Orbán Viktor: A Janssen-vakcinát is úgy fogjuk vizsgálni, mint a keleti vakcinákat

Szerző: Renczes Ágoston
2021.04.16. 08:24

Emiatt átmenetileg kiesett félmillió vakcina, amit keletről igyekszünk pótolni. A miniszterelnök már nemcsak a reményt, hanem az esélyt is látja, hogy a gazdaságban mindenki talpra tud majd állni a járvány után.

Orbán Viktor: A Janssen-vakcinát is úgy fogjuk vizsgálni, mint a keleti vakcinákat

A szokásos péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor is elmondta, amit Gulyás Gergely a csütrötöki kormányinfónkiesett félmillió vakcina, ugyanis a Janssennel való oltást leállítottuk.

 

Orbán hangsúlyozta, hogy az EMA jóváhagyását Magyarország külön vizsgálatok nélkül el szokta fogadni, és csak a keleti vakcinákat vizsgálja külön. A Janssen esetében – amivel kapcsolatban felmerült a komoly egészségügyi kockázat lehetősége – azonban

 

ugyanúgy fogunk eljárni, mint a keleti vakcináknál; a Johnson & Johnson oltóanyagát itthon is részletes vizsgálatoknak vetjük alá.

 

Az emiatti lemaradást a kormány keleti vakcinákkal igyekszik pótolni, a külügyminisztérium ezen dolgozik. 

Péntek reggelig az oltás első adagját már több mint 3,1 millió ember kapta meg, a második adagon is már 1,3 millióan vannak túl. Orbán szerint a következő hat hét lesz nagyon fontos,

 

ez alatt az idő alatt ugyanis meg tudjuk majd duplázni a beoltottak számát.

 

A miniszterelnök az óvodák és az alsó tagozatok hétfői nyitásáról azt mondta, hogy „az óvatosság és a fokozatosság” miatt döntöttek így. Orbán nem ért egyet a WHO azon ajánlásával, hogy az iskolákat kell először nyitni, de elmondása szerint valahogy egyensúlyt kellett találniuk azon szülők elvárásai között, akik szeretnének visszamenni dolgozni, és azoké között, akik féltik a gyerekeiket.

A teraszok kinyitása szimbolikus dolog, a régi életünk egy darabjának a visszakapása – hangsúlyozta Orbán, aki

 

arra biztatja a vendéglátósokat, hogy bátran rakják ki a székeket.

 

Ennek érdekében a kormány központilag eltörtölte az egyébként önkormányzati hatáskörbe számító teraszdíjakat és megszüntette a terasznyitással járó bürökratikus ügyintézést is. A vendéglátósok a nyitástól függetlenül áprilisban és májusban is számíthatnak a bértámogatásra – mondta a miniszterelnök.

Orbán már nemcsak a reményt látja, hanem az esélyt is arra, hogy „mindenki talpra tud majd állni”. A miniszterelnök szerint a válság után nőni fog a munkahelyeknek a száma, vagyis több munkahely lesz, mint amennyi a járvány előtt volt.

Az interjú jelentős részét a műsorvezető és a miniszterelnök az ellenzék bírálatára fordította.

„A romlottságnak egy másik foka”

 

– mondta Orbán a magyarországi „baloldal”-nak a kormány járványkezelésével kapcsolatban megfogalmazott bírálataira. A miniszterelnök szerint más országokban is vannak viták, de azok arról folynak, hogy hogyan legyen az embereknek jobb, a magyar baloldal azonban csak a saját politikai tőkéjét igyekszik kovácsolni.

Szerencsére Magyarországon egységes kormányzás van, nem törékeny koalíciós kormány, ez az oka annak Orbán szerint, hogy a magyar járványkezelés hatékony tud lenni.

NYITÓKÉP: Orbán Viktor / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek