Hol lelnek otthonra a kicsik, akiken átlép a rendszer és a társadalom?

Molnár Róbert

Szerző:
Molnár Róbert

2021.05.16. 14:04

Ha egy rendszer elembertelenedik, vele érzéketlenedik el a társadalom is. Akiből már nincs haszon, azon állam, társadalom és egyén egyaránt átlép. Így járt Laci, Béla és egy idős néni is – csak a mi segítségünk maradt nekik végül.

Hol lelnek otthonra a kicsik, akiken átlép a rendszer és a társadalom?

Ez itt a Majomsziget. A Majomsziget Molnár Róbert jogász, a dél-alföldi Kübekháza polgármesterének október óta rendszeres, hétvégenként jelentkező rovata az Azonnalin. Jó olvasást kívánunk!

„Érzékeny szívnek több fájdalom jut,
mintsem általános boldogságra számot tarthasson:
érzéketlen sem jót, sem rosszat nem érezhet.”

Kölcsey Ferenc

E hét szerdán két egykori munkatársam búcsúztatása után Lacit temettem el, aki hajléktalan volt.

Mindig másoknál húzta meg magát, így nem kellett a szabad ég alatt aludnia. Mivel semmi jövedelme nem volt, önkormányzatunk biztosított neki ebédet és segélyt. Tavaly nyáron rohamosan romlani kezdett az állapota. Kórházba került, több műtéten esett át, majd karácsony körül elhunyt.

A kórház – mivel nem volt kit értesítenie – egy rövidke táviratban a helyi postánknak annyit írt, hogy a nevezett elhunyt. Aláíróként a kezelőorvosa és a kórház megnevezése szerepelt. A postás a táviratot nekem továbbította. Polgármesterként vettem fel a kapcsolatot az orvossal, elintéztük a szükséges adminisztrációt, elhoztam a kórházból Laci kisebb fekete zsákban elférő vagyonkáját, személyi okmányait. Volt kétezer forintnyi készpénze is a tárcájában, amit leadtam az önkormányzat anyakönyvi ügyintézőjének elhelyezésre az ügyiratai közé. A zárójelentéséből kiderült, hogy az őt gyötrő rák mellett testére a végső csapást a covid mérte.

Itt lelt otthonra

Az elmúlt 19 évben nagy jártasságot szerezve temetési ügyintézésekben, egy nap alatt sikerült anyakönyveztetni Lacit, és a hamvasztását is elintézni. Január eleje óta őriztük a Polgármesteri Hivatalban az urnáját, várva, hátha jelentkezik egy számunkra ismeretlen rokon, akinek hiányzik majd Laci.

Senkinek nem hiányzott, ezért a múlt héten úgy határoztunk: nem várunk tovább, megadjuk számára is a végtisztességet.

Csináltattunk egy kis gránit táblát, neve alá rávésettük: „Itt lelt otthonra”.

A temetésen mindössze hárman voltunk. A férfi, aki elhantolta, a helyi szociális centrumunk vezetője (aki Lacit is a szárnyai alá véve mentorálta és intézte ügyes-bajos dolgait) és én, aki őt is mint lakótársunkat elbúcsúztattam. Szomorúan tapasztaltam, hogy senki nem jött el a temetésére azok közül, akiknek kőművesként házuk építésénél jelen volt, akiknek segédmunkásként, napszámosként dolgozott, de

még a cimborái sem voltak ott.

Ember az esőben

A temetést követően egy tárgyalásra kellett mennem. Elcsigázódva értem haza valamikor öt után. Úgy „en bloc” elegem volt az egész napból. Egy pohár hideg kólával a kezemben dőltem le a nappalink kanapéjára. Egy órácskára elpilledtem. Zuhogó esőre ébredtem. Eszembe jutott, hogy egy sürgős anyagot még át kell néznem, ezért autóba ültem, és bementem érte a Polgármesteri Hivatalba.

Amint a főtérre kanyarodtam, a dísztavunk előtti padon egy alakot pillantottam meg. Lehorgasztott fejjel ült, és ázott. Nem tartott maga fölé ernyőt, nem volt esőkabátja, csak úgy, rezzenéstelenül tűrte, ahogy esik rá az eső. Mint akit odacövekeltek. Valami baj lehet – gondoltam, és odamentem hozzá. Te meg mit keresel itt az esőben? – kérdeztem Bélától, akit jól ismertem, hiszen amíg tudott dolgozni, közmunkásunk volt. Önmagáról lemondóan mesélte, hogy egyik pillanatról a másikra tették ki az utcára, és nincs hová mennie. Az előző éjszakát a szabad ég alatt töltötte. Behívtam a hivatalba.

A házasságkötő teremben gyorsan összetoltam hat széket ágynak, otthonról hoztam lepedőt, ráterítettem.

A főtéri éttermünk készített neki vacsorát. Másnap reggel a szociális centrumunkban megfürdött, a régi ruháit munkatársaim kidobták a kukába. Kapott pár tiszta cuccot, de délelőtt még én is bementem Szegedre, és vásároltam neki pár pólót, nadrágot, cipőt, papucsot, zoknit, fehérneműt, tisztálkodó szereket és egy esőköpenyt is. Közben felvettük a kapcsolatot a baptisták kiskunmajsai Menedékvárosával, ahová – Bélával egyetértésben – kérvényeztem elhelyezését. Pénteken sikerült az oltást is beadatni neki. Most várjuk az intézménytől a választ. Addig a Polgármesteri Hivatal gazdasági részlegén biztosítunk neki megfelelő szállást és étkezést.

Béla mintegy másfél évtizeden át, a falu melletti egyik tanyán állatgondozóként dolgozott kosztért és kvártélyért. Öt éve hogy bekerült a faluba. Ötezerért bérelt egy kis szobát. Ám a ház tulajdonosa nemrégiben meghalt, neki pedig mennie kellett. Egy cimbora-félénél kapott hatezerért új helyet, ám a gazda illuminált állapotában pár napja szó nélkül kitette a szerencsétlent. Béla még csak 51 éves, de olyan törékeny, mint a nádszál.

Csendes, jószándékú, együttműködő ember, aki az államtól az aktív korúak közül az egészségkárosodottaknak járó 27 075 forintból él havonta.

Miközben Béla ügyét intéztem, eszembe jutott egy nénike, akit pár évvel ezelőtt a geriátrián ismertem meg. Ő nem hajléktalan, hanem otthontalan volt. Miközben húgommal felváltva jártam nagymamámat hol ebédeltetni, hol vacsoráztatni, minden nap beszélgettem vele is. „Látja, fiatalember, vénségemre ide kerültem. Lányoméknak rengeteget segítettem. Én pelenkáztam kiskorukban a gyerekeket, főztem, mostam rájuk, amikor pedig lerobbantam, inkább lefizették az illetékest, hogy betehessenek ide az elfekvőbe. Azt mondták, jó lesz itt nekem, majd feljavítanak.”

Átlépnek a szegényeken

Több mint harminc éve vagyok vezető, az utóbbi tizenkilenc évben polgármester. Annyi megrázó személyes történetet tudnék írni az embertelenségről és a hálátlanságról, amely egész kötetet tölthetne meg. Sok esetben tapasztaltam, hogy amíg egy ember hasznot tud hajtani, van valami muníciója, reputációja, ereje, vagyona, pénze vagy bármije, amit lehet használni, lehet belőle facsarni és szipolyozni, addig kihasználják, tűrik.

Amikor az illető maga szorulna segítségre, átlépnek rajta, vagy eldobják. Így járt a meghalt Laci, az idős nénike és Béla is.

Százezrek, milliók vannak ugyanígy, akikre kicsiny, hangtalan voltuk miatt ügyet sem vet az érzéketlen hatalom, a világ, amely kapni nagyon szeret, csak adni ne kelljen.

Miközben elembertelenedik a rendszer, egyre érzéketlenebbé válik a társadalom is, nő a gyűlölet.

Félő, hogy a választásokig elevenen falja fel egymást a magyar. Ha azt látjuk, hogy emberiesség-ellenessé válik egy rendszer, benne az ember, nincs tisztelete az emberi méltóságnak és a jognak, ha nem szentség már az élet, akkor bizony tettekre van szükség, azonnalira. Vagy magunk leszünk önmagunk sírásói.

Molnár Róbert jogász, Kübekháza polgármestere jó ideje minden hétvégén az Azonnalin jelentkezik rovatával, a Majomszigettel. Hozzászólnál, vitáznál vele? Írj!

Molnár Róbert
Molnár Róbert állandó szerző

Jogász, Kübekháza polgármestere. Minden hétvégén az Azonnalin jelentkezik rovatával, a Majomszigettel.

olvass még a szerzőtől
Molnár Róbert
Molnár Róbert állandó szerző

Jogász, Kübekháza polgármestere. Minden hétvégén az Azonnalin jelentkezik rovatával, a Majomszigettel.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek