Én egy kis plasztikkártyát kérek szülinapra

Bitter Ferenc

Szerző:
Bitter Ferenc

2021.04.14. 19:16

Rögtön láthatnák, hogy amit mi elhatározunk, azt megvalósítjuk, és ismét csapást mértünk a hanyatló nyugatra.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ha jó leszek, apu meg is adja.
Mert jóságért apu mindent ad,
de én egy kártyát kérek csak.

Végül is már csak néhány hét van a szülinapomig, addig csak kibírom, hogy jó legyek. Nem röhögök, ha EP-képviselő ereszcsatornán csúszkál. Nem figyelek semmiféle korrupciós ügyre. Bólogatok a kormányszóvivő szavaira. Akár kínai vakcinával is beoltatom magam. Talán még az Azonnalit sem olvasom addig. Erre

apu, ha a fülébe jut, hogy mit kérek, biztosan intézkedik, mert azt hallottam, hogy érzékeny a magyarok büszkeségére.

Azért kérem, mert a szülinapomon én is nyugdíjassá válok, és nem szeretnék olyan megaláztatást, mint amit nyugdíjas barátom volt kénytelen elviselni. Külföldön járva, az egyik múzeum pénztáránál ki volt írva, hogy a felnőttjegy 13 euró, a nyugdíjasjegy 10 euró. Három euró nem nagy kincs, de akár egy pohár sör is kijöhet belőle, ami nem mellékes szempont az andalúziai nyárban.

Kért tehát a barátom egy nyugdíjasjegyet. A pénztárosnő (aki mellesleg eléggé migránsnak nézett ki, bár ezt nem lehet biztosra venni ezen a környéken) kérte a nyugdíjasigazolványt. Barátom elő is kotorta a szépen összehajtott papíralapú nyugdíjasigazolványát, amit azért kell összehajtani, mert másképp nem fér a tárcájába, a bankkártyatartóba meg még így se. Na jó, kicsit kopott volt már, de mi várható egy papírdarabtól néhány hónapos használat után, amit persze, elvileg, halála napjáig kell használni.

A pénztárosnő tágra nyitott szemmel, két ujjal felcsippentette a papírdarabot, a többi ujját eltartva, enyhe fintorra az arcán forgatni kezdte. Valami információt keresett rajta.

Pedig világosan rá volt írva, hogy IGAZOLÁS A NYUGDÍJFOLYÓSÍTÓ IGAZGATÓSÁG ÁLTAL FOLYÓSÍTOTT ELLÁTÁS TÖRZSSZÁMÁRÓL. Mit nem lehet ezen érteni, ha az Unióban a magyar is hivatalos nyelv?

Mindez nem volt elég. Világossá vált, hogy az asszonyság csak Soros-bérenc lehet, mert előtört belőle a hungarofóbia. Direkt spanyolul kérdezett valamit, majd egy megvető mozdulattal lepottyantotta az igazolványt a pultra, megvonta a vállát és valamit motyogva a bajsza alatt odalökte a nyugdíjas jegyet. A barátom feje az intenzív UV-sugárzástól már alapból elég vörös volt, de erre képes volt még rádolgozni. Megalázva érezte magát.

Hát, én ezt szeretném elkerülni. Tudom, hogy apu nem rühelli az ilyesmit, ezért hiszem, hogy intézkedni fog, és a Nyugdíjfolyósító parancsba kapja, hogy azonnal szüntessék meg ezt a papírvackot, és adjanak helyette egy plasztikkártyát. (Ha már maguktól nem képesek ilyen forradalmi lépésre a XXI. században.) A mai világban ez még többe sem kerülne szerintem, ha érdekelne valakit, aki illetékes. (Nekem már nem fér a tárcámba a sok ilyen-olyan üzlet hűségkártyája. Egyik sem egy semmilyen méretű papírdarab.)

El is képzeltem, hogy felkérnek egy neves, befutott dizájnert (nem kinevezettet, mert akkor Mátyás király csontjai, a turul meg a kokárda miatt már lehet, hogy nem férne rá a nevem), hogy tervezzen egy elegáns, szép nyugdíjasigazolványt. Legalább olyat, mint egy bank VIP-kártyája. Rajta lenne a nevem, a születési dátumom (van, ahol a kedvezmény életkorra jár), meg hogy NYUGDÍJAS IGAZOLVÁNY. De nem ám csak magyarul, hanem még angolul is. Esetleg – a még fennköltebb megjelenés érdekében – franciául és na jól van, oroszul is.

Akkor aztán pisloghatna a pénztárosnő, ha nyugdíjasjegyet kérek és egy laza mozdulattal az orra alá tartom a kártyámat. Rögtön láthatná, hogy amit mi elhatározunk, azt megvalósítjuk, és ismét csapást mértünk a hanyatló nyugatra.

Mert a dolgok sokszor apróságnak tűnő dolgokon múlnak, bizony, barátaim.

A szerző villamosmérnök.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek