, több mint egy évtized telt el és már alig emlékezett valaki, hogy Huba pont ezt képviselte már a kezdetektől.

Szintén szívügye volt a hagyományos birtokkoncepció helyreállítása, amihez Badacsonyban a szőlő és a bor mellett a szürkemarhák, bivalyok és mangalicák is hozzá tartoztak. Akkor ezt még nem öko-bioideológia mentén hirdette meg, hanem sokkal inkább a hagyományosan fenntarthatónak bizonyult birtokstruktúra helyreállításaként. Számára nem a globális öko-biotrend és még csak nem is önmagában a fenntartható gazdálkodás volt az alap vagy a végső cél, hanem az élet tisztelete.

Ha ez egy kor szemében már kalandorságnak számít, akkor az alighanem a kor hibája. Nem azé az emberé, aki csak ember szeretett volna maradni.

A szerző filozófus, több mint húsz éve a Szeremley Birtok értékesítési vezetője. Olvass még Kardos Gábortól az Azonnalin!