A német kommunisták egykori frakcióvezetője új könyvében nekimegy a baloldali fősodornak, és bírálja az ottani liberális konszenzust. Sahra Wagenknecht azonban éppen nem a kivonulását, hanem a visszatérését készíti elő: a legnagyobb német tartományban vezeti majd a Linke listáját – és akadályozhatja majd meg, ha a párt kompromisszumokat kötne a szocdemekkel és a zöldekkel.
Sahra Wagenknecht a német kommunista Die Linke egyik legismertebb arca –
A politikusnő 2019-ig a Bundestag-frakció élén állt, de már akkor is ismert volt arról, hogy szereti másképp értelmezni a baloldaliságot, mint a Linke többsége. Ha leginkább le kéne írni, akkor azt lehetne rámondani, hogy hasonló nézeteket vall, mint azon brit munkáspártiak, akik baloldali okokból támogatták a brexitet 2016-ban. Wagenknecht egyáltalán nem híve az európai integrációnak, eleve kétkedve figyel mindent, ami a nemzetállami határokon túlnyúlik – mert szerinte
Amikor 2019-ban visszalépett a frakció éléről, elég sokan örültek a pártjában, hogy megszabadulnak tőle – legfeljebb majd a könyveiben és a talk show-kban fejtheti ki mindig a véleményét. Wagenknecht már korábban se volt minden linkésnél népszerű. 2016-ban a Linke egyik kongresszusán magukat antifasisztáknak nevező aktivisták tortát nyomtak az arcába. Ezt azért kapta, mert 2015-ban – gyakorlatilag az AfD mellett majdnem egyedüliként –
és eleve csak a tőkének kedvez, amely a menekültekben olcsó munkaerőt lát – azaz velük növelhetné a bérversenyt a német munkavállalókkal szemben.
Wagenknecht szeret kitáncolni széljobbra – legtöbbször persze csak a retorikájában. A konzervatív Frankfurter Allgemeine egyenesen nemzeti bolsevikként írta le egykoron. Ebben közel áll élettársához, Oskar Lafontaine-hez. Az egykori szocdem pártelnök, aki a Die Linke 2005-ös megalakulásában nagy szerepet vitt, maga is szereti a német munkás érdekeit szembeállítani a bevándorlókéval. Nem egyszer éppen ezért nem a politikailag korrekt vendégmunkás (Gastarbeiter), hanem a nácik időkben használt idegenmunkás (Fremdarbeiter) kifejezéssel írta le a Németországban dolgozó külföldieket.
Wagenknecht attól tart: ha a Linke is beleáll egy baloldali-kozmopolita konszenzusba, akkor legfeljebb a Zöldekkel versenyezhet a városi, tanult, felvilágosult rétegekért, de
Az AfD kelet-németországi sikere részben Wagenknecht jóslatát igazolja: a Linke már nem a keleti kisember elsődleges pártja, mint még az 1990-es években (akkor még PDS néven) volt.
Főleg az identitáspolitikában látszik, hogy Wagenknecht régivágású munkáspártot akarna, amely nem identitáspolitikai vitákkal foglalkozik, hanem kizárólag az őshonos lakosság szociális kérdéseivel. A kozmopolita, értelmiségi, zöld és EU-párti baloldallal szembeni ellenérzésének a politikusnő – aki filozófiát tanult és közgazdaságból doktorált – egy most megjelent könyvében adott élesen hangot. Ebben
Ők engedhetik meg maguknak, hogy elektromos autót vegyenek, bioélelmiszert fogyasszanak, nyelveket beszéljenek és a világ bármely pontján otthon lehessenek – elvégre őket nem köti a munka annyira egy helyhez, mint egy gyári melóst –, és a bevándorlás negatív következményeit se ők élik meg, elvégre olyan villa- vagy belvárosi negyedekben laknak, ahol nem magas a külföldiek aránya.
Wagenknecht szerint ez a baloldal olyan vitákba – mondjuk a gender kapcsán – bonyolódik bele, amely az egyszerű emberek életét nem érintik. Hasonlóval vádolta meg a szocdemeket nemrég Wolfgang Thierse, a Bundestag egykori szocdem elnöke, aki szerint pártja nem az egyszerű emberek valós gondjaival foglalkozik – ő is a genderkérdést és a feminizmust hozta fel –, amire azonban az SPD rögtön maradiként marasztalta őt el. Thierse több nemzeti és kevesebb posztmodern identitást szorgalmazott a konzervatív Frankfurter Allgemeinéban publikált esszéjében.
Gyakorlatilag Wagenknecht is
Wagenknecht szerint – amint a könyvében írja –
Szerinte ezért van az, hogy mára a baloldali pártok szavazói nagyvárosok elegánsabb negyedeiben, egyetemi városokban élnek – és a baloldal folyamatosan veszti el a talajt a vidékiek vagy az ipari, szegényebb városok lakói között.
Könyvében Wagenknecht keményen
egyrészről követeléseik nagyrészét csak a jómódúak tudnák betartani, másrészről a szociális kérdésekről eltereli a figyelmet egy moralizáló vitába, amelyben a környezetvédelem címszó alatt akár éppen a melósoknak kedvezőtlen politikát is támogatnak (például gyár- vagy bányabezárásokkal). Wagenknecht úgy véli, hogy a különféle moralizáló diskurzusok – a környezetvédelem, a menekültek jogai, a feminizmus stb. – helyett megint a pőre osztálykérdést kéne egyedüliként a középpontba állítani.
Az identitáspolitika túlhangsúlyozása miatt bírálja könyvében Wagenknecht a Black Lives Matter-mozgalmat is – amiért párttársainak egy részétől megkapta a rasszista vádját.
A könyv tehát egy hosszú vádirat gyakorlatilag az uralkodó baloldali diskurzus és pártok ellen. Ennek megfelelő volt a reakció: elutasítás vagy kínos hallgatás. Wagenknecht könyve azért szólt nagyot mégis, mert
Észak-Rajna-Vesztfáliában, azaz a legnépesebb német tartományban fogja a politikusnő a párt listáját az őszi Bundestag-választáson vezetni. A küldöttek 60 százaléka mondott rá igent – ez nemcsak azt mutatja, hogy megosztó személy, de azt is, hogy van azért erős tábora továbbra is.
A párt más politikusai viszont azt kifogásolják, hogy Wagenknecht a tényleges politikában alig venne részt. Már most is alig jelenik meg a Bundestag ülésein – noha képviselő –, a bizottsági üléseket teljesen kihagyja. Kritikusai szerint Wagenknecht saját könyveinek reklámozásával van leginkább elfoglalva,
Ha Wagenknecht dolgozni nem is szeret a parlamentben, képviselőként és a Linkén belül továbbra is azért fontos politikusként keresztbe tehet a nemrég megválasztott vezetésnek, amely szeretne kompromisszumokat kötni, hogy koalícióképessé tegye magát a szocdemek és a zöldek irányába. Wagenknecht ellenzi ezen kompromisszumokat, ahogy azt is, hogy a párt engedjen a külpolitikai oroszpártiságából és NATO-ellenességéből. (Hogy a Linkének milyen akadályokat kellene legyőznie egy kormányzati részvételért cserébe, arról itt írtunk.)
Wagenknecht azonban talál egyetértést is.
a szélsőjobboldali párt egyik politikusa AfD-logós Wagenknecht-képet posztolt a Facebookon – noha Wagenknecht tiltakozott ez ellen. Jan Wenzel Schmidt, az AfD ifjúsági tagozatának elnöke azt mondta, hogy pártjában nagy tiszteletnek örvend Wagenknecht, mert „azt a régi baloldalt képviseli, amely a nemzetet is figyelembe veszi”.
NYITÓKÉP: Sahra Wagenknecht 2018-ban a Linke kongresszusán / SW, FB
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.