Az ellenzék lelkiismerete

Az MSZP az út végéhez ért, a politikai baloldal pedig kiürült. Mert minden ellentétes híresztelés, DK-s PR-kampány és kormányzati propagandaüzenet ellenére, a politikai mező baloldala ásít az ürességtől. Kérdés, meddig.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Úgy múlt el az idei március 15-e, hogy még hivatalosan sincs baloldali miniszterelnökjelölt-jelölt az ellenzéki előválasztásokon. (A képet Dobrev Klára és Karácsony Gergely lebegtetett jelölése sem árnyalja komolyabban, hiszen mindketten a politikai centrum részei, bár utóbbi kétségkívül távolabbi, rokonszenves halványpirosra színezett pontot vesz fel a skálán.)

A hagyományos baloldal – évtizedes intézményes válsága és intellektuális gyengesége okán – feloldódni látszik a technokrata-polgári-szociálliberális-populista ellenzéki koktélban. Az a 2004-ben kezdődött neoliberális fordulat, amelyet a szocialista párt Gyurcsány Ferenc vezetésével („Merjünk baloldaliak lenni!”), a nyugati pártok, politikusok (Clinton, Blair, Schröder stb.) politikai gyakorlatának és modernizációs agendájának kritikátlan átvételével hajtott végre, mára teljessé és visszavonhatatlanná vált.

Az eredmény ismert. A szocialisták 5 százalékos törpe minoritásként a küszöbért küzdenének közös lista nélkül, se karakteres politikusai, se karakteres mondásai, se pólusképző erőt jelentő szavazói nem maradtak. (A szoclib keménymag változatlanul/újra Gyurcsány körül tömörül [szórványos taps jobbról].)

Nincs globalizációkritikus, antikapitalista, szociális ügyekre fókuszáló, ökológiai szemléletű, a társadalmi igazságtalanságokat politikája gyújtópontjába álló politikai erő Magyarországon. Nincs olyan párt vagy országos lefedettséggel rendelkező mozgalom, amely hatékonyan lenne képes megszervezni a rendszerváltás veszteseit, a mélyszegénységben élőket, a prekariátust, a marginalizált társadalmi csoportokat, a leszakadó alsó középosztályt és a rendszerkritikus értelmiségi csoportokat.

A baloldali politika 2021-re folyóiratok, blogok, vlogok, hírportálok, szellemi műhelyek, szakszervezeti és civil csoportok, szakkollégiumok szűkebb-tágabb buborékjába szorult. Pár napja itt tettem volna ki a pontot a mondat végére – most viszont egy ceruzával rajzolt kérdőjel kívánkozik ugyanide.

Március 13-án szaladt végig a szabad magyar sajtón a hír, hogy Jámbor András, a Mérce alapítója és korábbi főszerkesztője, a Fővárosi Önkormányzat társadalompolitikai referense is megméretteti magát az ellenzéki előválasztáson Józsefvárosban.

Jámbor mögött a Szikra Mozgalom – leánykori nevén Szabad Budapest! – áll, amely magát rendszerkritikus baloldali, szociális és zöld ügyeket képviselő politikai szervezetként definiálja. A Szikra aktivistái 2019-ben Pikó András, Baranyi Krisztina és Karácsony polgármesteri kampányaiban vettek részt, a szélesebb közvélemény pedig a Tarlósnak rendezett búcsúbuli szervezőiként figyelhetett fel rájuk.

Oké, de miért érdekes a baloldal politikai helyzetével kapcsolatban Jámbor jelölése és a Szikra? Mert ez a jelöltség egyszerre mutat rá a baloldal megújításának gyakorlati, reálpolitikai és kulturális, szimbolikus lehetőségeire. Jámbor Andrásban a Szikra olyan jelöltet állított, aki következetesen képviselt politikai krédója mellett személyében is hitelesíti az újbaloldalt. A rendszerkritikus Mérce felépítése és újságírói tevékenysége mellett 10+ éve politikai és civil aktivistaként is működő

Utcai aktivizmus, nyilvános rendezvények, tudásátadás, az állampolgári részvétel, a lakhatás, a környezetvédelem, a dolgozói és szociális ügyek politikai artikulálása, a rendszerre való nyomásgyakorlás és a hatalom gyakorlóinak folyamatos számonkérése.

A Szikra szervezői felismerték – és Jámbor jelölésével alá is húzták ezt a felismerést –, hogy a baloldal jövője az intézményes politikai eszközök hatékony alkalmazásán, és nem az Eszmélet hasábjain dől el. A formálódó újbaloldal az előválasztásokon való részvétellel és a Jámborhoz hasonló hiteles jelöltek támogatásával képes lehet becsatornázni azoknak a magára hagyott társadalmi csoportoknak az érdekeit és értékeit, akiket a hagyományos baloldal az elmúlt 15 évben az út szélén, politikai képviselet nélkül hagyott.

Bár illúzió lenne azt várni, hogy a Szikra a 2022-es választásokig képes lesz egyedül megképezni az ellenzéki tömbön belüli politikai alternatívát – ehhez 106 Jámborra és megannyi előválasztási, majd választási győzelemre lenne szükség –,

Bernie Sanders Demokrata Párttal folytatott évtizedes küzdelmének példája megmutatta, hogy a politikai mező baloldalát nem kívülről és felülről, csak belülről és alulról lehet felszabadítani. A szellemi mellett szervezeti aprómunkával, aktivizmussal és az intézményes politika sáncainak módszeres elfoglalásával.

Jámbor jelölése és a Szikra ennek a munkának lehet a szimbolikus kezdőpontja.

A szerző politológus, kommunikációs szakember. Vitáznál vele? Írj!