Az írek is felfüggesztették az AstraZeneca-oltásokat

2021.03.14. 12:33

Vérrögképződésről szóló norvégiai esetek után döntöttek így a szigetország egészségügyi hatóságai.

Az írek is felfüggesztették az AstraZeneca-oltásokat

Az AstraZeneca-oltások átmeneti felfüggesztését javasolta az ír Nemzeti Immunicáiós Tanácsadó Bizottság március 14-én, miután számos, Norvégiában felmerülő eset tanulmányozása komoly vérrögképződés komoly kockázatára hívta fel a figyelmet.

Az Irish Times rövidhíre szerint Dr. Ronan Glynn tisztifőorvos ajánláshoz mellékelt levelében hangsúlyozta, „eddig még nem állapítottak meg közvetlen kapcsolatot a vakcina és a vérrögképződési jelenségek között”, ugyanakkor

„alapvető elővigyázatosságból” az ír hatóságoknak is be kellene szüntetnie a használatát.

Még március 13-án, a norvég egészségügyi szolgálat közölte, három, az oxfordi AstraZeneca-oltást megkapó egészségügyi dolgozót kórházba kellett szállítani vérrögképződés, heveny vérzés és alacsony vérlemezkeszám miatt, most is ott ápolják őket. A bejelentést követően először Dánia, most pedig Írország egészségügyi hatósága is a brit-svéd fejlesztésű oltóanyag beadásának felfüggesztését javasolták kormányaiknak.

Az AstraZeneca vakcinája Magyarországon is szerves része az oltási programnak, itthon még nem rendelték el, hogy ezeket állítsák le, ugyanakkor az Azonnalihoz eljutott értesülések szerint van már olyan magyar háziorvos, aki az oxfordi oltást nem hajlandó beadni senkinek. Igaz ugyan az, hogy nincs szabályozva, tehet-e ilyet egy háziorvos oltással a központi hatóságok ajánlásai ellenére, a tudomány szerint azonban amíg nem egyértelműen bizonyított, hogy a problémákat kifejezetten az oltóanyag okozza, addig ezt nem szabadna megtenni.

Letoha Tamás kutatóorvos kérdéseinkre ehhez március 12-én hozzátette, szerinte az AstraZeneca vakcinával a vérrögképződésre hajlamos és a rossz keringési állapotú egyéneknél azért mindenképpen óvatosnak kell lenni, hiszen ezekben az esetekben nem szerencsés, ha az oltás a hatékony immunizálás érdekében „túl hatékonyan beindítja a tüskefehérje-termelést, hiszen túlzott mennyiségű tüskefehérje az erekben hajlamosíthat a vérrögképződésre”.

Magyarországra a március 11-i hivatalos adatok szerint eddig összesen 405 ezer adag AstraZeneca-oltóanyag érkezett,

ez az összes, eddig fogadott, összesen 2 920 015 adag vakcina kicsit több mint 13 százaléka. Éppen vasárnap reggel írtunk arról is, hogy valamilyen koronavírus-vakcina első dózisát immár a magyar lakosság 12 százaléka megkapta.

NYITÓKÉP: Gencat / Wikimedia Commons

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek