A nagy román dilemma: lopás és korrupció vagy politikai anarchia

A jelenlegi román kormányválság megmutatja: rossz ötlet volt egy rendszerellenes gyökerekkel induló pártnak betagozódnia a hagyományos román politikai posványba.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Románia nem Szlovákia, hogy egy kormány az azt alkotó pártok vitái következtében pillanatok alatt megbukjon.

Ezzel az állásponttal az ember persze azt kockáztatja, hogy esetleg konteósnak, netán „vörös pestisesnek” – a jelenlegi román jobbközép tábor előszeretettel nevezi így az ő víziójukkal egyet nem értőket – tartják az embert. Ugyanis 2016-2020 között a nevükben „szociáldemokraták”, a PSD tagjai éltek előszeretettel a „mélyállamozás” eszközével: rájuk is ragadt, hogy összeesküvés-elméleteket promoválnak.

A mélyállamra mint a politikai döntések valódi forrására azért hivatkoztak előszeretettel a posztkommunista párt politikusai, mert számtalan emberüket – köztük magát az akkori pártelnököt, Liviu Dragneat – vádolták meg, ítélték el és csukták börtönbe a román igazságszolgáltatás szervei.

A román fogalomhasználatban ezeket a valakiket a „statul paralelben” (szó szerinti fordításban a párhuzamos államban), a mélyállamban találták meg. A mélyállamot általában

Az évek során ugyanis kiderült, hogy 1989 után többször előfordult, hogy például a SRI nemcsak a sajtóban rendelkezett beépített emberekkel, hanem „különleges protokollok” megkötésével például a korrupcióellenes ügyészség munkáját is befolyásolta. Sőt, nem bizonyíthatóan olyan pletykák is keringenek, hogy minden egyes parlamenti pártban rendelkeznek beépített emberekkel, akik elősorban nem a párthoz lojálisak, hanem a szolgálathoz.

Mindegyik pártnak köze van a titkosszolgálatokhoz

Azonban túlzó lenne azt állítani, hogy a PSD szolgálatellenes párt lenne. A mélyállam elleni szólamok mindössze politikai termékük, a kommunikációjuk része, amivel szöges ellentétben a szocdem kormányzás alatt a belügy és a szolgálatok költségvetése szinte mindig nőtt.

Hasonlóan a PSD-hez, a kommunistaellenes alapon létrejött Nemzeti Liberális Pártot (amely a két világháború közötti PNL-re tekint elődjeként) az utóbbi időben szintén „megszállták” a még Traian Băsescu volt államfőhöz köthető „liberális demokraták”, ismertebb nevükön PDL-sek. A külön iróniáját az adja az ügynek, hogy Băsescu a Román Kommunista Párt utódpártját, a FSN-ből kiszakadt Demokrata Pártot (PD) és kisebb liberális disszidens csoportokat összegyúrva a kilencvenes évek szocdem irányát felváltva – a PD még a Szocialista Internacionálé tagpártja is volt – hogyan kreált jobboldali politikai alakulatot.

A romániai közbeszéd márpedig Băsescut tartja a szolgálatokkal való manipuláció mesterének. Elég csak felidézni azt a parlamenti jelenetet, amikor Băsescu kacarászva az azt firtató kérdésre, hogy államelnökként ő volt-e a legjobban tájékozott Romániában, azt válaszolja, hogy „a legjobban informált voltam, de csak 10 százalékról tudtam”.

Ez a kitérő azért fontos, hogy megértsük a román politika egyik lényegét:

Talán nem meglepő, hogy ehhez az összhanghoz híven politikai stílusuk is azonos: 2020 december óta a PNL saját embereivel töltötte fel az állami intézményeket, pontosan úgy, ahogyan a szocdemek tették azt 2020 előtt, amit akkor a jobboldal még felrótt nekik.

A két párt hasonlósága 2011-2014 között intézményes kereteket is öltött: ekkor a nemzeti liberálisok és a szocdemek pártszövetsége, a Szociálliberális Unió rendelkezett parlamenti többséggel és ők adták a kormányt is. Igaz, akkor a körülmények úgy határozták meg ezt az együttműködést, hogy az akkor éppen Băsescuval – és a mélyállammal – és akkori pártjával, a PDL-vel szemben jött létre. Az akkori PDL-sek most már a PNL-ben ülnek.

Új erő a láthatáron? Á, dehogy!

2016-ban a városi rétegek számára megváltásként érkezett először a Mentsétek meg Bukarestet (USB) helyi párt, amely végül országossá, Mentsétek meg Romániává, vagyis USR-vé nőtte ki magát. A párt kezdetben a „PSD, PNL ugyanaz a mocsok”, illetve a „bűnözők nélküli közéletet” kezdeményezéssel számtalan fiatal rokonszenvét nyerte el. Azonban egy teljes, ellenzékiségben töltött parlamenti ciklus után (2016-2020)

Hiába magyarázkodnak politikusaik azzal, hogy reálisan felmérték a viszonyokat – mégiscsak úgy döntöttek, hogy a velejéig korrupt PSD-vel szemben a csak derékig korrupt PNL-vel együttműködnek, hogy „elindítsák a reformokat” Romániában.

A PNL-nek nem érdeke a jelenlegi status quo felforgatása: ők megelégednének azzal, hogy négyévente helyet cserélve a PSD-vel saját embereikkel feltöltsék az állami intézményeket és fordítva. Körülbelül így gondolkodhatnak: kormányon az állam erőforrásainak 60-70 százaléka fölött rendelkezem, a maradék 20-30-at meghagyom az ellenzék számára a túléléshez, abban bízva, hogy ha ő jut kormányra, ő is így tesz majd.

Ebbe a megszokott helyzetbe rondított a kezdetben bele az USR a hangos rendszerellenességével, ezért a legnagyobb veszélyt a PNL-re az USR jelenti. Retorika szintjén hiába a „vörös pestis” a fő ellenség: a PNL tudja, hogy a PSD még mindig 30 százalék körüli tömegpárt, nagy vidéki bázissal, hálózattal, polgármesterekkel. A PNL követi őt, viszont szorosan jön mögötte az USR, és könnyen elcsábít jobboldali szavazókat.

A PNL mint klasszikus párt a régi módszerek mentén alakítja a napi politikát, túlságosan Dâmbovița-parti politizálást folytat. Ez a hasonlat Bukarest folyójához társít egy kulturális értéket: nagyjából a „balkáni” pejoratív jelzővel azonos a jelentése, amelyet a még mindig a magyar felsőbbrendűség ábrándjában élő erdélyi magyarok sütnek a román politikai pártokra.

Erre a legszebb példa Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter menesztése: Voiculescu hiába volt jószándékú miniszter: hiába tette átláthatóvá a romániai koronavírus-járvány számait, vagy kezdeményezte az egészségügyi szektor bevételeinek és kiadásainak átláthatóságát, ezen törekvései sorra ellenállásba ütköztek.

Anarchy in Romania!

Hogyan tovább, fogalmazódhat meg a kérdés. Az USR-PLUS vagy visszatér rendszerellenes gyökereihez, és mivel még politikailag nem sározódtak be annyira – mondjuk elég a társelnök, Dan Barna még politikai karrierje előtti EU-s pénzek körüli korrupciógyanúra utalni –, folytatja korrupcióellenes demagógiáját, abban bízva, hogy a választók körében nő a népszerűsége. Vagy pedig folytatja a kormányzást a PNL-vel, eltávolítva magától azokat a szavazóit, akik éppen különutassága miatt szavaztak rá.

De az is megoldás,

és a két rutinos, az államigazgatásban jártas párt tovább folytatja a korábbi módszerekkel folytatott politizálást. Vagyis stabilitás lesz az országban, lesznek befektetések, javul az ország adósbesorolása, ahogyan a napokban a nemzeti liberális miniszterelnök nagy büszkén bejelentette. Viszont ennek meglesz az árnyoldala is: a közpénzek magánzsebekbe fognak vándorolni, folytatódik a szinte mindent átható korrupció, viszont életszínvonalnövelő látszatintézkedések is lesznek, a munkavállalók kisebb fizetésemelést, juttatások növekedését fogják ebből látni. A probléma gyökere, a mindent átható korrupció azonban marad.

Ahogy az is kérdés, hogy a kormányzati hatalomba is belekóstoló USR-PLUS-nak mennyire lesz erős a motivációja arra, hogy foggal-körömmel kapaszkodjon saját rendszerellenességébe.

Olvass még Antal Róbert-Istvántól az Azonnalin! Vitáznál? Írj!