Ha az ellenzék le akarja győzni Orbánt, próbáljon meg nem vele foglalkozni

Orbán Viktor a magyar közélet koordinátarendszerének origója. Az ellenzék is ebben a koordinátarendszerben létezik. Ha győzni akar, ki kell törnie belőle.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Söpkéz Sándor nemrég az Azonnalin HR-szempontból vázolta fel, hogy szerinte milyen ember tudná legyőzni Orbán Viktort. 

Mindenképp jogos elvárás, hogy ilyen szempontból is rendben legyen egy politikus, pláne egy miniszterelnök-jelölt, pláne egy miniszterelnök. A kormányfői pozíciót azonban egy egészen másfajta kiválasztási folyamat során lehet elfoglalni, amit sajnos nem egy fejvadász visz végig szakmai szempontok alapján,

Ahhoz pedig, hogy a nép ezt a megfelelő személyt válassza, el kell tudni őt adni neki. Én most erről szeretnék értekezni; ahhoz szeretnék az aluljárókban ordibáló neoprotestáns prédikátorok stílusában sarokpontokat mutatni, hogy hogyan kéne eladni a népnek az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, illetve az általa képviselt politikát.

A feladat

Mint ismert és nyilvánvaló – vagy ha nem az, annak kellene lennie – a feladat nemcsak a Fidesz és Orbán legyőzése, hanem utána irányítani is kellene az pországot, ráadásul egy olyan országot, aminek egy jelentős részét a Fidesz magára íratta.

Az ellenzéki pártok kommunikációja jórészt abból áll, hogy elmondja, milyen a Fidesz és milyen Orbán, és csak kisebb részben arról, hogy milyen országot szeretnének, ráadásul ezek a víziók is egyelőre hívószavakban merülnek ki.

Viszont ha lesz mögöttünk tartalom – bízzunk benne, hogy lesz –, azt is el kell majd adni valahogy.

Ebben az írásban naivan adottságnak veszem a tartalmat, vágyvezérelten azt feltételezem, hogy egy szakmailag megalapozott, a hívószavakon, az üres ígéreteken és a lózungokon túlmutató programot rak össze az ellenzék, ami nem arról szól, hogy miért kell leváltani Orbánt és a Fideszt, hanem arról,

Elengedhetetlen, hogy legyen tartalom; tegyük fel, hogy van.

Nézzük akkor a formát.

Az Ember, Akinek Ki Sem Kellene Mondani a Nevét

Merthogy immár hosszú évek óta Orbán Viktor a magyar politika és közélet koordinátarendszerének – hogy úgy mondjam – origója: a magyar közéletben minden Orbán Viktorhoz képest létezik, az ellenzék Orbán Viktorhoz képest határozza meg magát, a Fidesz által bedobott témákra reagál, mert mással alig bír láthatóvá válni – kivéve, ha nagyritkán nyilvánosságra kerül egy felvétel egy politikus csupasz fenekéről, vagy egy másik politikus csúfos menekülésének a története egy melegorgiáról. 

Az ellenzéki szavazók egy része persze bármikor kapható a Facebookon egy jó orbánozásra, diktátorozásra, fasisztázásra, fasiszta diktározásra, már az ultrahangfelvételén láttam az autokrata hajlamaitozásra,

Azt kell ugyanis megérteni, hogy Orbán Viktor nem maga a betegség, hanem annak minössze egy impozáns tünete.

Az elszúrt rendszerváltásnak, a Frankenstein szörnye-szerű választási rendszerünknek, a 2002-es szocialista-liberális győzelmet követő „elmúltnyolcév” szédítő dilettantizmusának, pofátlan korrupciójának – amit véletlenül sem ment fel a törvényekkel körülbástyázott és a NER lényegévé tett korrupció –, meg a zárt körben karakán önreflexió következményeinek nyilvános felvállalása helyetti arrogancia következménye a 2010-2021-es Orbán Viktor.

Nem találom fel a Rubik-kockát azzal, hogy azt mondom: nem Orbánt, hanem a rendszert kell leváltani, ezt mondja a Momentum is, de ha a rendszert kell leváltani, akkor a rendszerrel kell foglalkozni, és nem annak a leglátványosabb tünetével.

Sőt, ezzel lehetne igazán kreativitásra ösztönözni a kampánystábot: csináljatok úgy kampányt, hogy nincs benne szó Orbánról. Úgy, hogy nem lehet rá felkapaszkodva integetni, hogy helló, ez itten a patás ördög, legyőzzük, ha ránk szavazol.

Az úgynevezett emberek

Nem a miniszterelnök ignorálására szólítok fel, mindössze arra, hogy ne beszéljenek róla, ha nem feltétlenül szükséges, és ha szükséges, nevezzék mondjuk kormányfőnek. 

Vizuálisan is engedjék el a miniszterelnököt: ne olyan komolykodó mémekkel reklámozzák magukat az ellenzéki pártok a közösségi médiában, amiken drámai keretben ő látható. (Ha már az közösségi médiánál tartunk: ott is komoly újíásra van szükség a feliratos képek helyett.)

Nem találom fel mRNS-vakcinát, ha azt mondom, hogy az emberek felé kell fordulni.

Ez a legnehezebb: szemmel láthatóan leginkább az negatív érzelmekre ható politikai marketing működik, amit kiválóan lehet úgy művelni, hogy nincs mögötte valós tartalom. Ezt kellene az ellenzéknek úgy csinálni, hogy

+ valós tartalmon alapul, amint fentebb azt naivan megelőlegeztem, és amit elengedhetetlennek tartok,

+ és nem a negatív érzelmekre kell hatnia, hanem a pozitívakra.

A megboldogult Arthur Finkelstein vitte tökélyre a negatív érzelmekre építő, gyalázkodó propagandát, de akármekkora sikernek is látszik a módszer, amit alkalmazva például a Fidesz is roppant hatékonyan gyűr maga alá itthon bármit, ez egyrészt csak azért működik, mert egyelőre senki nem volt képes kitörni abból a keretből, amit a finkelsteini módszer kényszerített a közéletre, sőt sok esetben örömmel lubickol benne, másrészt azért is,

Ebből kifolyólag azt is nagyon sokan evidenciának veszik, hogy a Fidesz-szavazókat is ezek a gyűlöletkampányok mozgatják, pedig a Fideszre szavazó 2,5-3 millió embernek csak a töredéke azonosul az ilyesmivel. Pedig messze nem homogén massza ők sem: 

+ nagyon sokan vannak, akik még mindig a polgári Magyarországban hisznek annak ellenére, hogy az deklaráltan „politikai termék” volt; 

+ vannak, akik máig nem heverték ki, hogy a baloldalról a kilencvenes-kétezres években állandóan nácizták őket pusztán amiatt, hogy jobboldaliak voltak, és máig úgy szavaznak a Fideszre, hogy ezek még mindig jobbak, mint az MSZP-Gyurcsány-DK meg mindenki, aki összeállt velük; 

+ van egy meggyőződés nélküli opportunista réteg, akik egyszerűen anyagilag jól jártak, meg vannak, akiket pont az erősített meg a meggyőződésükben és tompította el bennük a kognitív disszonanciát, hogy anyagilag jól jártak;

+ és van egy nagyon széles szegény réteg, akik meg azért szavaznak a Fideszre, mert egzaktan a tudomásukra hozták, hogy ha nem lesznek meg a településeiken a megfelelő számok, akkor nem lesz közmunka meg tűzifa. 

Tehát: amikor az ellenzék az emberekkel foglalkozik, akkor nemcsak a saját szavazóival kell foglalkoznia, hanem a Fidesz szavazóival is, akiknek a tudtukra kell adni, hogy nem lesznek gyalázva, lesajnálva, megkülönböztetve a győzelmük esetén, és

És kellenek a pozitív üzenetek. 

Ehhez csak észre kellene venni, hogy Magyarországban minden megvan ahhoz, hogy egy nagyszerű ország legyen.

Elég csak megnézni, ahogy a közigazgatásban vagy az egészségügyben dolgozók a gyalázatos körülmények ellenére viszik a hátukon ezt az országot: mi mindenre lennének képesek, ha az állam megbecsülné őket.

Elég megnézni, hogy ha az embereket békén hagyják, akkor alulról szerveződve milyen szuper dolgokat tudnak létrehozni, ahogy például élővé tesznek lepukkant helyeket Budapesten. 

Ki kell hát lépni a politikai marketing elcsépelt keretéből, el kell engedni a feliratos képeket a Facebookon, le kell vetkőzni a politikuspózt meg az Instagramon megjátszott „hétköznapi ember” pózt, a parizert meg a paprikás krumplit.

A miniszterelnök performanszokkal piszkálása a parlamentben ócska látványosság.

A4-es papírokat ragaszgatni a Fidesz-irodákra fájdalmas ötlettelenség. 

Legyetek sokkal kreatívabbak! És sokkal őszintébbek!

Béke veletek.

Olvass még Renczes Ágostontól az Azonnalin! Söpkéz Sándor vitaindítóját itt olvashatod el, Metz Rudolf vezetéskutató cikkét pedig itt. Hozzászólnál a jelöltvitához te is? Írj!