A nemi alapú megkülönböztetést nem a #sofagate tematizálásával fogjuk leküzdeni

A közéletben általában a privilegizált, vezető beosztású nőket érintő esetek válnak beszédtémává, a többség pedig névtelen és hangtalan marad. Ezeknek a nőknek nem az ilyen esetek fognak erőt adni, hogy kiálljanak magukért.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A múlt héten Törökországban tett látogatást az Európai Tanács elnöke, Charles Michel és az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen. Az EU képviselőit Recep Tayyip Erdoğan fogadta, aki a két meghívottnak csak egy széket készített elő a hivatalos, sajtónyilvános fotózásra, protokolláris hibát elkövetve ezzel. A találkozó azért kavart nagy port és híresült el sofagate-ként, mert a török elnök melletti széket Charles Michel foglalta el, és emiatt a bizottsági elnök zavarában egy kicsit messzebb, a kanapéra kényszerült leülni. 

De kinek jár az a bizonyos szék? Ha az Európai Unió vezetőinek a rangját nézzük, akkor az Európai Tanács elnöke magasabb pozícióban van. A tárgyaláson a bizottsági elnök kísérőként és alacsonyabb rangú politikusként volt jelen. Ennek megfelelően Charles Michelnek járt a fővendég helye, nemétől függetlenül.

Az esetet követően az egyenlő bánásmódért küzdő nőjogi civil szervezetek, a Nők Nemzetközi Jogi Ligája és a Millennia2025 petíciót indítottak. Azzal a céllal gyűjtik az aláírásokat, hogy Charles Michel mondjon le az elnöki posztjáról. Noha ő az eset után elnézést kért, a kezdeményező szervezetek szerint ez nem elég, mert meggondolatlanul viselkedett, ami az Európai Unióra nézve is káros. Az aláírásgyűjtés jelenleg közel tízezer szignónál tart. Tehát ez a tízezer ember és ezáltal a közélet egy része inkább önti egységesen a haragját Charles Michelre és belebeszéli a szexizmust a tettébe, mintsem Erdoğan viselkedésével szemben védené meg Ursula von der Leyent.

A szituáció mindenképp kínos és a török fél részéről illetlen volt, de akkor is indult volna petíció az Európai Tanács elnökének a lemondását követelve, ha a szék nélkül maradt fél férfi? Nem hiszem.

Mikor vagyunk egyenlők?

A petíciót indítók azt kifogásolták, hogy miért nem adta át a helyét Charles Michel, ezzel gesztust gyakorolva Ursula von der Leyen felé. A Tanács elnökének lemondását követelők ebben a jó nevelés és az udvariasság hiányát vélik felfedezni. De mennyire előremutató a nők esélyegyenlőségi küzdelme szempontjából a hagyományos női-férfi szerepekhez való ragaszkodás?

A hagyományos „jó nevelés” része, hogy a nőket sokszor túlzó kézmozdulat kíséretében előre engedik a férfiak az ajtóban vagy kihúzzák nekünk a széket. Ezektől a gesztusoktól sokszor inkább zavarba lehet jönni, mintsem értékelni őket. A nemi egyenlőség jelének pedig biztosan nem lehet tekinteni egyiket sem.

A petícióval és az ügyet körülvevő felháborodással főképp nem ez a baj, hanem az, hogy elvonja a figyelmet az ennél lényegesebb dolgokról. A szituáció egy olyan országban játszódott le, ami nemrég kilépett az Isztambuli Egyezményből. (Érdekesség, hogy azt 2012-ben Törökország ratifikálta elsőként Erdoğan miniszterelnöksége alatt és most ő is lépett ki ugyancsak elsőként az egyezményből.)

A családon belüli erőszakot átélő vagy más helyzetekben bántalmazott nők szempontjából ez felettébb aggasztó. Ráadásul a koronavírus-járvány ideje alatt, ami már bő egy éve velünk van, jelentősen megnőtt a családon belüli erőszak az otthonokban. Nemcsak a török nőkre, hanem globális szinten is nők milliárdjaira van hatással a pandémia. Sorra jönnek a világ különböző pontjairól a hírek, hogy hogyan befolyásolja és változtatta meg a vírus a nők életét.

Afrikában megnőtt a kiskorú lányokkal kötött kényszerházasságok száma. Ahol a mélyszegénység miatt eleve kiszolgáltatottabbak az emberek, a járvány csak még jobban megnehezíti az életüket. A koronavírus miatti iskolabezárások miatt rengetegen estek ki az oktatásból, mivel az online tanulás feltételei nincsenek biztosítva. A családok az otthonmaradt lányaikat dolgozni küldik vagy pénzért házasítják ki őket.

Hogy közelebbi példát hozzak, nézzük meg az európai viszonyokat. Számos felmérés készült arról, hogy több országban megnőtt az elmúlt egy évben a családon belüli erőszakok száma. Franciaországban a lezárások után 30 százalékkal, Litvániában 20 százalékkal emelkedtek a bejelentett esetek, és ez a többi országra is jellemző tendencia.

A megnövekedett esetszám Magyarországon is érzékelhető. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület segélyvonalat működtet bántalmazottak és segítőik számára. A járvány időszaka alatt a családon belüli erőszakkal kapcsolatos hívások megduplázódtak.

A pandémia felszínre hozza a nemek közti egyenlőtlenségeket. Eddig is felülreprezentált volt a nők aránya a reproduktív munka terén, de a járvány hatására ez csak romlott. Az online oktatással és az ebből fakadó megnövekedett háztartási teendőkkel nagyrészt a nők küzdenek meg. Ezek az új és megnövekedett feladatok plusz terhet rónak rájuk és többen emiatt veszítik el az állasukat és kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe a válság idején.

De még azzal sem, ha emiatt lemondana az Európai Tanács elnöke, aki nem mellesleg a diplomáciai protokoll szerint járt el. A nemi alapú megkülönböztetést és az ebből fakadó hátrányokat nem a #sofagate tematizálásával fogjuk leküzdeni.

A járvány tökéletesen megmutatja, hogy Európában is szemmel látható különbségek vannak a társadalom férfi és női tagjai között, de a fent leírt problémák ritkán kerülnek előtérbe.

Sokszor azért nem kérnek segítséget a bántalmazottak, mert félnek a következményektől vagy a megbélyegzéstől. Ezeknek a nőknek nem az ilyen esetek fognak erőt adni, hogy kiálljanak magukért. Ráadásul sok helyzetben inkább kontraproduktív ekkora feneket keríteni egy ilyen ügynek, mint amilyen Charles Michel viselkedése volt.

Itthon a kormány – mint sok más esetben – azt a taktikát alkalmazza, hogyha nem beszélünk róla, akkor nem is létezik a probléma. Ezen a hozzáálláson sürgősen változtatni kell. A segélyszolgálatoknak nagyobb állami támogatást kellene biztosítani, a nők elleni erőszak és az esélyegyenlőség kérdését pedig beemelni a kommunikációjukba és a közbeszédbe, mert a családon belüli erőszak nem lehet tabu. 

A szerző az LMP ifjúsági szervezetének, a Jövő Egyesületnek az alelnöke.