Miért vannak még mindig hívei Napóleonnak Franciaországban? És főleg hol?

Kétszáz éve hunyt el Bonaparte Napóleon Szent Ilona-szigetén, de hívei utána is bőven akadtak. Unokaöccse 1852-ben ismét császárságot kiáltott ki, ám eszméik annak 1870-es bukásával sem tűntek el. Egészen a mai napig vannak bonapartisták, sőt, még politikai pártot is szerveznek.

A korzikai politikai térképet hosszú ideig meghatározta a Bonapartista Központi Bizottság nevű párt, amely Bonaparte Napóleon emlékét őrizte azután is, hogy 1870-ben megszűnt a császárság – gyakorlatilag egészen a mai napig. A második világháború után a párt a korzikai jobboldal egyik fontos ereje volt, a 2000-es évekre azonban felmorzsolódott a helyi vitákban. Jelenleg azonban ismét erőre kaptak,

A mozgalom sajátos keveréke a francia és a korzikai nacionalizmusnak – ezeknek elvileg ki kellene egymást zárniuk. Bonaparte Napóleon azonban egyszerre a helyi szigetlakók büszkesége, nagy szülöttje, de közben egész Franciaországban a birodalmi, császári múlt ígérete. Támogatói ezért főleg azon jobboldali körökből kerültek ki, akik ellenezték a köztársaságot, de nem is akartak a sokszor szektajellegű vitákba az egyes monarchista csoportok között belefolyni. Napóleon ugyanis

Napóleon emléke azonban leginkább a nemzeti nagyságé – azaz inkább a francia nacionalizmus tud vele azonosulni, mint a korzikai. Az, hogy Korzikán maradtak meg a hívei, éppen ezért sajátos – és csupán Napóleon korzikai születésével magyarázható.

Bonaparte Napóleon a hírnevet alapozta meg, igazi családi dinasztia III. Napóleon császár alatt lettek (Bonaparte Napóleon unokaöccse 1848-ben államfő lett, majd 1852-ben császárra koronáztatta magát). A család önmagának hercegi rangot is adott, így ma

Míg a hagyományos royalisták a Bourbonok vagy az Orléans-iak között oszlanak meg, addig a bonapartisták már inkább a karizmatikusságot és nem a hagyományt tartják a legfontosabb érvnek.

A családban a trónkövetelés hagyománya Charles Bonapartéval tört meg egy kicsit, aki nem is Napóleonnak, hanem csak Bonaparténak hívja magát. Részt vett az 1968-as diáklázadásokban, és később a szocialistáknál talált politikai otthonra. Apja – aki a trónkövetelés okán magát VI. Napóleonnak nevezte – nem is Charles-ra hagyta ezért végül a családfőséget, hanem az unokájára, azaz Charles fiára, a már nem annyira rebellis Jean-Christophe Napoleonra.

Charles Bonaparte annyira kilógott a családból, hogy nem is a bonapartisták, hanem a baloldal színeiben politizált. 2001 és 2008 között egy szeparatista-baloldali listáról volt Ajaccio polgármester-helyettese. 

Fia, Jean-Christophe Napoleon már visszatalált a családi hagyományba. Noha hivatalosan ennek értelmében ma ő a család feje – és emiatt ő számít „trónörökösnek” –, a közvetlen politikában nem vesz részt.

De apjával, Charles-lal ellentétben ő büszke a családnevére, és nem akarná lecserélni. Jean-Christophe Napoleon már abban is követi nagy elődjét, hogy Bonaparte Napóleon második feleségének – Habsburg Mária Lujzának – a leszármazottját, Olympia von Arco-Zinneberget vette el 2019-ben. Az esküvőre Napóleon sírhelyénél került sor. Egyvalamiben azonban a mostani családfő, a 35 éves Jean-Christophe Napoleon bizonyosan nem hasonlít egykori felmenőjére: Jean-Christophe 198 centi magas.

A bonapartizmus politikai gyakorlata azonban több egy konkrét család híveinél és pár korzikai szigetlakó lokálpatriotizmusánál. A bonapartizmus

Márpedig egyesek szerint ez éppen a bal-jobb-felosztásban nehezen elhelyezhető Emmanuel Macron jelenlegi államelnökre lenne jellemző. Konzervatív, etatista, sokszor kifejezetten abszolutista eszköztár – tartalmában viszont sokszor progresszív célok, amelyek mégiscsak illeszkednek egyfajta francia nacionalizmusba is. A közszolgálati France Culture adása arra emlékeztetett, hogy

elvégre Napóleon végül is éppen a francia forradalom elveit terjesztette el a császárság keretében.

Az, hogy mégis a jobboldalhoz – különösen a populizmushoz – kapcsolódik ma sokszor a bonapartizmus elnevezése, az III. Napóleon miatt van, aki valóban a népszavazás eszközeivel szállt szembe a köztársasággal, ami miatt aztán a családra és követőire is ráragadt a köztársaságellenesség (azaz konzervativizmus) ódiuma. Lionel Jospin, az 1997-2000 között kormányzó egykori szocialista miniszterelnök egyenesen azzal vádolta már Bonaparte Napóleont is, hogy elárulta volna azon forradalmat – különösen a jakobinus terrort –, amelynek örökösének tartja magát a francia baloldal egyrésze.

A bonapartizmus tehát sokak szerint a fasizmus – de legalábbis a jobboldali populizmus – előfutára. Ezen gondolat Marx Károlynál jelenik meg, aki Napóleon hatalomra kerülését akként értékelte, hogy

Gyakorlatilag ekként (azaz bonapartizmusként) értékeli a marxizmus minden későbbi, jobboldali autoriter – vagy ahogy Hermann Heller mondta: autoriter liberális – rendszert, amelynek lényege a liberális polgárság osztályérdekeinek védelme autoriter eszközökkel egy másik, a szocialista forradalom alanyával, a proletariátussal szemben. Ez a jelentésrétege a bonapartizmusnak csak még inkább megerősödött III. Napóleon révén, aki egyben a kispolgárságra is támaszkodhatott a parlamenttel és a baloldallal szemben.

FOTÓ: Jacques-Louis David: Napóleon átkel az Alpokon (1802), részlet