Drágul a Pfizer-vakcina jövőre – állítja a bolgár miniszterelnök

Szerző: Petróczi Rafael
2021.04.12. 11:22

Bojko Boriszov elmondása szerint 2022-ben és 2023-ban az EU már majdnem hétezer forintos áron fogja beszerezni a német-amerikai oltóanyagot.

Drágul a Pfizer-vakcina jövőre – állítja a bolgár miniszterelnök

„A Pfizer 12 euró volt, majd 15,5 euró lett. A szerződéseket most 19,5 euróért írták alá 900 millió vakcináért” – mondta el Bulgária miniszterelnöke, Bojko Boriszov vasárnap. A miniszterelnök állítása szerint tehát a mostani 12 eurós (kis híján 4300 forintos) áron beszerzett német-amerikai oltóanyagot az EU 2022-ben és 2023-ban már 19,5 eurós (majdnem 7 ezer forintos) áron fogja behozni – erről írt alá szerződést a Pfizerrel a vakcinabeszerzésekért felelős Európai Bizottság.

Ez alapján

az elkövetkező két évben az EU 18 milliárd eurót, átszámítva 6433 milliárd forintot fog költeni csak a Pfizer-BioNTech mRNS-alapú készítményére.

(Hogy az mRNS- és a másfajta elven készülő vakcinák hogyan működnek, illetve mik az előnyeik és hátrányaik, itt szedtük össze.)

Boriszov szerint ezért a szakértőknek a költségvetésekben a korábbiaknál nagyobb részt kellene elkülöníteni a vakcinabeszerzésre.

Azt egyébként, hogy melyik vakcina mennyibe kerül, sem azért tudjuk, mert az Európai Bizottság erről tájékoztatta volna a nyilvánosságot: még tavaly decemberben Eva De Bleeker, a belgiumi szövetségi költségvetési és fogyasztói ügyekért felelős államtitkár hozta nyilvánosságra Twitter-oldalán ezeket az információkat.

Akkor kiderült, hogy 2021-ben a legolcsóbban vett vakcina az azóta már az Európai Gyógyszerügynökség által is engedélyezett AstraZenecáé (darabja 1,78 euró = 636 forint), míg a legdrágább a Modernáé (darabja 18 dollár = 5411 forint). A Pfizer-vakcinák következő két évre megállapított ára tehát magasabb, mint a mostani legdrágábban vett Moderna-vakcina,

azt azonban nem tudjuk, hogy a többi vakcina 2022-es és 2023-as árai esetében állt-e be változás.

NYITÓKÉP: Pfizer / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek