Mutatjuk a főbb ötleteket, amik felmerültek a nagy techcégek megregulázására

Noha már régen szó van erről, 2021 elejére egy csomó nyugati kormány és az Európai Unió is eljutott odáig, hogy konkrét lépéseket is tegyen a nagy technológiai platformok szabályozására. Februárban ebből súlyos válság bontakozott ki az ausztrál a kormány és a Facebook között. Mutatjuk, milyen tervek vannak, és hogyan viszonyul hozzájuk az, amit Varga Judit itthon javasol.

Miközben a Facebook például egy globálisan majdnem mindenhol jelen lévő, de egyetlen központból irányított óriáscég, a platformszabályozások nem teljesen egyformák. A szabályozás mindenhol igyekszik alkalmazkodni mind a politikai rendszerhez, mind a politikai viszonyokhoz.

Most különböző politikusok, döntéshozók és országok főbb megközelítései következnek a techcégek szabályozásával kapcsolatban.

Mit csinált Ausztrália és Nagy-Britannia?

Ausztráliában a konzervatív kormány és a nagyhatalmú helyi jobboldali média szövetkezett egy olyan törvényi szabályozás kidolgozására, amely lényegében rákényszerítette volna a Facebookot arra, hogy fizessen a hírtartalmat előállító portáloknak a platformjukon megosztott, kattintást, lájkokat és hozzászólásokat is generáló hírekért és cikkekért.

Február 18-án robbant a bomba: a Facebook a már a canberrai képviselőház által meg is szavazott törvénytervezetre válaszul elérhetetlenné tette a hírmegosztást ausztrál portálok számára.

A krízis mindösszesen öt napig tartott. Ezután a Facebook globális igazgatója, Campbell Brown és az ausztrál szövetségi pénzügyminiszter, Josh Frydenberg bejelentette: megállapodásra jutottak a techcéggel. Mint kiderült, a Facebook globális igazgatósága azt sérelmezte, hogy egy nemzeti kormány „rájuk kényszerítené” azt, miért fizessenek pontosan. A megállapodás, ami után a hírmegosztást a Facebook újra engedélyezte, arról szólt, hogy a Facebook amúgy is építgetett hírpartnerségi programjába külön javadalamazásért kiválaszthat majd ausztrál hírportálokat, amiknek a tartalmait kompenzálja, cserébe azok kattintás után nem egy külön böngészőben, hanem a közösségi média saját hírolvasó környezetében nyílnak meg – így a felhasználó a cikk olvasása közben is a Facebookon belül tölt el időt.

Hasonló szabályozás az ausztrál, konzervatív Scott Morrison-kormány akciója előtt felmerült már a brit parlamentben is, hiszen a két kormányzatot nemcsak a közös államfő – a királynő – köti össze, de számos politikai tanácsadó, és Rupert Murdoch ausztrál jobboldali médiacézár birodalma, a NewsCorp is, ami számos ausztrál, brit és amerikai médiát birtokol.

A brit Lordok Háza már egy 2019 februárjában elkészült, parlamenti bizottsági jelentés után javasolta, hogy mindenképpen rá kell kényszeríteni a Facebookot, hogy ha már a hirdetési piacot a markában tartja, ezért cserébe kompenzálja az újságírók munkáját.

Mindezt az ausztrál kormány úgy próbálta meg kivédeni, hogy a kis hírportálok tucatjainak a Facebook külön hírmegosztó programjába való bevételéről kötött elvi megállapodást Zuckerbergékkel. A 2019-es brit jelentés azonban jóval tovább megy: a brit trösztellenes törvényt és szigorú, a GDPR-hez mérhető adatvédelmi szabályozást is javasolt a nagy céggel szemben.

A vizsgálat trösztellenes eljárás-részét végül éppen pár napja, március 19-én kezdték el a brit szabályozóhatóságok, tehát ezek után derülhet ki, pontosan milyen intézkedések várhatóak náluk az ügyben.

Mi történt az Egyesült Államokban?

A nagy techcégek szabályozásának elsődleges terepe és fő laboratóriuma persze továbbra is az Egyesült Államok maradt, hiszen a Googlenek és a Facebooknak is itt, Kalifornia államban van a globális székhelye, és itt is alapították őket amerikai állampolgárok. Noha sokáig innen jöttek a leginkább átfogó tervek a Facebook megregulázására, például Elizabeth Warren szenátortól, a Trump-kormányzat egészen legutolsó évéig érdemben semmit nem tett az ügyben. A Google néhány más, szélsőjobbos techvállalkozó segítségével ráadásul még kormányzati megrendeléseket is kapott, például ők is segítettek „okos határfalat” építeni Trumpéknak Texasban és Új-Mexikóban.

Aztán a választások előtt megjelentek Trump bejegyzései alatt, fölött és mellett a figyelmeztetések arról, hogy álhíreket oszt meg. Ez már túl sok volt az elnöknek, aki utolsó hónapjaiban bele is kezdett volna az 1996-os Kommunikációs Tisztességről szóló törvény sokat vitatott, 230-as paragrafusának eltörlésébe. A törvényalkotó eredeti szándéka itt az volt, hogy a jogi felelősséget a felhasználókra hárítása, majd önszabályozó tevékenységre kényszeríti az internetes cégeket. Nyilván akkor inkább gondoltak az kilencvenes években uralkodó AOL-ra vagy a Yahoo-ra, mint az azóta kialakult, gigantikusra nőtt Google-Facebook-Amazon hegemóniára, amikor mindezt leírták.

Ez a Bill Clinton idején született szabályozás Washingtonban régóta vita tárgya, mivel az akkor gyerekcipőben járó internet körülményeit figyelembe véve

1996 után ezt a jogi passzust úgy tartották számon, mint „a 23 szót, ami megteremtette az internetet”, tehát a szabad információmegosztás és kommunikáció első platformját.

A 230-as paragrafus vezetett tulajdonképpen ahhoz, hogy a nagy techcégek mindig el tudták kerülni a felelősséget azért, mivel kampányolnak, vagy milyen tartalmakat osztanak meg a közönségük előtt a felhasználók és politikusok. Trump 2020 decemberében megpróbálta elérni, hogy a törvényt visszavonják, de ebből végül csak egy elnöki rendelet lett, ami jelentősen korlátozta azt.

Trumpot hamarosan felváltotta azonban Joe Biden elnök. Az őt sikeresen a Fehér Házba juttató Demokrata Pártot pedig az USA-ban is úgy tartják számon, mint a nagy techcégek első számú barátját, irgalmatlan lobbipénzeiknek fő címzettjét. Ennek ellenére a demokraták 2016 óta politikailag jóval inkább megszenvedték a Facebook és Google szélsőjobbolali hírbuborékait. A fellépés azonban Bidenék részéről inkább tűnik gazdasági és versenyjogi alapúnak, mint a Trump által erőltetett szólás- és véleményszabadság-alapú megközelítések.

Az látszik ugyanis, hogy 2020 utolsó hónapjaiban főleg a tisztességes piaci versenyjog megsértésével vádolták a Facebookot azok, akik egyszerre bírósági ügyeket indítottak ellenük. Az ezekben az ügyekben előbb az állami, majd szövetségi bíróságok által kimondott ítéletek vezethetnek végül el egy olyan törvénytervezet megalkotásához, amelynek a legjobb esélye lehet arra, hogy a Kongresszusban és a Szenátusban is mindkét pártból elég szavazatot szerezhessen.

Ennek egy nagyon fontos lépése, hogy – még ugyancsak a Trump-kormányzat alatt, és ugyancsak 2020 decemberében –

Az ügy arra utal, hogy ha lesz bármiféle Facebook- és általános big tech-szabályozás az USA-ban, szövetségi szinten az mindenekelőtt eddig titkolt technológiája és platformjainak struktúrája megosztására kényszerítené őket a versenytársak felé, a monopólium kötelező feldarabolása pedig egy ilyen szabályozásra, törvényre alapulhatna majd Amerikában.

Na és mit csinál az EU?

Jó kérdés. Hasonlóan a nagy techcégek elleni amerikai akciókhoz, 2020 december 17-én az EU is meglengette a szabályzói pálcát a Facebook és Google irányába. Az Európai Bizottságban ennek az offenzívának a fő felelőse Thierry Breton belső kereskedelemért felelős biztos és Margarethe Vestager, aki a digitális kihívásokért felelős alelnök (mindketten a liberális Renew frakcióban politizáltak bizottsági munkájuk előtt).

Breton és Vestager ekkor mutatták be az első terveket a nagy techcégek szabályozására, amelynek

a digitális szolgáltatások fogyasztóvédelmi szabályozása (Digital Services Act - DSA) és a digitális piaci versenyszabályozás (Digital Markets Act – DMA).

A munka a tervek bejelentése után most az EP-bizottsági szakaszban tart – de az Azonnali európai parlamenti forrásai szerint akár 2023-2024-ig is alapvetően meghatározhatja az Európai Parlament munkáját. A kétágú szabályozással éppen az lenne a Bizottság célja, hogy a két problémacsomagot – a fogysztóvédelmit és a versenyjogit – a nagy platformokkal kapcsolatban teljesen különválassza.

A fő különbségnek egyelőre az tűnik, hogy a DSA hangsúlyossága miatt

és a „digitális fogyasztói biztonságra”, „innovatív környezetre” szeretne Vestager tervezete fókuszálni. Mindebbe sokminden belefér: akár a WhatsApp és a Messenger technológiájának szabadjogossá tételéről is szó lehet, de olyan alapvető regulációk is az asztalra kerülte a DSA-val, mint hogy az online vásárlásnál legyenek irányadók az offline vásárlásra vonatkozó törvények.

Alapvetően eddig is ezen az úton járt az EU-s szabályozás: a 2018-as GDPR – az Unió adatvédelmi rendelete – például már ugyancsak a személyes adatokhoz való jogot próbálta fogyasztóvédelmi eszközökkel érvényesíteni. A Netflixen megjelent, Facebookról és a nagy techcégekről szóló dokumentumfilmben azonban éppen a cég dolgozói nyilatkoztak úgy, Zuckerberget a GDPR egyáltalán nem zavarja, mivel egyszerűen nem képes az EU olyan eszközöket teremteni, amivel szankcionálhatná is, ha azt nem tartják be.

Így maradtak a minden weboldalon kötelezően leokézandó „hozzájárulási nyilatkozatok” ahol eldönthetjük, milyen böngészési, egyedi adatokat osztunk meg – de arról már aligha dönthetünk, hogy egyáltalán szeretnénk-e bármilyen adatot megosztani.

ez a nagy techcégek gazdasági jogállásával foglalkozna. A DMA-ról még jóval kevesebbet tudunk, mint a DSA-ról, és EP-források szerint még az sem igazán eldöntött kérdés, hogy a két digitális bizottsági csomagot a belső piaccal foglalkozó INCO-bizottság, a jogi kérdésekkel foglalkozó JURI-bizottság, az emberi jogokra fókuszáló LIBE-bizottság, esetleg adóügyi és gazdasági bizottságok is tárgyalják-e majd. A monpóliumhelyzettel a DMA viszont – ismét az amerikai kereskedelmi hatósággal, vagy az ausztrál kormánnyal szemben – megelőző jelleggel és a jövőre nézve foglalkozna, itt korlátozná a versenyjogi visszaélések lehetőségét.

Az, hogy a javaslatcsomagot ilyen formán két fő- és számos más alrendszerre osztották fel az EP-ben, lényegében azt a célt szolgálja, hogy

Így ugyanis több az esélye annak, hogy egyes lényeges részek simábban menjenek át a tagállami konzultáció és az EP-vita szakaszain is.

De miről beszélt Varga Judit?

A magyar kormányban először Varga Judit igazságügy-miniszter vetette fel hangsúlyosan és tendenciózusan a Facebook hazai „megregulázásának” ötletét. Erről egyelőre még az EU-s terveknél is lényegesen kevesebbet tudunk.

A lényeg azonban az, hogy ahelyett, hogy akár a jelenlegi amerikai ügyek vagy az ausztrál kezdeményezés komplexitását magáévá tette volna Varga, a miniszter egyszerűen azt szeretné elérni, hogy ne legyen olyan egyszerű magyar politikusok és felhasználók kommentjeit fellebbezés nélkül törölni, és hogy a szellemi tulajdon szabályai (copyright) is legyenek valamivel szigorúbbak.

A legrészletesebb kommüniké az, amit Varga Judit még január 26-án fogalmazott meg.

„Gyorsabban kell lépnünk az emberek védelme érdekében. Hiszen ma már önkényesen bárki lekapcsolható az online térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül. Lekapcsolhatók a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, kis- és nagyvállalatok, valamint állami vezetők is.”

Később sem derült ki sokkal több, csupán annyi, hogy a magyar kormány a szabályozási terveket harmonizálja majd az Európai Bizottság terveivel is, és hogy Varga az ügyben tárgyalni fog például a Google vezetőivel is.

Ahogy az a fentiekből látható: ha a magyar szabályozás tényleg ennyiben merül majd ki, ez kevés lehet ahhoz, hogy a nagy techcégek által jelentett óriási problémahalmazra megfelelő válasz szülessen.

NYITÓKÉP: A nagy techcégeklogói / Azonnali-montázs