Mennyire lehet majd zöld a közös ellenzéki kormányprogram?

Mára minden összefogásban résztvevő párt érzi a bezöldülés elvárásának nyomását. Fontos, hogy a pártok előválasztási programírás során ne a kormánypártoknak kedvezzenek egy irreálisan futurisztikus jövő felvázolásával.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Közös kormányprogramot írni járványhelyzet idején nehéz feladat, hiszen nem lehet meghatározni azt a pillanatot, amikor újra a normalitás alapozhatja meg a közpolitikai célok többségét. Ez utóbbiak közül az utóbbi években a zöld, környezetvédelmi kérdésekre különös fókusz került. Globális értelemben sem megválaszolható kérdés még ma, hogy a koronavírus-járvány mennyire takarta ki a zöld agendát, de az már most látszik, hogy

Ugyanakkor – visszatekintve a 2018-as kampányok tematikájára – látható, hogy az akkor éveken keresztül épített ellenzéki témák, mint Paks II. elutasítása vagy a rezsicsökkentés fenntarthatóvá tétele, napjainkban az életek mentéséhez képest másodrendű problémának tekinthető kérdések.

A környezetvédelmi ügyek azért emelkednek ki más programpontok közül, mert a Covid-19 kirobbanásakor egy olyan közös ökopolitikai alap kezdett el kialakulni a 2022-ben közös listát állító pártok között, ami egyre több, normaszinten is meghatározó téma kapcsán állította őket szembe a Fidesz-KDNP-vel. Emlékezhetünk még arra a hangulatra, amikor a műanyagmentes július minden társadalmi csoportban pozitív, a fogyasztói szokásokban is meghatározó választásokat generáló kampányként zárult.

A nyarakra úgy készültünk, hogy nem a távolságtartás vagy a maszkhasználat, hanem egy jelentősen zöldebb prioritásrendszer határozta meg az ellenzéki választópolgárok nem kis részének mentalitását. A változást a kormánypártok is érzékelték, hiszen egyik pillanatról a másikra, próbáltak kultuszt teremteni a Roger Scruton-féle filozófiának, ami a jobboldalt próbálja hitelesen környezetpolitizáló pózban feltüntetni.

A racionalitást igénylők többsége látja azt is, hogy a korábbi rendszerek nem állíthatók vissza sem a turizmusban, sem a közlekedésben. Tehát amikor a magát autóépítő és sofőrbarát kormány pózba állító Fidesz a népharaggal szemben is fenntartja például az ingyenes parkolás rendszerét, akkor már más összefüggések is összekötik az ilyen törekvések ellen tiltakozó ellenzéki szereplőket. Pedig a Covid-19-el való megfertőződés veszélyét nagyban növeli a légszennyezés, így ez már nemcsak egy életminőségi érték, hanem egy túléléshez szükséges törekvés is.

Közben az ellenzéki szereplők pont az elmúlt lassan két évben tesztelhették elkötelezettségüket az önkormányzatok vezetése kapcsán. Lehet, hogy a Liget-projekt elleni tiltakozás már nem olyan hangos, mint az önkormányzati választások idején. De a forgalomcsillapítás vagy a bicikliút-hálózat fejlesztése kapcsán szerzett tapasztalatok már mutatják annak a lassan megtérülő befektetésnek az értékét, amit a környezetvédelmi célok megvalósítása közben szerezhettek a helyi kormányzás tapasztalatát gyakorló kormánykritikus aktorok.

Az is elmondható, hogy a hat, listát állító párt átment már azon a transzformáción, ami a zöld kompatibilitást megteremtette. Eleve a Párbeszéd és az LMP önmagát zöld pártként definiálja. Utóbbi például annak a munkának az elvégzését is vállalta, hogy egyeztet a pártok között egy közös zöld minimum elfogadásáról – igaz, az elmúlt egy évben ennek az eredményeiről még keveset lehet tudni, ahogy a közös programírásról összeségében is. A DK és az MSZP már sokat tanult az elmúlt évtizedben egy következetesen zöld párt jelenlétéből a magyar törvényhozásban vagy akár az Európai Parlamentben.

Megkapta a magáét a bizonytalankodó paksi bővítéshez való viszonya miatt, vagy akár a nagyüzemi mezőgazdaság vegyszerhasználatának tolerálása miatt is. A Jobbik is képes volt finomítani atompárti álláspontján, ahogy a Momentum sem önmagában az atomenergia elfogadásáról beszél már, hanem minden témával kapcsolatos üzenetét az erőműbővítés elutasítására fókuszálja.

Kormányprogramot hirdetni a kiszámítható terv nélkül kormányzó magyar politikai rendszerben önmagában is nehéz feladat. Eddig azt feltételeztük a magyar társadalom politikai érdeklődéséről, hogy a programok nem kötik le az emberek figyelmét. Bár a következőt nem becsüljük túl, de

Az előválasztási kampány kezdete előtt a Momentum programhirdetésének időzítése azért is volt érdekes döntés, mert még a hat, közös listán szereplő párt is próbálja megfogalmazni a háttérben az együtt vállalható szakpolitikai célokat. A Momentum egy fontos szereplője az ellenzéki együttműködésnek, de egy ilyen egyeztetési folyamat idején pusztán egy viszonyítási pont a sok közül.

Ilyen ellentét lehet a hazai politikai napirendekben marginális, de normaszinten mégis kényes GMO-k megítélése esetében is. Ezek azonban már régi, liberálisokat vagy akár a DK 2018-as programját is érintő alapdilemmák, és ha a felek között lesznek is ilyen téren ellentétek, törésvonalak aligha alakulhatnak ki ezekből. A momentumos polgármesterek és helyi vezetők az elmúlt két évben bizonyították érzékenységüket a megalomán beruházások elutasítása vagy a korábban említett, társadalmi konfliktusokat – ezzel kockázatot is magában hordozó – közlekedéspolitikai zöldítések esetében is.

A közös zöld minimum megteremtésében ösztönző lehet az, hogy az év végén elfogadott hétéves uniós költségvetés a Green New Deal célkitűzéseit tükrözi. Igaz, ezek felett a kormány diszponál, de olyan feltételekhez van kötve a pénzek elköltése, amit majd kihasználhat az ellenzék. A megújulók támogatásában a szélenergia-fejlesztések ellehetetlenítése vagy egy maximálisan központosított hulladékgazdálkodási rendszer működőképtelensége már eddig is szolgáltatott kellő mennyiségű muníciót a Fidesz- KDNP kritizálásához.

Újra átnézve a 2018-as választási programok célkitűzéseit, az alapvető benyomásunk az lehet, hogy vannak olyan témakörök, amiben tehát nehezebb lesz a választók számára érthető és inspiráló közös programot összeállítani, és önmagában a „Fidesznél hitelesebb kormányzás” képét is nehezebb lesz kialakítani. Vannak három évvel ezelőtt is aktuális, azóta még inkább égető problémák.

Több ellenzéki párt felhívta 2018-ban a figyelmet arra, hogy a szakhatósági és felügyelőségi rendszer integrációja és a beruházásvédelmi engedélyeztetés környezetvédelmi érzéketlensége tarthatatlan helyzetet eredményez. Ez is olyan terület, amiben csak romlott a helyzet, gondoljunk csak a hatástanulmányok nélkül kikényszerített kiemelt kormányzati beruházásokra.

Ugyancsak régóta megtalálható az ellenzéki pártok egy részének ígéretei között a vegyszermentes mezőgazdasági termelés feltételeinek megteremtése. Az EU ebben is megerősítette a források új elosztási céljaival az ellenzéki szereplők álláspontját, de kérdés, hogy lesz-e olyan Kishantoshoz hasonló konfliktus, amivel ezt meg is lehet jeleníteni a választók számára. Az is érdekes lehet, hogy például a MSZP vagy a Jobbik elitéli-e a glifozátok használatát a termelésben. Az elmúlt években a szer rákkeltő hatásának kockázata, még az Európai Bizottságot is elbizonytalanította a használati engedély meghosszabításában.

Az áprilisban megjelent MSZP-s előválasztási program kiemelt része a környezetvédelem, de ez elsősorban csak erősíti azt a benyomást, hogy

A szocialisták a programban szépen felmondják azt a zöld minimum részét képező kormánykritikát, amiben nem lesz sok ellentét az összefogás tagjai között. Kritizálják Paks II. finanszírozását, a szélenergia hasznosításának elmaradását vagy éppen a Mátrai Erőmű működésének meghosszabbítását.

Érdekes, hogy az MSZP továbbra is ügydöntő népszavazást tartana az atomenergiáról, ami mutatja, hogy önmagában még mindig nem utasítják el ezt a formáját az energiatermelésnek. Ezzel viszont kimutathatják, hogy az együttműködés az ellenzéki pártok között még nem jelent azonnal közös kormányprogramot vagy a pártok egyedi szakpolitikai álláspontjának feladását.

A szocialisták kifejezetten hosszan részletezett környezetvédelmi tervei több meglepetéssel is szolgálnak. Például az elektromos mobilitás növelése érdekében az 50 ezer főnél nagyobb városokban javasolják a megosztott elektromos autózást a tömegközlekedésbe integrálni, és a havi közösségi közlekedési bérlet részévé tenni. Akik lemondanak a saját gépkocsi használatáról, havi tízezer forint juttatásban részesülnének. Még a bányászatról is szó esik, ahol előfordul a planírozás szó, amit egy átlag választópolgár talán nem is tud pontosan értelmezni.

Fontos, hogy a pártok előválasztási programírás során ne a kormánypártoknak kedvezzenek egy irreálisan futurisztikus jövő felvázolásával. Az ambíciók és az optimizmus nélkülözhetetlen a kormány leváltásához, de ehhez jelenleg egy olyan kép kialakítása a legfontosabb, ami a realitások talaján kínálja a választók számára a kormányzóképesség hitelét. 

A szerző az IDEA Intézet vezető elemzője.

NYITÓKÉP: Az LMP politikusai, Vágó Gábor és Demeter Márta szemetet szednek. Vágó Gábor / FB