Lemondott két szlovák politikus, mert megszegték a járványügyi szabályokat

Szerző: Renczes Ágoston
2021.05.05. 21:22

A parlament egyik alelnökét, a parlement szociális bizottságának elnökét és Pozsony megye elnökét egy zárva tartó klubnál fényképezték le, ahol éjszakába nyúlóan tartózkodtak. Azt mondják, munkamegbeszélésük volt, hármójuk közül ketten lemondtak.

Lemondott két szlovák politikus, mert megszegték a járványügyi szabályokat

Szerda délelőtt hozta nyilvánosságra a Plus 7 dní bulvárlap azokat a fotókat, amin

 

egy klub mellett maszk nélkül álldogáll, beszélget és dohányzik négy ember, közülük hárman politikusok:

 

Juraj Šeliga, a parlament alelnöke; Jana Žitnanská, a parlament szociális bizottságának elnöke – mindketten a legkisebb kormánypárt, a jobbközép-liberális Za ľudí (Az Emberekért) párt tagjai –; valamint Juraj Droba, Pozsony megye elnöke, aki a szintén kormánypárt libertariánus SaS (Szabadság és Szolidaritás) politikusa.

Botrány! Iszogatnak

Bár a teraszok Szlovákiában is nyitva vannak már, a vendéglő belső terei továbbra is zárva tartanak, a kültéri maszkviselés pedig csak akkor nem kötelező, ha legalább ötméteres távolság van emberek között (az egy háztartásban élők között nem muszáj ekkora távolságnak lenni).

 

A politikusok azonban a vendéglőből jöttek ki és oda is mentek vissza, nem volt köztük öt méteres távolság, nem viseltek maszkot, és a 21 órától kezdődő kijárási tilalmat is megsértették.

 

A lap megkeresésére a politikusok azt mondták, munkamegbeszélésen voltak – bár a lap szerint Šeliga szemmel láthatóan nem volt józan, és mind ő, mind Žitnanská sportos, hétköznapi szerelésben voltak, egyedül Droba volt formálisan öltözve. 

 

A Plus 7 dní azt is megjegyzi, hogy Šeligának lehetett oka az örömre, hiszen pár nappal korábban adta le a doktori disszertációját, viszont a társaság nem úgy nézett ki, mint akik ünnepelnek, inkább tűntek kimerültnek. A „Botrány! Politikusok éjszakai zsúrja: a szlovákok be vannak zárva az otthonaikba, Šeliga Žitnanskával és Drobával iszogat” című cikkben látható fotók az előző héten készültek.

Šeliga és Žitnanská lemond, Droba nem

Šeliga szerda délután egy sajtótájékoztatón elnézést kért azért, hogy rossz példát mutatott, belátta,

 

hogy a munkamegbeszélést nem egy klubban kellett volna megtartaniuk, és lemondott a parlament alelnökének posztjáról.

 

Šeliga korábban a Jan Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolását követő Tisztességes Szlovákiáért nevű tüntetéssorozat egyik szervezője volt, parlamenti képviselőként pedig az elmúlt hónapokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy rendszeresen kritizálta Igor Matovičot, amikor az még miniszterelnök volt. A kormányválság alatt, amikor Matovič feltételekhez kötötte a lemondását, az egyik feltétele Šeliga lemondása volt – végül azonban Matovič úgy mondott le, hogy visszavonta a feltételeit. 

Šeligához hasonlóan cselekedett Žitnanská is: elnézést kért és lemondott a parlament szociális bizottságának éléről.

Droba megyeelnök azonban nem mond le: ahogy azt a SME lappal közölte: a cselekedetéért elnézést kért,

 

de nem érzi magát vétkesnek.

Hangsúlyozta, hogy a megbeszélés egy munkamegbeszélés volt, amin arról egyeztettek, hogy milyen szociális javaslatok kerülhetnek bele a kormányprogramban; őt magát pedig a másik két politikus kereste meg ezzel kapcsolatban. (Az Igor Matovič lemondása után felálló Heger-kormány programját április 29-én fogadta el a kabinet.)

A megbeszélés helyszíne, a Klub pod lampou nevű hely Štefan Hríb ismert újságírónak, a .týždeň nevű konzervatív-liberális mértékadó hetilap főszerkeszőjének a tulajdona. Amikor nincs járvány, a klub a laphoz kötődő közéleti beszélgetéseknek és kulturális eseményeknek ad otthont. Šeliga szerint azért ezt választották a munkamegbeszélés helyszínének és kéredzkedtek be a klubba, mert az mindhármuk lakóhelyéhez közel van.

 

NYITÓKÉP: Šeliga és Žitňanská bejelentik a lemondásukat. Za ľudí / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek