Az ünnepség, ami miatt a mai napig rosszul tudjuk a honfoglalás időpontját

125 évvel ezelőtt, 1896. május 2-án országszerte kezdetét vette a millenniumi ünnepség. A neves alkalomból országszerte számos épületet és emlékművet emeltek, melyek a mai napig meghatározzák Budapest látképét. Bár az ünneplés idejére a politikai pártok csatározása alábbhagyott, a nemzetiségek, a munkásság és az értelmiség egy része ekkor sem rejtette véka alá rosszalló véleményét.

1895 karácsonyán a Nemzeti Újság hasábjain Apponyi Albert gróf következő szavakat intézte politikustársaihoz:

„Közeledik az esztendő,melyet ezeréves nemzeti létünk ünneplésére kiszemeltünk.D milyen állapotban, milyen kedélyhangulatban talál minket? Kinek van ünneplő kedve? Ki érzi magát jól? Kinek nem szorul össze a szive, midőn a nemzet mai állapotát nézi?“

A cikket a következő napokban sokan sokféleképpen értelmezték, végül ennek kapcsán született meg az a konszenzus, miszerint 1896-ban a Treuga Dei, azaz az „isteni béke” állapota köszöntsön be a politikában – legalábbis addig, amíg a honfoglalás ezredik évfordulója tart.

De miért éppen 1896 lett a millennium éve?

Ennek előzményeihez vissza kell ugranunk az időben Tisza Kálmán kormányzásához. A „generális” híres kultuszminisztere, Trefort Ágoston még 1882-ben felkereste a Magyar Tudományos Akadémiát abból a célból, hogy mondjon véleményt a honfoglalás kezdő és záró évszámáról,

– igaz, az új Nemzeti Alaptanterv tankönyvei kapcsán napjainkban ismét vita kerekedett a dátummal kapcsolatban. 

A korai magyar történelem legelismertebb szakértője ekkor az eredetileg jogász végzettségű Pauler Gyula volt. Ő a ma is ismert 895-900-ig tartó időszakot jelölte meg, vele szemben két másik szaktekintély Salamon Ferenc és Szabó Károly 898, illetve 899 mellett kardoskodott. A vitából végül Pauler került ki győztesen, és az országgyűlés 1892-ben kimondta, hogy „az 1895. évben Budapesten általános országos kiállítás tartatik”.

A kiállítás szervezéséért az akkori kereskedelemügyi miniszter, Baross Gábor lett a felelős, ő azonban 1892-ben váratlanul meghalt. Ekkorra már megjelentek olyan élesszemű politikusok, akik látták, hogy

Ilyen politikus volt Pulszky Károly, aki 1893-ban így érvelt a halasztás mellett:

„Iparosaink, akik a haza dicsőségére szívesen hoznak áldozatot, azt találják mindnyájan, hogy két év nem elégséges az előmunkálatokra, s nagyra vennék, ha a millennium-kiállítás legalábbis egy évvel elhalasztatnék, annál is inkább, miután 1896-ra nincs sehol kiállítás tervezve, s a nagy építkezések mégsem volnának oly kezdetlegesek, mint 1895-ben lesznek. A millenniumnak egy évvel való elhalasztása aligha elkerülhető, de mindenesetre megérdemli a komoly megbeszélést.”

Baross utóda, Lukács Béla igazat adott Pulszkynak. Megszületett hát az 1893. évi III. törvénycikk „az országos nemzeti kiállítás költségeinek fedezéséről”, melynek 3. paragrafusa így szól: „E kiállítás az 1892. évi II. törvénycikk 1. §-ában foglalt határozmánytól eltérőleg 1896-ban tartatik.”

A halasztás mindenképpen jót tett a megemlékezéseknek, hiszen egy sor műalkotást emiatt sikerült befejezni.

 – sok helyen a mai napig így szerepel – Pauler Gyula erőfeszítései pedig feledésbe merültek.

Millenniumi körkép

Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című regényében ekképp festette le a millennium atmoszféráját:

„Az államalapítás óta eltelt időt valóban rendkívül látványosan ünnepelte a főváros. A csodás hídon átkelve a látogató úgy érezhette, hogy egyenest a történelem mesés legközepébe csöppent, ahol együtt létezett az ősi múlt, a gőzgépektől, elektromosságtól sistergő, izgalmas jelen, és kicsit tán a remélt holnap is, mely különös találmányok, tudományosbemutatók és hőlégballonos repülés képében mutatta meg magát.”

És valóban,

Elég, ha csak a Schulek Frigyes által felújított Halászbástyát és Mátyástemplomot, a Vígszínházat, a Lechner Ödön által tervezett Iparművészeti Múzeumot, vagy Feketeházy János munkáját, a Ferenc József hidat (ma Szabadság híd) említjük.

De vidéken is számos műalkotást emeltek az ezredforduló alkalmából: ilyen a szintén Lechner Ödön által megálmodott kecskeméti városháza, vagy olyan mára már eltűnt vagy megrongált emlékművek, mint amiket Kőszegen, Zimonynál, Dévénynél vagy a Vereckei-hágónál emeltek.

Számos képzőművészeti alkotás is született ekkor, melyek közül minden bizonnyal a leghíresebb Feszty Árpád A magyarok bejövetele című festménye (közkeletű nevén Feszty-körkép), melyet ma az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Parkban lehet megtekinteni.

A leghíresebb azonban minden bizonnyal a Schickedanz Albert által kivitelezett ezredévi emlékmű, amely ma a Hősök tere középpontjában áll. A Városliget melletti téren korábban egy Ybl Miklós-féle artézi kút, ún. gloriette volt, melyet végül a Széchenyi-hegyre költöztettek. A tér lassan nyerte el végső formáját: burkolatot csak a 20. században kapott, maga az emlékmű is csak 1929-re fejeződött be teljesen. Kezdetben csak a központi szoborcsoportot állították fel, melynek közepén Árpád fejedelem és a hét vezér látható, felettük pedig Gábriel arkangyal tekint le az Andrássy útra.

A teret övező oszlopcsarnok jó darabig üres volt. Zala György királyábrázolásai között Habsburg-házi uralkodók is helyet kaptak, melyeket a második világháború után cseréltek le a következőképpen: I. Ferdinándot Bocskai István, III. Károlyt Bethlen Gábor, II. Lipótot II. Rákóczi Ferenc, Mária Teréziát Thököly Imre, Ferenc Józsefet pedig Kossuth Lajos alakja váltotta fel.

ami a Shanghai Globe Paradise nevű szórakoztatóközpont része.

Az emlékmű melletti Városligetben 1896. május 2-án nyitotta meg Ferenc József császár és király az Ezredéves Országos Kiállítást.

A magyar ipar, képzőművészet, mezőgazdaság, kereskedelem, oktatás, vegyészet, hadügy, erdészet és néprajz mind-mind külön kiállítóteret kapott. 

Ebből az alkalomból épült fel a Városligeti-tó mellett a Vajdahunyad vára (mely ma a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak ad otthont), de ideiglenesen más olyan építményeket is emeltek ide, melyek a magyar történelem korábbi művészeti korszakait (romanika, gótika, reneszánsz) mutatták be a nagyérdeműnek.

Napjainkban e korszak hangulatát igyekszik visszaadni az egykori Olof Palme-ház, a 2019-ben helyreállított Millennium Háza.

Nem kis gondot okozott a millennium miatt a fővárosba érkező óriási tömeg elszállásolása. E célból Budapest több pontján – például a ligettel szomszédos Gizella úton – ad hoc barakkokat emeltek, ahol a látogatók nyugovóra térhettek.

Feszültségek a felszín alatt

A nemzeti ünnepek a 19. század végén újdonságnak számítottak.

Ezt az utat járta a Német Császárság, az Olasz Királyság, a Francia Köztársaság, akiknek példáján az Osztrák-Magyar Monarchia is haladt. Ferenc József birodalma azonban alapvetően különbözött a többi európai országtól, hiszen a névadó két nemzet mellett még egy tucatnyi másik is ezek között a határok között élt.

A nemzetek közti békesség jegyében egyes szláv és román egyházi méltóságok részt vettek ugyan az ünnepi eseményeken,

Akadtak, akik az egész felhajtást ideológiai alapon ítélték el, mint ahogy azt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tette. Vezetőségük például 1895-ben a következő felhívást intézte tagjaikhoz:

„Magyarország jogtalan népéhez. Magyarország 1000 éves fennállását készül megünnepelni. Meg akarja mutatni, hogy mire volt képes ezen 1000 év alatt, és a millenniumi kiállítással akarja szorgalmát és haladását bemutatni. A mérvadó körök minden erejüket megfeszítik, hogy bebizonyítsák, miszerint Magyarország kultúrállam. 

És mialatt a kiállításon a gazdaságot és fényt mutogatják a bámuló világnak, addig nem fog senkinek eszébe jutni, hogy ezt a munkásság szorgalma létesítette élete, egészsége veszélyeztetésével; hogy mialatt e fényt, e gazdagságot létesítette, addig folytonosan küzdött a létért, és munkája gyümölcsét az uralkodó osztály zsebelte be.”

Eltérő okokból, de szintén ideológiai alapon idegenkedett az ünnepségsorozattól a neves függetlenségpárti író, Gárdonyi Géza. Számára elfogadhatatlan volt, hogy

Naplójába 125 évvel ezelőtt a következő sorokat írta:

„1896. május 2.

Első napja a nyári ruhának és a cserebogárnak. A millenniumi kiállítás megnyitása.

Én bizony nem húztam frakkot. Utálattal néztem végig, a német família mint fogadja ››Magyarországom‹‹ hódolatát. A király – kopasz saskeselyű – vörös kucsmában és fehér ködmenben. A királyné feketében. Árpád ivadékai részint téli prémes magyarban, részint nyáriban. Keverve cilinder és frakk. Főképpen a kereskedők voltak díszmagyarban, meg a grófok, mágnások. A király beszédétől meg a Gotterhaltétól az ezredik ünnepen rosszul lettem. Ebéd után betegen feküdtem le.”

NYITÓKÉP: Az 1896-os millenniumi ünnepségek keretében Budapesten, a Városligetben rendezett állandó kiállítás hivatalos reklámplakátja. FOTÓ: Wikimedia Commons