Már két EP-frakció is puhatolózik a Fidesznél, hogy csatlakozna-e hozzájuk

2021.03.04. 07:59

A szélsőjobboldali ID és a konzervatív-euroszkeptikus ECR is jelezte, hogy a 12 fideszes EP-képviselővel szívesen együttműködnének a későbbiekben, mivel a valódi konzervatív pártok szerintük már rég nem a Néppártban vannak.

Már két EP-frakció is puhatolózik a Fidesznél, hogy csatlakozna-e hozzájuk

Nem sokat váratott magára, amíg az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából kilépett fideszes delegációt más frakciók is megszólították:

a konzervatív-euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek frakciója mellett a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia is szívesen fogadná a tagjai között az EPP-ből március 3-án kilépő fideszeseket.

Az ECR részéről az Orbán-kormánnyal régóta jó viszonyt ápoló lengyel Jog és Igazságosság (PiS) egyik EP-képviselője, a korábbi lengyel külügyminiszter, Witold Waszczykowski beszélt erről egy interjúban, míg a szélsőjobboldali frakcióból az ID frakcióvezető-helyettese, a német AfD-s Jörg Meuthen egy Facebookon közzétett nyílt levelében jelezte Orbán Viktornak és delegációjának, hogy szívesen fogadnák a soraik között őket.

Waszczykowski szerint a Fidesz delegációjának kilépése az EPP frakciójából indokolt volt, mivel a Néppárt „már régóta nem számít kereszténydemokratának”, mert a pártcsalád „baloldali-liberális pályára váltott.”

A PiS EP-képviselője szerint azért is volt indokolt a Fidesz kilépése, mert a konzervatív pártoknak „többé nincs helyük a Néppárton belül”. Ugyanakkor Waszczykowski szerint az új olasz kormányba igyekvő, européer fordulatot vevő Salviniéknek is lenne hely a korábban még brit toryk által alapított euroszkeptikus és Bokros Lajos által is megjárt konzervatív frakciójukon belül.

„A kérdés az, hogy a Fidesz mit szeretne a továbbiakban csinálni. Személy szerint úgy vélem, hogy a Fidesznek helye lenne az ECR-ben”, véli a PiS EP-képviselője, majd arra a kérdésre, hogy szerinte mit reagálna a Fidesz egy hivatalos megkeresésre, azt válaszolta, hogy nem tudja. Ugyanakkor kiemelte, hogy a nagyobbik lengyel kormánypárt és a Fidesz vezetői között nagyon jó a kapcsolat már évek óta „politikai és baráti szinten” is. Azonban, hogy mekkora esélyt lát a Fidesz delegáció csatlakozására, Waszczykowski kitérő választ adott: „Mindenekelőtt a program számít, és a mi programjaink és céljaink belföldön és az európai színtéren is hasonlóak.

A Fidesz pedig természetes szövetségese az ECR-nek”

– zárta gondolatait a korábbi lengyel külügyminiszter.

A szélsőjobboldaliak is érdeklődnek a Fidesz iránt

Hasonlóan Waszczykowskihoz, az AfD delegációvezetője és az Identitás és Demokrácia frakcióvezető-helyettese, Jörg Meuthen is a Fidesz és a frakció programjainak hasonlósága felől közelítette meg a kérdést. Az AfD EP-delegációjának a közösségi oldalán közzétett nyílt levélben Muethen arról ír, hogy a Fidesz mindig is egy konzervatív párt volt az „álkonzervatív Néppártban”, és emellett

„nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor és a Fidesz tartalmilag közelebb áll a mi frakciónkhoz, mint a Néppárthoz.”

A szélsőjobboldali ID frakcióvezető-helyettese ezzel kapcsolatosan konkrét példákat is említett: szerinte a migráció, az identitás és a nemzeti szuverenitás kapcsán lát közös pontokat a nagyobbik magyar kormánypárt és a lepenista-salvinista frakció tagjai között.

Az ID frakcióvezető-helyettese ugyanakkor hivatalosan még nem hívta meg a pártot, hogy csatlakozzon a frakciójához: de ahogy nyílt levelében írja, „az AfD és az ID frakciójának más delegációi sem utasítanák el a Fidesz csatlakozását”, majd hozzátette, hogy szerinte a hazafias, szabadságszerető európai erőknek össze kellene fogniuk.

A Fidesz azután lépett ki az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából, hogy a frakcióban elfogadták azt a belsőszabály-módosítást, aminek következtében könnyebb lett volna kizárni azokat a delegációkat, amelyeknek pártját a pártcsaládban felfüggesztették. Ez a Néppártban pedig csak a Fideszre igaz, amelynek a tagságát még 2019-ben függesztették fel – miközben a képviselőik a néppárti EP-frakcióban továbbra is teljes jogú tagok maradtak –, miután Magyarországon a Fidesz-kormány az Európai Bizottság akkori elnökének, a szintén néppárti Jean-Claude Juncker arcképével indított negatív plakátkampányt Brüsszel és az Európai Bizottság ellen.

A Fidesz-delegáció frakcióból való kilépése után a pártcsalád bejelentette, hogy elindítják a Fidesz kizárását a pártcsaládból, így a nagyobbik magyar kormánypárt vélhetően kénytelen lesz elhagyni a Néppártot. Mindeközben a KDNP – amit a Fidesszel ellentétben fel se függesztettek – továbbra is a pártcsalád és a frakció tagja marad, ahogyan a Fidesz szövetségesének számító romániai magyar párt, az RMDSZ is jelezte, hogy nem követik a Fideszt és maradnak a Néppárt frakciójában.

Arról, hogy a Fidesznek a néppárti lét után milyen lehetőségei maradtak az Európai parlamentben, itt írtunk bővebben.

NYÍTÓKÉP: Orbán Viktor és a Fidesz EP-delegációjának két tagja, Gál Kinga és Deutsch Tamás tart sajtótájékoztatót Strasbourgban, az Európai Parlament épületében, 2018-ban. Fotó: Marc Dossmann / Európai Parlament

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek