Skóciában taroltak a függetlenségpártiak – akkor most győzött a skót függetlenség?

Hiába nyert hatalmasat az SNP, a választások után egyáltalán nem lehet kijelenteni, hogy a skótok többsége független államként vagy az Egyesült Királyság részeként képzeli el a jövőjét. Négy pontban magyarázzuk el a skót parlamenti választások eredményét!

Május 6-án tartottak parlamenti választást Skóciában, amit végül a függetlenségpárti baloldali-zöld nacionalista Skót Nemzeti Párt (SNP) nyert meg, méghozzá az SNP szemszögéből igen szép eredménnyel: a 73 egyéni körzetből 62-t húztak be, azaz 2016-hoz képest három újabb választókörzetet fordítottak sárgába, illetve emellé még érkezett két mandátum a regionális listákról, amit a pártok kompenzációként kapnak.

A 129 fős skót törvényhozásban, a Holyroodban egy kényelmes függetlenségpárti többség alakult ki: ugyan a többséghez szükséges 65 mandátumot az SNP-nek nem sikerült elérnie, azonban másik két függetlenségpárti erőkből a Skót Zöldek bejutottak. A Zöldek 2016-hoz képest két új mandátumot szereztek, így összesen nyolc politikusuk foglalhatja el a helyét a az 1999 óta ismét működő Holyroodban.

De mit jelentenek ezek az eredmények ez a skót függetlenségi törekvésekre nézve?

1. Skócia végérvényesen megosztott

Ha csak felületesen vizsgáljuk meg az eredményeket, azt látjuk, hogy az SNP földcsuszamlásszerű győzelmet aratott. Ez az állítás igaz is, hiszen a legtöbb körzetben ők nyertek.

Egyrészt a választási rendszernek köszönheti az SNP az egyéni körzetekben a sikert, hiszen egyszerű többséggel választják a képviselőket a Holyroodba: amelyik választókörzetben az adott jelölt akár csak egy szavazattal is többet szerez a többieknél, akkor megnyeri a körzetet.

Ha pedig megnézzük, hogy a 62 egyéni körzetben hogyan oszlanak el az eredmények, azt látjuk, hogy az SNP megnyert körzeteiből mindössze 35-ben szavazott az emberek több, mint 50 százaléka a függetlenségpárti erőkre,

Nyilván ez egyrészt az SNP nagy sikere, hiszen sikerült a skót politika központi témájává tenni az Egyesült Királysághoz való viszonyt, és ezen a törésvonalon pedig szinte egyedül áll szemben a három nagy nagy-britanniai párttal, akikben az unionista jelző mellett semmi közös sincs.

A Konzervatív Párt, a Munkáspárt és a Liberális Demokraták skót tagozatai ugyanis teljesen mást gondolnak arról, hogy miként kéne kinéznie a skót társadalomnak, milyen szociális hálót kellene kiépíteni, vagy hogy miként kellene támogatni a gazdaságot. Sőt, még a brexit és az EU-tagság kapcsán sem értenek egyet. Ugyan több körzetben is működött a taktikai szavazás a három párt között, de amíg a skót politikai életben a fő törésvonal a független Skócia jelenti, addig nincs esély arra, hogy ne az SNP győzzön. 

2. A függetlenség kérdése kétélű fegyver Sturgeon kezében

Ha megnézzük, hogy a függetlenségpárti jelöltekre, illetve az unionista jelöltekre mennyi szavazat érkezett országosan, akkor azt látjuk, hogy az SNP-jelöltek összesen a szavazatok 47,7 százalékát kapták, amihez ha még hozzáadjuk a Zöld-jelöltek szavazatait, akkor is csak 49 százalékot kapunk, szemben az unionisták 51 százalékával.

Ha a regionális listás eredményeket nézzük, akkor az új függetlenségi referendummal kampányoló pártok (SNP, Skót Zöldek, Alba Párt) mindössze hajszállal szereztek többet az uniostáknál a listán rájuk adott 50,1 százalékos szavazataránnyal.

hiszen csak hajszálnyi különbség van a két álláspont támogatottsága között. Ez pedig egy kétélű fegyver az SNP-t 2014 óta vezető Nicola Sturgeon kezében: ha ígéretét betartja, és öt éven belül kiírják az új referendumot, akkor

hiszen csak nüansznyi különbség van a két tábor között. Ha sikerül elérni a második népszavazást, Sturgeon könnyen járhat úgy, mint a korábbi SNP-elnök és első miniszter, Alex Salmond, aki abba bukott bele először, hogy a 2014-es népszavazáson nem sikerült meggyőznie a skótokat, hogy a Skóciában lévő problémákra a függetlenedés a megoldás.

3. A kis pártoknak továbbra sincs esélyük Nagy-Britanniában

Hiába van számtalan próbálkozás arra Nagy-Britanniában, hogy a történelmi pártok mellett megjelenjenek új erők, a skóciai választások is megmutatták, hogy az új kezdeményezések egyszerűen nem tudnak labdába rúgni a nagy pártok között.

Idén két kis pártnak is matematikailag volt esélye, hogy legalább 1 mandátumot szerezzenek listán, de végül egyiknek sem sikerült betörnie a történelmi pártok uralta politikai mezőbe.

A korábbi SNP-vezér, Alex Salmond pártja csúfos kudarcot vallott: listán mindössze a szavazatok mindössze 1,7 százalékát szerezték meg, amivel esélytelen volt, hogy mandátumot szerezzenek.

Ezenkívül a nacionalistaellenes, unionista All for Unitynak sem sikerült mandátumot szereznie, miután csak a szavazatok 0,9 százalékát szerezték listán. 

4. A függetlenséget nem szabadna csak szimpla többséggel eldönteni 

Már a szavazóurnák lezárása után elkezdődött az üzengetés a második függetlenségi referendumot követelő Nicola Sturgeon és Boris Johnson között.

Sturgeon a választási eredményt úgy értékelte, hogy ez egy egyértelmű kinyilatkoztatása a szavazói akaratnak, miszerint akarnak egy második népszavazást. Győzelmi beszédében azt ígérte, a következő ötéves ciklusban tartani is fognak egy népszavazást, amit a Zöldek is támogatnak.

A brit miniszterelnök, Boris Johnson és kormánya azonban másképp látja. Johnson még a szavaztok megszámlálása közben nyilatkozott a Daily Telegraphnak, hogy ő nem támogatja a népszavazást, és szerinte „felelőtlen és meggondolatlan” lenne, ha azt mégis megtartanák, miközben a koronavírus-járvány megmutatta, hogy „milyen erő van ebben az unióban.”

Hasonlóan látja Michael Gove kancelláriaminiszter is, aki az eredményhirdetés másnapján azt mondta, hogy most a függetlenség kérdése helyett a koronavírus utáni helyreállításon kellene dolgozni, méghozzá közösen mint „Team UK”.

Egyrészt ez előrevetíti, hogy az elkövetkezendő években milyen kommunikációt fognak folytatni a felek:

és annak az eredményét maga Nicola Sturgeon is elfogadta. Ezzel szemben az indyref2-t követelők azt fogják mondani, hogy az SNP tarolt a választásokon, hiszen a 72-ből 62 egyéni körzetet húztak be, és a Zöldekre adott szavazatokkal együtt a választók kihirdették: népszavazást akarnak.

Hogy végül lesz-e népszavazás, azt jelenleg nem tudni. Johnsonék hallani sem akarnak róla, míg Sturgeonék azt is felvetették, hogy a skót parlamentben elfogadnak erről egy törvényt, hogy így egy legális referendumot tarthassanak – miközben a referendum kiírásáról maximum Boris Johnson vagy a brit törvényhozás, a Westminster dönthetne, ezért vélhetően bíróságon fogják eldönteni a felek, hogy akkor most Skócia önállóan is kiírhat-e egy ilyen népszavazást vagy sem.

Azonban hiába a hajszálnyi többség (függetlenségpárti erőkre adott listás szavazatok aránya 50,1, szemben az unionistákra adott 49,9 százalékkal), a brexitből tanulhatna Sturgeon, hiszen az EU-ból való kilépésről szóló népszavazás és a kilépés között hatalmas strukturális problémák láttak napvilágot a brit politikában, és

Hogyan nézne ki a skót függetlenség? Köztársaság lesznek vagy továbbra is monarchia? Ha monarchia, akkor ki lesz az uralkodó, Nagy-Britannia és Észak-Írország királya, II. Erzsébet? Milyen kapcsolatok lesznek az Egyesült Királyság többi része és Skócia között?

Visszalépnének-e a skótok az EU-ba? Ha igen, ez gazdaságilag megérné nekik? Hiszen valószínűleg nettó befizetők lennének, és a brit-skót tárgyalásoknál figyelembe kellene venni az EU-UK megállapodást is, ami miatt sokkal rosszabb állásból indulnának a britekkel való tárgyaláson. 

Mi lesz azon dél-skóciai területekkel, ahol többségében britek élnek? Autonómiát kapnak, vagy akár csatlakozhatnak Angliához? Ha nem, akkor milyen jogokat kapnak? Mi lesz a brit atomfegyverekkel, mi lesz a skót olajmezőkkel?

És még megannyi felmerülő kérdés, amikről egyrészt bilaterális úton kellene megegyezni, másrészről pedig

Érdekel, hogy a skótok jelentős része miért akar kilépni az Egyesült Királyságból? Történelmi távlatban elmagyarázzuk! Megérné-e a skótoknak a függetlenedés, egyáltalán mikor tudnának visszalépni az EU-ba? Annak is utánajártunk!

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali