Alakul a Macronnal szembeni jobboldali tábor, de Nicolas Sarkozy még bezavarhat

A 2022-es tavaszi francia elnökválasztáson nem akarja hagyni a konzervatív jobboldal, hogy Emmanuel Macron vigye el a jobbközép szavazókat. Miközben a baloldalnak jelenleg sincs esélye és megosztott, a konzervatív jobboldal kezdi összekapni magát. Mutatjuk, kivel és hogyan.

Jövő tavasszal már elnökválasztás lesz Franciaországban. A francia politikai életben gyorsan változhatnak a helyzetek – ennek egyik példája, hogy

2017-ben végül azért tudott győzni, mert François Hollande korábbi szocialista államfő siralmas teljesítménye miatt a hagyományos baloldal összeomlott – maga Hollande nem is indult el a második mandátumáért –, de közben a konzervatív jobboldal se tudott erőt mutatni. Ott Nicolas Sarkozyt az előválasztáson végül François Fillon győzte le, de a tényleges elnökválasztáson ő se tudott továbbjutni a második fordulóba. Macron tehát kiábrándult jobbközép és balközép szavazókra is számíthatott, miközben a második fordulóban még a szélbal egy része is leszavazott rá, nehogy a szélsőjobboldali Marine Le Pe fusson be elsőnek.

Macron akkor azonban még egy szociálliberális jelöltnek tűnt, aki többek között Hollande szocialista elnök támogatását is élvezte.

Macron, a jobboldali jelölt?

Noha a gazdaságilag jobboldali terveinél – például a nyugdíjreformnál vagy a sárgamellényesek tüntetéseivel szemben – meghátrálni kényszerült, társadalompolitikában hagyományos gaulleista politikát kezdett el folytatni. Ez egyrészről megjelent kül- és Európa-politikájában, másrészről – és ez a döntőbb a választók számára – olyan kérdésekkel kezdett el foglalkozni, amelyek korábban a jobboldalhoz tartoztak: biztonság és iszlám.

Amint arról az Azonnali rendre beszámolt: a jobboldali fordulat a tavaly nyári kormányátalakításnál is megjelent, amin már az is érződött, hogy Macron mögött Hollande helyét Sarkozy kezdte el átvenni.

De a jobboldali fordulat abban is megjelent – amint arról szintén írt az Azonnali –, hogy Macron elkezdett foglalkozni az iszlám kérdésével. Még tavaly ősszel, amikor egy tanárt egy iszlamista lefejezett, már az iszlám válságáról beszélt, majd célul tűzte ki, hogy a franciaországi iszlámnak is el kell fogadnia a republikanizmus alapeszméit. Ennek érdekében jött létre idén januárban az Imámok Nemzeti Tanácsa – bár azért mindenkit nem tudott oda beterelni, mert főleg az Ankarához bekötött imámok nem akartak lemondani a külföldi kapcsolataikról és pénzügyi támogatásaikról.

Egyes miniszterei azonban még továbbmentek az iszlamizmus – baloldali olvasatban: az iszlám – elleni harcban. Oktatási minisztere megvádolta az egyetemi világ egyes baloldali kutatóit, hogy az angolszász világból behozott posztkolonialista elméletekkel olyan identitáspolitikai vitákat támogatnának, amelyek ellenkeznének a francia republianizmus alapeszményével, azaz a francia nemzet oszthatatlan egységével. Miközben az identitáspolitika a társadalmat különféle – a vélt vagy valós elnyomások alapján – csoportokra osztja, a francia republikanizmus szerint minden nemzeti, faji, vallási és egyéb identitás a magánszférába való, a közéletben mindenki egyenlően és kizárólagosan francia.

A miniszter „islamo-gauchisme”-mal, azaz iszlamo-baloldalisággal vádolta meg a kutatókat – ez egy régi fogalom, amelyet Pierre-André Taguieff eszmetörténész fejlesztett ki az 1980-es években, és eszerint a baloldal ma már nem a munkásságot, hanem az muzulmán bevándorlókat tartaná a forradalmi alanynak, ezért velük szövetkezne, amiért persze szemethunyna az iszlamizmus reakciós eszméi felett. A miniszter vádjai ellen Erőss Gábor, Józsefváros párbeszédes alpolgármestere is tiltakozott – mint több francia egyetem oktatója tette ezt.

A Macron-kormány azonban még egy lapáttal rátett a kultúrharcra, amikor a felsőoktatási miniszter egyenesen azt szorgalmazta, hogy a francia tudományos kutatóintézetek hálózata (CNRS) vizsgálja meg, mennyire elterjedtek a posztkolonialista tanok az egyetemeken. Ezt többen már nyílt cenzúrának és fenyegetésnek fogták fel. Politikailag azonban kifizetődő lehet, mert Macron

Eközben pedig – hiába folytat jobbos kultúrharcot – a baloldal nem látszik erősödni, továbbra is több táborra szakadva állnak, a felmérések szerint egyetlen jelöltjüknek se lenne esélye továbbjutni a második fordulóba.

De lesz mégis nem macronista jobboldal?

Macron azon terve, hogy a jobboldalt is le tudja szorítani, nem látszik teljesen bejönni. Marine Le Pen és Macron mellett ugyanis kezd erőre kapni a hagyományos jobbközép is – ami azt is jelentheti, hogy

hogy hármajuk közül ki lesz az a kettő, aki a második fordulóba továbbjuthat. 2017-ben is a konzervatív Fillon végzett a harmadik helyen, alig egy százalékponttal lemaradva Le Pen mögött. A legjobban teljesítő baloldali jelölt akkor a nacionálkommunista Jean-Luc Mélenchon volt 19 százalékkal, a hajdan erős Szocialista Párt jelöltje, Benoît Hamon pedig megalázó 6 százalékot ért csak el.

Míg a baloldalon továbbra sincs egység – és nehéz elképzelni, miként lehetne egyetlen jelölt mögé felsorakoztatni az EU-ellenes nacionálkommunistáktól az EU-párti, szociálliberális zöldekig mindenkit –, a hagyományos jobboldalon kezd kirajzolódni,

bejelentette, hogy elindul jelöltként. A politikus egykoron a 2007-2012 közötti kormányfő, Fillon munkaügyi minisztere volt. Azért is élvez nagy elismerést a táborán belül, mert 2015-ben a hagyományos baloldali és szélsőjobboldali régióban sikeresen verte meg Marine Le Pent a régióelnökségért folyó versenyben. Bertrand hármas jelszó köré gyűjtené össze a jobbközepet:

A konzervatív Le Figaro napilap már vezércikkben állt ki Bertrand mellett. A lap szerint nem szabad a francia politikát a macronizmusra és a lepenizmusra redukálni.

Több jobboldal is van

Persze Bertrand megjelenésével nem állt helyre teljesen a jobbközép tábor. Több ügy miatt is viták vannak.

1. Még nincs eldöntve, hogy legyen-e előválasztás

Valérie Pécresse, aki a Párizs központú Île de France régióelnöke, mindenképpen szeretné, ha a jobbközép egésze nyílt előválasztást tartana. Ez neki azért is érdeke, mert ő kiszakadt a Republikánusoktól, azaz Szabadok nevű mozgalmával csak egy előválasztás esetén tudná a Republikánusok támogatását is megszerezni. Bertrand hívei azonban ellenzik a tervet, szerintük

– azaz a politikus a jelöltség kérdésében is érvényesítené az autoritás ígéretét. Sokak szerint éppen azért most, a járvány alatt, jelentette be indulását is, hogy gyorsan megszerezhesse a jelöltséget, mielőtt a járványhelyzet egy előválasztást lehetővé tenne.

2. Sarkozy befolyása még mindig nagy

De nem csak az előválasztás kérdése borzolja a kedélyeket a jobbközépen. Nicolas Sarkozy, egykori államfő, aki még a Republikánusok tagja, nemrég interjút adott a Le Figaro napilapnak. Az elsőfokon korrupciós ügyek miatt elítélt politikus ebben nem állt ki nyíltan egy jobbközép jelölt mellett, azaz

Noha a politikus tekintélye a büntetőügyek miatt eléggé megtépázott, azért még éppen a jobboldali táborban bír annyi befolyással, hogy egyes szavazók esetleg az ő hatására pártolnának át Macronhoz már az első fordulóban.

3. Macron volt miniszterelnöke is indulna

Harmadrészt pedig Bertrand eleve nem az egyetlen jelölt, aki a jobbközép nevében elindulna. Az említett Pécresse mellett – de az ő alapvetően szabadelvű konzervatív agendája nem jelent veszélyt Bertrand-ra – a francia sajtó arról ír, hogy

A politikus van annyira népszerű, hogy a Republikánusokra se lenne szüksége – de ha elindul, azzal végleg megosztja a jobbközép tábort.

Vasárnap Philippe, aki jelenleg a tengerparti Le Havre polgármestere, nagyinterjút adott a közszolgálati France 2 esti híradójának. Ennek apropója a nemrég megjelent könyve volt – amúgy annak ténye, hogy könyvet ír, a francia politikában eleve előszele annak, hogy indulni akarhat valamilyen posztért. Az interjúban ezt nem is zárta ki. Többször szembesítették azon állítólagos mondatával, miszerint „csak akkor indulok el, ha Macron nem lesz jelölt” – de Philippe már nem emlékszik, hogy mondott volna ilyet, és eleve szerinte nem is lehet ez a célja. A kérdésre azonban, hogy akkor elindul-e, csak annyit mondott: „ez most nem téma”. A Republikánusok között azonban nagyon is téma, mert a jobbmacronista Philippe ugyanazon rétegre hajthat rá, amelyre Bertrand is tervezne.

A közvélemény-kutatások szerint jelenleg a második fordulóba Macron elnök mellett a szélsőjobboldali Marine Le Pennek van esélye továbbjutni.

Persze a szélsőjobboldalon is megjelenhetnek új jelöltek. Amint arról az Azonnali írt: az iszlámellenes publicista, Éric Zemmour kacérkodik a jelöltség gondolatával. Ha tényleg elindul, akkor viszont betehet Le Pennek – és még nyíltabbá teheti a jövőre esedékes választásokat.

NYITÓKÉP: Emmanuel Macron, Xavier Bertrand, Valérie Pécresse, Edouard Philippe / Azonnali-montázs