Történetében először iszlamista párt is bekerült az izraeli parlamentbe

2021.03.24. 08:56

Netanjahu és az izraeli jobboldal fölénye meggyőző, a szekuláris arabok mellett azonban a Ra'am a nyílt politikai iszlamizmust is elhozta a Kneszetbe.

Történetében először iszlamista párt is bekerült az izraeli parlamentbe

Először kerülhet nyíltan iszlamista arab párt az izraeli Kneszetbe, miután az arab Ra'am a várkozásokon felül, 5 helyet szerzett meg a szavazatok 87%-ának feldolgozása után- írja az Israel Times. Ez újabb történelmi mérföldkő lehet a zsidó állam politikai életében.

Az Iszlám Lista ugyan új dolog, de vezetője, Manszúr Abbasz régi motorosa az izraeli politikának,

és  a közös arab listán már régóta rendszeresen be is került a Kneszetbe. Arab körökben ultrakonzervatív politikusként ismerik, óriási visszhangot keltett például az izraeli társadalomban egy korábbi interjúja, amelyben az iszlamista politikus kiállt az LGBT-közösség tagjainak kényszerterápiás "kigyógyítása" (alapvetően egy konzervatív amerikai gondolat) mellett. Most, hogy a hagyományos arab pártokkal végleg összeveszett, ultrakonzervatív muszlim pártja valós erővé vált az izraeli állampolgársággal és szavazati joggal rendelkező arabok között.

AZ ISZLÁM VALLÁS ZÖLD SZÍNÉVEL KAMPÁNYOLÓ RA'AM ÉS A HAGYOMÁNYOSAN SZEKULÁRIS, LIBERÁLIS ARAB KÖZÖS LISTA KÖZÖTT IDÉN KIÉLEZŐDTEK AZ ELLENTÉTEK. FOTÓ: AZONNALI-MONTÁZS / RAAM, JOINT LIST / FB

A dolog akkor válhat érdekesből abszurddá, ha az iszlamista konzervatívok tegnapi nyilatkozataikhoz híven még akár a koalíciós tárgyalásokban is szerepet játszanak majd, ahogyan azt Manszúr Abbasz Ra'am listavezető már többször felvetette Annak ellenére, hogy korábban kizárta az izraeli zsidó pártokkal való együttműködést, ezek össze is veszett a többi arab párttal. Most azonban Abbasz mégis úgy fogalmazott, Netanjahu blokkja ellen akár még zsidó pártokkal is összefogna.

Mint ahogyan általában, most sem sikerült egyetlen pártnak abszolút többséget szereznie az izraeli választásokon. A hagyományos, televíziós exit-pollok adatai szerint késő este csak annyit volt sejthető, hogy a szavazatok mintegy egynegyedével a most is koalícióban kormányzó

Likud a legnagyobb párt a törvényhozásban. Így főleg új, izraeli arab szavazatokkal a jobboldal legnagyobb ereje megkímélte magát az összeomlástól.

Mindez valójában azonban nem okoz gondot az egyre erősödő, zsidó nacionalista erőknek. A választás után most már bizonyos, hogy Netanjahu pártja, a Likud eddig legalábbn 30 helyet kaphatott a 120 fős Kneszetben, így a minsizterelnök, ahogy az már szokásos, ismét koalíciós partnerekre szorulhat. Ebben még akkor sem lesz hiány, ha volt minisztere, Naftali Bennett előre leszögezte, hogy nem fog össze vele.

A jobboldal fő ellenfele, a Jáir Lapid vezette Van Remény párt, amely most a "normális Izrael" visszavételével kampányolt, mindösszesen 17 helyet szerzett, a Beni Gantz vezette Kék-Fehérek is megszenvedték a Netanjahuval kötött korábbi koalíciót, így immár csak 8 helyre voltak jók, a hagyományos baloldal  Munkapárt (Avóda) pedig 7 helyet ért el. Így még az előző választásoknál is valószínűtlenebb, hogy Netanjahun kívül bárki más kormányt tudna alakítani.

Az Izraelt 12 éve folyamatosan kormányzó Netanjahu ugyanis a bonyolult koalíciós tárgyalásokon most mindenképp számíthat Avigdor Liberman Izrael a Mi Hazánk pártjára, ami 7 helyet szerzett, a mizrahi (afrikai és közel-keleti származású) zsidókat képviselő, vallásos és nacionalista Sász pártra, aminek 9 helye van, valamint a kelet-európai gyökerű, rabbinikus zsidóságot képviselő Egyesült Tóra Zsidóság pártra, ami ugyancsak 7 képviselői helyet szerzett. Naftali Bennett és radikális jobboldali telepesmozgalma, a Jamina ugyancsak 7 helyre elegendő szavazatot szerzett.

Meglepetésre most sem került ki a Kneszetből az szebb napokat látott liberális cionista párt a Merec, de immár csupán 5 helyre volt elég a teljesítményük.

A fő kérdés az, hogy a Jamina párt végül hajlandó lesz-e Netanjahut támogatni. Naftali Bennett ugyanis végig azzal kampányolt, hogy végre megszabadulhatnak Netanjahutól ha rá szavaznak, elemzők szerint azonban jóval valószínűbb, hogy a pártvezető mégis a jelenlegi miniszterelnökkel egyezik majd ki, mint hogy közös hangot találjon a liberális Van Remény párt vezetőjével, Jáir Lapiddal.

A Ra'am párt és az izraeli arab iszlamisták feltűnését igazán egy erő, a hagyományos arab Egyesült Lista szenvedte meg, ők a megjelenésükkel csak 6 helyet szereztek meg.

Arról, hogy a Ra'am feltűnése mellett a Likud hogyan csábított el igen sok izraeli arab szavazót azzal, hogy most nem távol tartani akarta őket a szavazóköröktől, hanem Netanjahuval körükben kampányolt, itt írt korábban Techet Péter.

UPDATE: A Háárec napilap aktuális összefoglalójából úgy tűnik, hogy a Likudnak és szövetségeseinek kormányalakítása, amihez 60+1, Netanjahut támogató képviselő szükséges, éppen a lécet megugró iszlamistákon múlhat. A koalíciós egyeztetések így tehát folyamatosan de igen nagy akadályokkal indultak meg Jeruzsálemben. Korábban figyelmetlenségből azt írtam, a Likud szedett össze 59 képviselőt, ugyanakkor ez természetesen a Likudra és potenciális szövetségeseire igaz, Benjamin Netanjahu pártja egymagában csupán 30 képviselőt tud felmutatni. 

NYITÓKÉP: Az arab iszlamista Ra'am képviselőjelöltjei Jeruzsálemben, jobbszélen a listavezető Manszúr Abbasz. Fotó: Ramzy Baroud / Twitter

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek