Ezt intézte Matovič Budapesten: Magyarország segít Szlovákiának bevizsgálni a Szputnyikot

Szerző: Renczes Ágoston
2021.04.09. 16:36

Magyarország példaként szolgál a vakcinabeszerzési gyakorlatával a szlovák exkormányfő és pénzügyminiszter szerint, aki budapesti látogatása során a szlovákiai magyarokról is megemlékezett.

Ezt intézte Matovič Budapesten: Magyarország segít Szlovákiának bevizsgálni a Szputnyikot

Igor Matovič korábbi szlovák kormányfő, jelenleg pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, csütörtöki moszkvai útja után pénteken Budapestre látogatott, hogy a Szputnyik-vakcináról tárgyaljon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.

A tárgyalást követő közös sajtótájékoztatón Szijjártó bejelentette: Magyarország segít Szlovákiának, 

 

Magyarországon fogják bevizsgálni a szlovákok Szputnyik-vakcináját.

 

Matovič még kormányfőként a koalíciós partnerei háta mögött vásárolt be a Szputnyik-vakcinából válságba taszítva ezzel a kormányát, ami a lemondásával végződött. A vakcina használatát még március elsején engedélyezte Marek Krajčí egészségügyi miniszter – aki elsőként mondott le a kormányválság során –, a szlovák gyógyszerfelügyelet, az ŠÚKL pedig a Szlovák Tudományos Akadémia segítségével elkezdte a vakcina bevizsgálását.

Szerdán kiszivárgott, csütörtökön pedig nyilvánosságra került az ŠÚKL vakcinával kapcsolatos álláspontja, ami szerint

 

a gyógyszerfelügyelet információhiányra hivatkozva nem tudja egyértelműen hatásosnak és biztonságosnak ítélni a Szputnyikot.

 

Az állásfoglalásban foglaltak szerint a szlovák szakemberek nem kapták meg a vakcina teljes dokumentációját, valamint a Szlovákiának leszállított vakcina nem egyezik meg a más országoknak szállítottal és a Lancet tudományos szaklapban publikált tanulmányában szereplő vakcinával sem. Bár a vakcina a szlovákok által elvégzett összes teszten átment, a szlovák szakemberek szerint Szlovákiában nem adottak a feltételek azon komplex vizsgálatok elvégzéséhez, amelyek alapján végérvényes álláspontot tudnának kialakítani.

Az ŠÚKL állásfoglalásának kiszivárgását követően Igor Matovič csütörtökön váratlanul Moszkvába utazott tárgyalni a Szputnyik V fejlesztését finanszírozó Orosz Közvetlen Befektetési Alap (RDIF) vezetőjével. 

Mint csütörtök délután az RDIF Twitter-posztjaiból kiderült:

 

az oroszok szerződésszegéssel vádolják Szlovákiát,

 

mert az ŠÚKL a vakcina vizsgálatába bevonta a Tudományos Akadémiát is, amelynek a laboratóriuma nem tagja az Európai Unió hivatalos gyógyszerellenőrzési laboratórium-hálózatának. Valamint az RDIF azzal vádolja az ŠÚKL-t, hogy az beszállt a Szputnyik elleni lejárató dezinformációs kampányba, amikor az állásfoglalásban azt írta: az általuk vizsgált vakcina nem azonos a Lancet szaklapban közölt tanulmány szerzői által vizsgálttal. 

Az oroszok erre hivatkozva közölték: visszakérik Szlovákiától az eddig leszállított 200 ezer vakcinát.

Igor Matovič csütörtök este dühös Facebook-bejegyzésben szidta azokat, akik ellenezték a Szputnyik használatát Szlovákiában. Azt írta: nem adja fel a küzdelmet a Szputnyikért, de nem tudja, merre menjen tovább.

Péntek délelőtti sajtótájékoztatóján viszont Matovič már azt nyilatkozta: Moszkvában sikerült elérnie, hogy – ami a Szputnyikot illeti – Szlovákia előtt továbbra is „nyitva maradjon az ajtó”. „Többet erről egyelőre nem mondhatok” – közölte.

Ezt követően Matovič Budapestre utazott, hogy Szijjártó Péterrel tárgyaljon. A tárgyalás eredményét közös sajtótájékoztatón jelentették be. Szijjártó elmondta:

 

mivel rendelkezésre áll a megfelelő laboratórium, tudás és kapacitás is van rá, Magyarország segít Szlovákiának és bevizsgálja számára a Szputnyikot.

 

A sajtótájékoztatón mindkét politikus hosszan dicsérte országaik együttműködését a járvány elleni harcban. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Matovič kormányfőként is különleges jóindulattal fordult Magyarország és a magyar emberek felé, Matovič pedig a magyarok vakcinabszerzési gyakorlatát – azt, hogy keletről is szerzünk be vakcinát – méltatta, és azt is hangsúlyozta: Magyarország barátként viselkedik Szlovákiával. 

A szlovák exkormányfő és pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy – amellett, hogy az egész országban minél több embert tudjanak beoltani – Szlovákiának azért is szüksége van a Szputnyikra,

 

hogy a szlovákiai magyarok ne érezzék magukat hátrányban a magyarországiakkal szemben.

NYITÓKÉP: Szijjártó Péter / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek