Se támogatás, se tervezhetőség: így készül a nyitásra a rendezvényszektor

Szerző: Ágoston Dániel
2021.04.30. 06:57

Körbekérdeztünk: senkinek gőze nincs arról, hogy mi alapján, hogyan, miként kellene és lehetne ellenőrizni a védettségi igazolványokat, ahogy arról sincs, hogy hogyan lehet fesztiválokat rendezni nyáron, ha egyáltalán lehet majd. Vannak azért olyanok, akik előremenekülve, a rengeteg bizonytalanság ellenére is szervezik már a rendezvényeiket.

Se támogatás, se tervezhetőség: így készül a nyitásra a rendezvényszektor

Miután végre ténylegesen kilátásba került a lazítás, a kormány véglegesítette azokat az új szabályokat tartalmazó rendeleteket is, amelyek akkor lépnek életbe, amikor a beoltottak száma eléri a négymilliót. Ebben szerepelnek a vendéglátóhelyek, az üzletek, a mozik, színházak és természetesen a sportrendezvények is – ám

a koncertek ezúttal is kimaradtak a szórásból.

Kerekedett is miatta roppant felháborodás többekben, mégpedig joggal, ugyanis a koronavírus-járvány alatti időszak során a kormány egész konkrétan leszarta a zeneipart, a nyitás kapcsán pedig világossá tette, hogy a „zenés-táncos rendezvények” nem tartoznak a rendelet hatáskörébe, mivel azok „nem minősülnek kulturális rendezvénynek”, így a vendéglátóhelyeken sem lehet ilyeneket rendezni.

Pusztán az érzékeltetés kedvéért: a zenészek és a rendezvények hátterében dolgozók elvben megsegítésére kitalált raktárkoncertek ötmilliárdos költségvetésének jelentős része a hivatalosan szerződött technikai partnerhez, az Antenna Hungáriához került megvalósítási költségként, a programba bekerült zenekarokhoz, előadókhoz és stábjaikhoz azonban már csak az összeg kisebb hányada jutott el. A 200 millió forintos, fesztiváloknak szánt pályázatnak pedig eredetileg 700 millió forintos támogatási kerete volt, ám a Music Hungary szerint a kiírásnak olyan kevesen feleltek meg, hogy végül csak ennyi lett belőle kiosztva.

Tervezni pedig továbbra sem lehet arra az esetre, ha mindezek után a kormány netán bejelentené a következő körben, hogy mehetnek a szabadtéri rendezvények, illetve adott esetben a klubrendezvények a védettségüket igazolók számára.

Márpedig a dolog úgy áll, hogy nem is olyan lassan indokolttá válhat a koncertek és bulik újraindítása. Gyors fejszámolással nagyjából kikalkulálható, hogy ha eddig 1,5 millió ember kapta meg a második oltást is, a hivatalosan mért adatok szerint 500 ezer ember gyógyult ki a covidból, és mondjuk ennek a háromszorosával számolunk azok esetében, akiket nem teszteltek, mondjuk háromszor ennyi emberrel, akkor az 3 millió ember. Ha ebből kivonjuk az esetleges átfedéseket, akkor a vírusvédettek 2,5-3,5 milliós száma talán nem tűnik annyira hülye (persze szigorúan tudománytalan) becslésnek.

Ember tervezne

Jelen pillanatban viszont senkinek gőze nincs arról, hogy mi alapján, hogyan, miként kellene és lehetne ellenőrizni a védettségi igazolványokat, milyen rendszert kellene erre felállítani, pláne hogyan lehetne azt hatékonyan működtetni, ha a kormány mondjuk holnap bejelentené a bulikat.

Ehhez ugyanis idő kell, amihez baromi jó lenne tudni, hogy mikorra lehet számítani a zenés-táncos rendezvények nyitására. Egyelőre azonban csak annyit lehet tudni, hogy a helységek üzemeltetőinek lesz a feladata, hogy ellenőrizzék (majd) a védettség tényét, amit, ha elmulasztanak, a bírság 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedhet, vagy akár egy éves bezárással is sújtható.

Korábban az Azonnali podcastjában a Music Hungary elnöke, Weyer Balázs arról beszélt, hogy a tervezhetőség az, amire a legnagyobb szükség lenne most, még akkor is, ha gyakorlatilag lehetetlen biztosra ígérni bármit. A szervezet mindezt nemrég egy közleményben kérte újra a kormánytól, hiszen, mint írják, ha az élőzenei szakma nem lát a holnapnál messzebb, az újraindulás még hónapokkal kitolódhat, és ezen akár 150 ezer ember munkája is múlhat.

Egy Sziget méretű, napi 50-70 ezer fős fesztivál megszervezését ugyanis egy-másfél évvel előbb elkezdik, de még egy kicsi, 500 fős szabadtéri koncert megszervezéséhez is legalább egy hónapra van szükség, hogy szerződtessék a fellépőket, előkészítsenek minden szükséges technikai feltételt, hirdessék a koncertet, illetve eladják a jegyeket.

Fesztiválmok

Varga Balázs, a Fekete Zaj fesztivál, illetve a Negative Art Production szervezője szerint a helyzet olyan, mintha a döntéshozók nem is akarnák meghallani a szakma üzeneteit. „Ha már tudnánk azt, hogy a következő körben (gondolom, 4,5 millió oltottnál jön az újabb lépcső) milyen szabályozással szerepelnek majd a zenés-táncos rendezvények, akkor legalább a fenti szám eléréséig a háttérben elő lehetne készíteni az első koncerteket” – mondta az Azonnalinak.

Szerinte fontos lenne tudni, hogy milyen szabályoknak kell közönség- és stábszinten megfelelni, min múlik majd az, hogy mennyi nézőt engedhetnek be az egyes szabadtéri és beltéri helyszínekre, hogyan kell majd ellenőrizni a jogosultságot és változik-e ezzel kapcsolatban a jogi és adatkezelői környezet. „Erre várunk nagyon sokan, és ahogy fogy az idő, úgy kerül sor egyre több rendezvény lemondására. Pedig pont ezt lenne jó elkerülni, mert már így is a csőd szélére került sok iparági szereplő. Ha csak a Közlönyből tudjuk meg, hogy mit csinálhatunk aznaptól, akkor megint értékes hetek vesznek el a szezonból” – fogalmazott.

A szervezők nagyrésze, köztük Varga Balázs mégis megkockáztatja a szervezést a nyárra. Ennek kapcsán azt mondta, hogy nemcsak a védettségi igazolványokkal kapcsolatos leendő szabályokról, de a Fekete Zaj fesztivál szempontjából az utazási korlátozásokról is lenne jó híreket hallani. „Vannak visszatérő látogatóink külföldről és ha van rá mód, akkor néhány nemzetközi előadót is elhívnánk idén.” A bizonytalanság ellenére tehát előkészítés alatt van az augusztus 18-21. közé tervezett Fekete Zaj, szervezik a programot, habár lényegében vakon kell dolgozniuk vele.

A Bánkitó szervezői április elején bejelentették, hogy július 8-10. között megrendezik a fesztivált, igaz, egy kisebb rendezvény formájában. Úgy fogalmaztak, hogy „mindannyian nehéz hónapokon vagyunk túl és bár sok olyan tényező van, amit nem tudunk befolyásolni, mi reménnyel telve elkezdtünk dolgozni egy olyan forgatókönyvön, ami lehetővé tenné, hogy valamivel kisebb méretben, de a megszokott hangulattal idén nyáron mégis újra találkozhassunk a tó körül!”

A lehetőségek és a megvalósítás kapcsán azt írták: „Idén sajnos még mindig nem lehet tudni, hogy tarthatunk-e majd rendezvényeket júliusban, milyen korlátozások lesznek és hogy mennyire lesz egyáltalán komfortos fesztiválozni. Mindezek miatt jelenleg egy kisebb rendezvényre készülünk. Ezt tartjuk a leginkább alkalmasnak arra, hogy maximálisan betartsuk a várható járványügyi szabályokat és adott esetben könnyen alkalmazkodjunk majd a lehetséges szituációkhoz.”

A Rockmaraton operatív szervezője, Varga-Csajkás Zoltán szerint a legnagyobb probléma a kommunikáció szinte teljes hiánya a kormányzat részéről. Az Azonnali számára úgy nyilatkozott, hogy amióta Rockmaraton van, nem fordult még elő olyan, hogy április 30-án még mindig nem lehetett tudni semmit arról, hogy lehet-e fesztivál, vagy sem. Aki pedig némi rálátással van a rendezvényszervezésre, tudja, hogy

egy ilyen fesztivál megszervezése körülbelül egy év, de lassan egy hónap sem marad már rá, ha esetleg engedni fogják.

Ennek ellenére szeretnék valamilyen formában megtartani a július 5-10. közé, Dunaújvárosba tervezett Rockmaratont, ami a körülményekből adódóan valószínűleg csak magyar fellépőkkel valósulhat meg. Tovább nehezíti a helyzetüket, hogy a közönségük körében végzett felmérésük szerint a látogatók fele nem venne részt egy olyan fesztiválon, amely védettségi igazolással lehetne csak látogatható. „Adódik a kérdés, hogy mennyire lenne Rockmaraton az a Rockmaraton, ahol se külföldi előadók nincsenek, sem pedig a törzsközönségünk fele, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy valamilyen formában, a lehető legméltóbb módon szervezhessünk idén fesztivált” – tette hozzá.

Az egyik legreménytelibb rendezvények között van a budapesti Hyperspace, amely Közép-Európa legnagyobb egynapos technofesztiválja. A rendezvény bár tavaly lett meghirdetve, végül elmaradt a lezárások miatt, azonban a szervezők továbbra is fenntartják a június 12-re meghirdetett eseményt, amit a Hungexpón terveznek megrendezni. A védettségi igazolvány kapcsán úgy fogalmaztak: „Amennyiben a rendezvény megtartható, előfordulhat, hogy a Magyar Kormány úgy rendelkezik, hogy a június 12-i Hyperspace-en való részvétel feltétele a védettségi igazolvány, vagy negatív covid-19 teszt lesz.”

Ugyanígy nem kivételek a klubrendezvények sem, amelyre számos szervező készül. Szilágyi Norbert „Sikztah”, a győri elektronikus- és könnyűzenei, illetve kulturális élet legnagyobb eseményeinek szervezője, a Dinamo Event Hall klub tulajdonosa és a Rómer Ház koncertszervezője szintén készül a rendezvényekkel kapcsolatos lazításokra. Az Azonnali számára úgy fogalmazott, hogy ő már május-júniusra számít a nyitással, és részéről mind a klub programja, mind pedig a DumDum Electronic Music Fest elő van készítve, valamint a RómerKvelle fesztivál is, amelyeket a vonatkozó jogszabályok és rendeletek szerint fog megtartani. Szerinte ezek megtartására jó esély is van, hiszen érezhetően nő az oltási kedv az emberekben, ami pedig értelemszerűen növeli az esélyét a további lazításoknak.

Maximális extázis

A koncertek és bulik megtarthatóságának rövid távon történő bejelentése a kormány részéről pedig annak dacára, hogy legutóbb ismét kimaradt a szektor a szórásból, mégiscsak valószínűnek tűnik. A járványügyi adatok ugyanis kétségkívül javulnak, így egyre kevésbé indokolt, hogy ne legyenek további lazításai a jelenlegi korlátozásoknak.

Ráadásul ha a fesztiválszezon elején rántja elő a kormány a bulikártyát, akkor a fiatalok számára is megadatik az extázis, hogy mégsem marad el a nyár. Hogy közben ez mekkora kibaszás a szervezőkkel és a zenészekkel, az láthatóan másodlagos kérdés, de szerencsére nyakunkon a futballszezon, szóval alighanem jönnek a bulik is.

NYITÓKÉP: Fekete Zaj – Bands Through The Lens / Facebook

Ágoston Dániel
Ágoston Dániel az Azonnali újságírója

Podcast, techno, divat, publicisztika.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek