Horvátország választ: Zágráb vörös-zöld lesz, Fiume vörös marad

Szerző: Techet Péter
2021.05.16. 08:05

Vasárnap tartanak városi és megyei helyhatósági választásokat Horvátországban. A legnagyobb figyelem a zágrábi polgármester-választást kíséri, ahol a szavazatok akár 40 százalékát is elhozhatja az első fordulóban az újbaloldal jelöltje. Marad-e Fiume is vörös? És lesz-e Split liberális? Vasárnap ez is kiderülhet.

Horvátország választ: Zágráb vörös-zöld lesz, Fiume vörös marad

Vasárnap tartják délnyugati szomszédunknál a városi és megyei választások első fordulóját. Második fordulóra csak ott és akkor nem kerül sor, ahol és amikor egy jelölt már az első fordulóban megszerzi a szavazatok több, mint felét. A horvát nagyvárosokban erre kevés esély mutatkozik, azonban számos helyen már az első fordulós eredmény alapján lehet sejteni, ki fog később tényleg befutni.

21 év után új polgármestere lesz Zágrábnak

A horvát fővárost az idei évig 2000 óta az a Milan Bandić irányította, akit egykoron szocdem színekben választottak polgármesterré – utóbb szervezetileg és ideológiailag is leoldotta magát a pártról. Konkrétabban: miután 2009-ben a szocdemek kivágták maguk közül, mert ráindult jelöltként az államfőválasztáson a párt hivatalos támogatottjára, Bandić független polgármesterként teljességgel ki tudta építene a mindenféle ideológia felé nyitott, pragmatikus és korrupt rendszerét. Noha 2017-ben a balliberális Anka Mrak-Taritaš már nagyon megszorongatta őt, még akkor is győzni tudott.

MILAN BANDIĆ (JOBBOLDALT) 2000 ÓTA KIROBBANTHATATLAN VOLT A ZÁGRÁBI VÁROSHÁZÁRÓL. IDEI VÁRATLAN HALÁLA UTÁN AZONBAN ÖSSZEOMOLHAT A SZEMÉLYE ÁLTAL ÖSSZETARTOTT KORRUPT VÁROSI RENDSZER. FOTÓ: BANDIĆ365 / FB

Bandić azonban idén váratlanul szívrohamban elhunyt. Pártja, a Bandić365 eleve vesztett országosan is mostanra már jelentőségéből – a konzervatív Andrej Plenković kormányfő már nincs rászorulva a szavazataikra a parlamentben –, de lehet, hogy idén is azért tudott volna még újrázni. Nélküle azonban a pártnak semmi esélye sincs. Bandić egyik közeli munkatársa, Jelena Pavičić-Vukičević indult a színeiben – de Bandić halálával nemcsak a pártnak, de a Bandić körüli korrupt networknek is vége lehet.

Közép-Európa első újbaloldali fővárosi polgármestere jön?

Már csak azért is, mert

a közvélemény-kutatásokat toronymagasan vezeti a szélsőbaloldali Tomislav Tomašević,

aki eleve Bandić-ellenes aktivizmussal jelent meg a politikában. 2017-ben álltak össze először városvédő, marxista, feminista és zöld szervezetek Za Grad (Városért) néven – akkor Tomašević még csak valamivel három százalék felett szerzett, bár ez is jelentős eredmény volt egy kis újbalos lista számára.

Idénre azonban minden értelemben megerősödve indul: a Za Grad körül 2020-ra egy országos párt, a Možemo (Lehetséges) alakult ki, amely a 2020-as választásokon már a negyedik legnagyobb erőként került be a parlamentbe. A Možemo pedig minden valószínűség szerint idéntől Zágráb új polgármesterét is adhatja: Tomašević a szavazatok majdnem 40 százalékára is esélyes már az első fordulóban.

TOMISLAV TOMAŠEVIĆ (KÖZÉPEN) MÁR AZ ELSŐ FORDULÓBAN AKÁR NÉGYSZER ANNYI SZAVAZATOT KAPHAT, MINT JOBBOLDALI KIHÍVÓJA, AKI TOVÁBBJUTHAT VELE SZEMBEN A MÁSODIK KÖRRE. FOTÓ: MOZEMO / FB

Megosztott, gyenge zágrábi jobboldal

Küzdelem tehát csak azért lesz, hogy ki mérkőzhet meg vele szemben a második fordulóban:

a konzervatív kormánypárt, a HDZ jelöltje, Davor Filipović 12 százalékon, a szélsőjobbodali Haza Mozgalom elnöke, a borász-énekes Miroslav Škoro pedig 10 százalékon áll.

ZÁGRÁBBAN A JOBBOLDAL MEGOSZTVA INDUL. A RÉGI TUDJMANISTA SZAVAZÓRÉTEGRE HAJT RÁ A JOBBKÖZÉP VESNA ŠKARE-OŽBOLT (BALOLDALT PIROS KABÁTBAN); A HDZ KORMÁNYPÁRT JELÖLTJE, DAVOR FILIPOVIĆ (KÖZÉPEN) KEMÉNYEBB JOBBOS RETORIKÁT KÍNÁL; DE A RÉSZBEN HDZ-ÁRVÁKBÓL ÁLLÓ SZÉLJOBB IS ÖNÁLLÓAN INDUL MIROSLAV ŠKORO BORÁSZ-ÉNEKES (JOBBOLDALT) SZEMÉLYÉBEN. FOTÓK: POLITIKUSOK FB-OLDALAI

Köztük egyfajta jobboldali belharc zajlik – a HDZ Zágrábban hagyományosan nagyon gyenge, miközben a szélsőjobboldal relatíve erősen van jelen a fővárosban. Szintén a jobboldali szavazókra hajt rá egy korábbi HDZ-s politikus, Vesna Škare-Ozbolt, de neki csak 6 százalékra van esélye. Azonban ebből is látszik:

a jobboldal közösen alig 30 százalékot tud elérni.

Ha a bandićista jelölt, Pavičić-Vukićević nyolc százalékát is odaszámoljuk – ez persze nem természetes, a bandićista szavazók alapvetően szociálkonzervatív idős és szegény emberek –, akkor is az látszik: az újbalos Tomaševićnek jó esélye van a második fordulóban is győznie. Tomašević többek között számíthat ott a szocdem jelölt nyolc és a balliberális jelölt két százalékára.

A SZOCDEM JOŠKO KLIŠOVIĆNEK (BALOLDALT) NINCS SOK ESÉLYE A SZÉLBAL MELLETT. DE AZ ELHUNYT MILAN BANDIĆ PÁRTJÁNAK JELÖLTJE, JELENA PAVIČIĆ-VUKIČEVIĆ (JOBBOLDALT) SE TUDJA MOZGÓSÍTANI A RÉGI TÁBORT. FOTÓK: POLITIKUSOK FB-OLDALAI

Tomašević mögött kommunista és marxista pártok is állnak, de a Možemo egésze inkább a Zöldekhez áll közel az európai politikában. Több európai zöld polgármester – köztük Karácsony Gergely is – videóüzenetben kívánt Tomaševićnek sok sikert.

Ha befut, Budapest után Zágráb lenne a térség második fővárosa, amelynek élén zöld politikus áll

– ha viszont a Možemo tagpártjai felől nézzük, akkor kijelenthető: Tomašević-tyel a térségben először adna az újbal polgármestert egy fővárosban.

Fiume vörös marad, Split liberális lesz?

A másik város, ahol szintén mindenképpen új polgármester lesz, a tengerparti Fiume. Itt nem indul újra 21 év után a szocdem Vojko Obersnel. De vélhetően utána is marad vörös a város. Bár a szocdemek hivatalos jelöltjét, Marko Filipovićot itt megszorongathatja egy helyi független orvos, Davor Štimac. A jobboldal Fiumében nem játszik fontos szerepet, már az is meglepetés lenne, ha a HDZ vagy a pártból kiszakadt egyik lista jelöltje jutna tovább a második fordulóba.

A dalmáciai tengerparti Splitben ezzel szemben nyitottabb a verseny. Itt hagyományosan a liberális és baloldali pártok is erősek – de megosztva indulnak. A jobboldali HDZ jelöltjére, Vice Mihanovićra a város korábbi korrupt polgármestere, Željko Kerum lehet veszélyes, de Kerumnak kevés esélye van a második fordulóba jutnia. A HDZ-s jelölttel együtt ott minden bizonnyal

a helyi Momentumként jellemezhető, liberális Centrum jelöltje, Ivica Puljak tud továbbjutni

– egy második fordulóban pedig Puljak a szocdem, a helyi Možemo és más liberális jelöltek támogatóinak a voksaira is számíthatna. Egy második fordulóban a felmérések szerint Mihanović 43 százalékot, míg Puljak 40 százalékot kapna – de ez hibahatáron belüli különbség.

IVICA PULJAKKAL EGY LIBERÁLIS POLITIKUS FUTHAT BE SPLIT ÉLÉRE. FOTÓ: SPLIT MARATHON / FB

A hagyományosan keményen balos Isztria megye fővárosában, Pulában az isztriai horvát-olasz pártnak van esélye megőriznie a polgármesteri posztot, Elena Puh Belcivel szemben csak a szocdem jelöltnek lehet esélye; Isztriában a jobboldal mindenütt nagyon gyenge. Ezzel szemben a szlavóniai Eszéken a HDZ vezet. Itt csak az lehet a kérdés, hogy a párt jelöltjével, Ivan Radić-tyal szemben a szocdem Goran Kušec vagy a Szlavóniában erős szélsőjobboldali Haza Mozgalom politikusa, Berislav Mlinarević jut-e tovább.

NYITÓKÉP: Možemo, FB

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek