Kinek jó az előválasztás? Azaz ki nyeri a logisztikai versenyt?

Naponta bejelentett képviselők, folyamatos tárgyalások, választókerületenként alkalmi szövetségek az ellenzéki pártok között. Ez a hírverés elemi érdeke a feleknek, ha egy ilyen, be nem járatott és informális folyamatot, mint az ellenzéki előválasztást, akarják felépíteni a köztudatban. A „csodafegyvert”, amivel meg lehet teremteni azokat a minimumfeltételeket, hogy 2022-ben az ellenzéki összefogásnak matematikai esélye legyen a választási győzelemre.

Az egyesével, tudatosan bejelentett egyéni jelöltek, az összetettebb taktikai megfontolásból, lassabban csatasorba álló miniszterelnökjelölt-jelöltek, az első meghirdetett előválasztási viták és a folyamatos tárgyalások mellett ugyanakkor egy nagyon egyszerű tényező fogja meghatározni a 106 küzdelem kimenetelét: kire hányan fognak szavazni a szeptemberben esedékes előválasztáson. Persze, ebben nincs semmi újdonság, választást elsősorban úgy lehet nyerni, hogy az „A” jelölt több szavazatot kap, mint a „B” jelölt.

Ugyanakkor az előválasztás teljesen más szempontok mentén fog eldőlni, mint egy „rendes” választás. Az eddigi tapasztalatok alapján a részvétel jóval alacsonyabb lesz, gondoljunk csak a főpolgármesteri előválasztásra, aminek második fordulójában, majd pedig a kilencedik kerületi előválasztáson is kevesebb, mint tíz százaléka vett részt a szavazásra jogosultaknak. Az előválasztáson leadott érvényes szavaztok száma 68 240 volt, míg Tarlós István és Karácsony Gergely küzdelmében 695 218 érvényes szavazatot számoltak össze, amiből 353 593 szelvényen volt Karácsony neve mellett az X.

A szavazók közel tíz százalékát, míg az választáson mozgósított ellenzéki szavazók ötödét érdekelte az előválasztás.

ami összesen 359 198 szavazatot jelent. Ők jelentik a mobilizálható ellenzéki szavazókat a fővárosban.

De mit jelenthet ez pontosan?

Mostani tudásunk szerint az előválasztáson elsősorban az ellenzéki szavazók fognak részt venni, a bizonytalan szavazók sikeres mozgósítására nem feltétlenül lehet számítani. A győzelem kulcsa is az lesz, hogy a pártok és azok helyi alapszervezetei, aktivistái hány biztos pártszimpatizánst tudnak majd elvinni az urnákhoz, vagy bírnak rá az online regisztrációs folyamatra – amennyiben lesz ilyen.

A jelöltek és a pártok elsődleges célja sem lehet az, hogy a bizonytalanokat meggyőzzék vagy az, hogy egymástól csábítsanak el szavazókat, hiszen az egy rettentő erőforrásigényes és annál kevésbé biztos stratégia. A biztos pártválasztók és szimpatizánsok azok, akiket a legkevesebb erőfeszítéssel rá lehet venni, hogy elmenjenek és leszavazzanak a pártjuk jelöltjére az előválasztáson. Ilyenkor ér kincset a pártok számára egy, helyben működő alapszervezet, vagy egy jól karbantartott regionális aktivistahálózat.

Ha puszta feltételezés szintjén, a 2019-es főpolgármesteri előválasztás részvételi adataiból indulunk ki (az ellenzéki szavazók ötöde fog részt venni a folyamatban), és ezt összevetjük a pártlisták szavazóival és azok területi adataival, akkor azt láthatjuk, hogy egyéni választókerületenként 2000-4000 mozgósított szimpatizánssal be lehet húzni az adott kerületet. Ha ezt tovább bontjuk, és szavazókörönként nézzük, amiből nagyjából 60-100 darab van egy egyéni választókerületben, akkor ez azt jelenti, hogy

Innentől fogva talán érthető, hogy miért logisztikai vagy másképpen mobilizációs versenyként a legjobb értelmeznünk és elemeznünk az előválasztást.

A mozgósítás persze nem újkeletű dolog, hiszen időközi választások esetében, de akár még a 2018-as országgyűlési választáson is kulcsfontosságú elem volt a saját szavazók minél nagyobb számú urnához csábítása. Most viszont ez lehet az egyedüli meghatározója az ellenzéki jelöltcsapat összetételének. Persze, kell kommunikálni, vitázni, a parlamentben akciózni, vagy éppen jól megírt programokat bemutatni, hiszen ezek is fontos elemei a folyamatnak és a politikusok nyilvánosságban való megjelenésének. Ugyanakkor egy stabil pártszimpatizánssal ellentétben kevéssé lehet arra számítani, hogy egy bizonytalan szavazó majd úgy dönt, hogy ő megszavazza azt, akire majd szavazni kell jövő tavasszal, ha kormányváltást akar.

Az előválasztáson tehát a pártoknak és a politikusoknak a legtöbb energiát a helyi mobilizációba kell fektetniük, mivel ez a leginkább erőforráshatékony módszer a győzelemhez vezető úton. Ezt a kalkulációt pedig jó eséllyel már meg is tették a versengő felek. Minden másba komoly energiát és erőforrást ölni szinte a pótcselekvés kategóriájába tartozik. Pótcselekvésből pedig sokat láthattunk az elmúlt évtizedben

Olvass még a Paradigma Intézettől az Azonnalin & kövesd őket!

FOTÓ: Az MSZP, a DK és Jakab Péter Facebook-oldala