Diana halála egységbe kovácsolta, Meghan rasszizmusvádja szétszakíthatja a brit társadalmat

Meghan Markle a brit királyi udvar intézményének legnagyobb PR-lehetősége volt, de pont akkor vádolta meg a családot rasszizmussal, amikor egy arra kifejezetten érzékeny generáció a popkultúrán keresztül újraéli a család történetének legnagyobb botrányát.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A királyi szerepüktől visszalépett Harry Herceg és Meghan Markle nemrég interjút adott Oprah Winfrey-nek, amit az Egyesült Államokban vasárnap, az Egyesült Királyságban pedig hétfőn adtak le. Az interjúban több, a királyi család számára igazán kínos részlet derült ki, melyek közül a legsúlyosabb az, hogy

Az esetről az Azonnalin Tóth Csaba Tibor is írt, összefoglalva az eset bizonyos következményeit, de van pár szempont, ami miatt még súlyosabb az udvar és a monarchia mint intézmény hosszú távú jövője szempontjából az interjú és a körülötte kialakult botrány, mint elsőre tűnik.

A királyi dinasztia és a 21. század

Meghan Markle királyi családba való beházasodásával az udvar eleinte az addig egyik legjobb PR-eszközéhez jutott. Markle csatlakozása a családhoz eleinte széleskörű pozitív reakciókat váltott ki. Azok a brit polgárok és médiumok, akik a királyi család ügyeit figyelik és lelkesednek érte, minden hasonló, nagyobb királyi eseménynek örülnek, de még azok is szívesen fogadták, akiket kevésbé érdekel az udvar, mondván,

A Guardian publicistája, Afua Hirsch szerint például egy fekete, amerikai királyi családtag hatalmas előrelépés, hiszen a családnak alapvetően az egyik dolga az, hogy reprezentálja a brit nemzetet, aminek a 21. századra egyértelműen részei lettek kisebbségiek és külföldi származású polgárok.

Eleinte a pár és a királyi ház aktívan ki is használta ezt a lehetőséget. Erre a legjobb példa maga

Az esküvői gospelkórus az amerikai polgárjogi harcok idején berobbanó Stand By Me-t énekelte. Meghanon keresztül szimbolikusan már a királyi család is képesnek mutatkozott befogadni a nem fehér embereket is maguk közé, ahogy azt a brit politika már a kilencvenes és kétezres években megtette (és mivel sok brit identitásában lényeges szerepet játszik a királyi család), ezzel teljessé téve a brit nemzetkép befogadóbbá alakulását.

A rasszizmus gyanúja tehát éppen azért kínos, mert a média (az udvari apparátus meglehetős közbenjárásával) Meghan Markle pozícióját a királyi családban a szimbolikus térben egyenlővé tette a nagy-britanniai feketék pozíciójával. Mivel ez eleinte nagyrészt pozitív fogadtatás volt, mindenkinek érdekében állt a szimbolikus kapcsolat. Azonban mivel az megromlott és elmérgesedett, ráadásul úgy, hogy ebben egy rasszista szál is szerepet játszott, a királyi udvar azt a benyomást kelti, hogy a feketéknek nincs helye a családjukban, ami a nagyrészt általuk kiépített narratíva alapján visszaüt, és

elfordítva a monarchia intézményétől az etnikai kisebbségeket és az erre külön érzékeny fiatalabb generációt.

A tavalyi BLM-tüntetések, amik az Egyesült Államokkal ellentétben Nagy-Britanniában inkább szóltak történelemfelfogásról és nemzettudatról, mint osztályproblémákról, alapvetően dominálni tudták a közbeszédet, és előtérbe hozták a brit elit rasszizmushoz való viszonyát. A tüntetőket nagyrészt támogató fiatalokban tehát ráadásul

A popkultúra ereje

Ezt a helyzetet egy elsőre talán komikusnak tűnő, de annál inkább alulértékelt szempont még fontosabbá teszi. Ez pedig nem más, mint a tavaly negyedik évadát bemutató, Magyarországon is népszerű A Korona című Netflix-sorozat. A sorozat meglehetősen negatív fényben ábrázolja a monarchia intézményét, hiszen a négy évad alatt azt látjuk, ahogy Erzsébetnek folyamatosan fel kell adnia minden egyéniségét az uralkodóvá válás útján, miközben nem hajlandó neki segíteni a királyi udvar apparátusa, sem a királyi család idősebb tagjai.

A sorozat kiváló dramaturgiai érzékét mutatja, hogy ez a harmadik-negyedik évadra odáig fajul, hogy addigra már maga a királynő kerül abba a helyzetbe, hogy

A királyi udvar óriási pechjére pont a novemberben bemutatott negyedik évadra ért el a sorozat a brit monarchia legnagyobb botrányához, a Diana-ügyhöz.

A Diana körüli affér a modernkori brit monarchia legnagyobb krízise volt. Nagyjából konszenzusos narratíva alakult ki arról, hogy a hercegnének volt igaza, amikor elvált Károly hercegtől, és azzal kapcsolatban is, hogy

Ez a brit trónörökös népszerűsége szempontjából maradandó károkat is okozott, a sorozat is ezt az álláspontot közvetíti. Diana szemszögéből mutatja be az eseményeket, az ő verzióját teszi a képernyőre egy hideg és hűtlen Károllyal és a kirekesztő királyi családdal szemben.

A sorozat, noha létező személyekről szól, természetesen fikció. Sohasem fogjuk megtudni, hogy valóban ilyen egyszerű volt-e a képlet, vagy más bonyolultabb személyes konfliktusok voltak a háttérben. De ez ebben a helyzetben lényegtelen, hiszen a fiatalabb generációk leginkább a sorozaton keresztül találkoznak a brit királyi család tagjaival, és még azokat is, akik tisztában vannak a sorozat fikciós voltával, tudat alatt elengedhetetlenül befolyásolja a narratívája.

A kamasz, huszas és kora harmincas éveiben járó brit generáció tehát

amire ez a generáció a rasszizmus gyanúja miatt sokkal érzékenyebb, mint bármi más természetű botrányra lenne.

A monarchia helye a brit társadalomban

Ha szigorúan a monarchia mint intézmény és a saját funkcióinak betöltése szempontjából nézzük, a Meghan-Harry-botrány még rosszabb, mint a Diana-affér. A brit királyi család egyik legfőbb történelmi és „alkotmányos” feladata az, hogy egyesítse a nemzetet. A családról szóló (ideális esetben csak bulvár) híreknek az a funkciója, hogy témát adjanak a vacsoraasztalnál a brit polgároknak. Leegyszerűsítve,

Ezt azért tudja elérni, mert az uralkodócsalád sohasem foglal állást politikai kérdésekben, konszenzusos véleményt kreálva magáról: ideális esetben vagy szeretik őket az emberek vagy csak simán elviselik.

Diana esetében volt egy koherens és domináns narratíva azzal kapcsolatban, hogy a hercegnőnek volt igaza.

Jelenleg ennek az ellenkezője történik: a baloldali sajtó Meghanéknek hisz, a jobboldali sajtó az udvarnak. A fiatalok Meghanékkel szimpatizálnak, az idősek a királyi családdal.

Embereket többféleképpen lehet egyesíteni. Vagy úgy, ha mindenki szeret, vagy úgy, ha senkit sem érdekelsz, vagy úgy, ha mindenki utál. Előbb-utóbb politikai dominanciára tesz szert az a generáció, aminek negatív alapélményei vannak a monarchiával kapcsolatban (a 18-24 év közötti korosztály 69 százaléka, a és a 25-49 év közötti korosztály 60 százaléka a jelen botrányban egyáltalán nem szimpatizál a királyi családdal).

Amikor a jóval kevésbé népszerű Károly ül majd a trónra II. Erzsébet helyett egy olyan környezetben, ahol a monarchia inkább megoszt, mintsem egyesít, az uralkodó alkalmatlanná válhat kötelességének teljesítésére, és egyáltalán nem biztos, hogy a brit politikai és médiaelit 20 év múlva pont úgy fog ragaszkodni a monarchia intézményéhez, mint azt jelenlegi teszi.

A szerző a brit politikával foglalkozó Alsóház Podcast szerkesztője. Olvass még Bede Ábeltől az Azonnalin!