Harminc éve ütötték be az utolsó szöget a Varsói Szerződés koporsójába

1991. február 25-én szűnt meg a Varsói Szerződés katonai szervezete – többek között a magyar miniszterelnök, Antall József közreműködése folytán. Ez nemcsak felgyorsította a kelet-európai rendszerváltások folyamatát, hanem lehetővé tette, hogy Magyarország az euroatlanti integráció felé közeledjen.

Amint a minap részletesen bemutattuk az Azonnalin, az Orbán-kormány a rendszerváltás óta eltelt három évtized legkomolyabb haderőfejlesztési programját hajtja épp végre. Ez van, akit aggodalommal, másokat büszkeséggel tölt el. Egy biztos: a honvédség reputációja a szocializmus éveiben igen mélyre zuhant. Nagy szerepe volt ebben a ránk oktrojált hidegháborús hisztériának és a Varsói Szerződés néven ismert katonai „szövetségnek”.

Sztálin és a III. világháború

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) 1949-es születését követően Sztálin és környezete úgy döntött, hogy Kelet-Európában ellensúlyozni kívánja az amerikai katonai térnyerést. A szovjet diktátor úgy vélte, hogy a III. világháború elkerülhetetlen, ezért nagy hangsúlyt fektetett birodalma nukleáris arzenáljának kiépítésére. A keleti blokk országai eközben saját eszközeikkel igyekeztek tömeghadsereget felállítani.

Hazánkban a Rákosi-korszakban a háborús készülődést a „békeharc” oximoronja mögé bújtatták, és megpróbálkoztak a lakosság militarizálásával is. Ezt a célt szolgálta például a Marosán György fejéből kipattanó MHK (Munkára, harcra kész) tömegsport-mozgalom.

Sztálin 1953-as halálát követően aztán kicsit lelassultak a dolgok: 1955-ben megkötötték az osztrák államszerződést, ami alibit biztosított Moszkva számára, hogy továbbra is csapatokat állomásoztasson a térségben. Ez év május 15-én hívták életre a Varsói Szerződést, ami már szervezeti szinten is választ jelentetett a NATO-ra.

Ha ehhez hozzávesszük a hetvenes évek végére elavuló technikát és a három évig tartó sorkatonai szolgálatot, akkor érthetővé válik, hogy miért igyekeztek egyre többen kibújni e kötelezettség alól. Hát ha még azt tudták volna, hogy egy esetleges háborús konfliktus esetén a Magyar Néphadseregnek Ausztrián és/vagy Jugoszlávián át Olaszországot kellett volna lerohanni...

A birodalomnak bealkonyul

A nyolcvanas évekre Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár már belátta, hogy az ország egyre növekvő gazdasági gondjait úgy lehetne enyhíteni, ha kivonják a csapatokat Kelet-Európából. Ennek következtében sorra rendültek meg a szocialista rendszerek, 1990-re a térség szinte összes országa demokratizálódott.

Gorbacsov álma egy „közös európai ház” volt, ahol nincsenek katonai tömbök és a nemzetközi politika pedig „univerzális emberi értékeken” alapul majd (már csak azt kellett volna hozzáfűznie, hogy „együtt legelészik majd a borjú és az oroszlán, egy kisgyerek pedig elterelgetheti őket”). Ebben a vízióban helye lett volna egy kollektív európai védelmi rendszernek – erről azonban a keleti blokk frissen felszabadult államainak vezetői hallani sem akartak.

1990 júniusában a Varsói Szerződés tanácsadó testülete Moszkvában ülésezett. Ekkor fejtette ki Antall József magyar miniszterelnök azt a nézőpontot, miszerint a szövetség „az európai szembenállás maradványa”, léte okafogyottá vált, így „felülvizsgálatra szorul”. Gorbacsovot meglepték ezek az őszinte szavak, hát még az, hogy a lengyelek és csehszlovákok is egyetértettek Antallal.

A szovjet tervet, miszerint a Varsói Szerződés demokratizált formában tovább működhetne, ekkor már csak a románok és a bolgárok támogatták. A szervezet feloszlatásáról Gorbacsov hallani sem akart, hiszen közben nyomasztotta még az egyesülő Németország kérdése és a Szovjetunió egyre mélyülő válsága is.

A kegyelemdöfés

Gorbacsov egyik legnagyobb problémája a német egység kapcsán az volt, hogy az újjászülető Németország a NATO tagja lesz-e vagy sem. Előbbit határozottan ellenezte, ám a Helmut Kohl által garantált ötmilliárd márkányi hitel hamar megváltoztatta álláspontját a kérdésben.

1990 nyarán a lengyel, a csehszlovák és a magyar fél nagyköveti szinten egyeztetett a Varsói Szerződés katonai szervezetének megszüntetéséről Budapesten. Úgy állapodtak meg, hogy a szervezet legközelebbi értekezletén ezzel a tervvel állnak elő, hiszen ha a katonai szervezetet feloszlatják, akkor az egész intézmény értelmét veszti és hamarosan meg is szűnhet. A következő konferenciára szeptemberben került sor a bolgár fővárosban. Gorbacsovot váratlanul érte a „hármak” együttes javaslata, ráadásul ekkorra már a románok is ezt a forgatókönyvet támogatták. A puccsszerű események hatására ígéretet tett arra, hogy 1991. július elsejéig a Varsói Szerződés katonai szervezetét feloszlatják.

Külügyminisztere, Eduard Sevardnadze az értekezlet után úgy nyilatkozott a Pravdának, hogy a döntés ésszerű volt, hiszen a szocializmust sehol nem lehet tankokkal és szuronyokkal fenntartani. Ironikus, hogy e nyilatkozatot követően Sevardnadze hamarosan lemondott, mert attól félt, hogy a Szovjetunióban a katonai vezetés át fogja venni a hatalmat.

A világ nagy várakozással nézett a következő esztendő elé. 1991 januárjában mindenki a visszarendeződéstől félt, amikor azt látta a televízió képernyőjén, hogy a szovjetek fegyveres erővel akarják letörni a balti államok függetlenségi mozgalmait.

1991. február 25-én épp Budapesten tartották a Varsói Szerződés következő összejövetelét. Antall itt úgy döntött, hogy felgyorsítja az eseményeket:

„Ott volt előttem a két tervezet: a külügyminiszterek által jóváhagyott szovjet tervezet és az el nem fogadott magyar tervezet. S ez valóban úgy volt, hogy formálisnak szánták ezt a bizonyos ülést, és kivételesen különleges fintora a sorsnak és a történelemnek, hogy én elnököltem a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének utolsó ülésén, és mint elnök, elkezdtem felolvasni az el nem fogadott magyar szöveget.

Ekkor megmerevedett mindenki. (Úgy gondoltam, bevallom, hogy legrosszabb esetben azt mondom, tévedtem, de ezt mindenképpen előterjesztem.) Szóval meglehetősen merevvé vált a légkör, és egyszer csak Gorbacsov azt mondta, hogy: »da, harasó«.

Ma se tudom, hogy félreértette-e az egészet, vagy nem kockáztatták azt, hogy botrány legyen, mindenesetre Gorbacsov igent mondott, és attól kezdve mindenki lelkesedett, a lengyelek is, Havel is.”

A tervezet elfogadását követő napon már az újságok címoldalán szerepelt, hogy március elsejével megszűnik a Varsói Szerződés katonai szervezete. Ezalatt már zajlottak a csapatkivonások Magyarország területéről, melyek Viktor Silov altábornagy június 19-i távozásával fejeződtek be. Egy hónap múlva a Varsói Szerződés maradványa is feloszlott Prágában, az év végére pedig már

BORÍTÓKÉP: Szovjet harckocsi elhagyja Esztergomot 1990-ben. Forrás: Fortepan