Hetvenöt éve került hatalomra a populizmus mintaképe, Juan Perón

Szerző: Bárány Balázs
2021.02.24. 08:10

Juan Domingo Perón a huszadik századi Argentína egyik legfontosabb vezetője volt. Elnöksége a modern populizmus egyik mintapéldánya volt, melyben nagy szerepet játszott első felesége, Eva Duarte (Evita Perón) is. Kultuszuk ma is él, és nagyjából olyan nosztalgiával tekintenek rájuk, mint Magyarországon a Kádár-korszakra.

Hetvenöt éve került hatalomra a populizmus mintaképe, Juan Perón

Argentína, Latin-Amerika második legnagyobb országa, 1816-ban szabadult fel a spanyol uralom alól. A lakosság a pampák meghódításával egyre növelte a megművelhető földterület nagyságát, melynek következtében az európai tömegek (főleg spanyolok és olaszok) egyik kedvenc bevándorlási célpontja lett. Ennek köszönhető, hogy 1920 és 1950 között Argentína lakossága csaknem megduplázódott: 8,75 millióról 16 millióra növekedett.

A huszadik század egyik legnagyobb kihívása az ország iparosítása volt, melynek legfőbb akadályát a földbirtokosság politikai befolyása jelentette. Az ipar nagy része emiatt a fővárosra, Buenos Airesre és vonzáskörzetére koncentrálódott.

Ez jelentős torzulást okozott a társadalom szerkezetében is: 1947-ben már csaknem tízmillióan éltek városokban, míg nagyjából feleannyian falvakban.

Mivel Argentína gazdasága alapvetően a mezőgazdasági exportra épült, az 1929-es világválság meglehetősen érzékenyen érintette. Így vette kezdetét a „hírhedt évtized” (decada infame), amikor a szociális reformjairól ismert Hipólito Yrigoyen elnököt, a „szegények atyját” katonai puccs távolította el a helyéről. A katonai vezetők azonban egymással is rivalizáltak, ami magyarázatul szolgálhat arra, hogy miért volt 1930 és 1946 között hétszer is államfőváltás az ország élén.

Ennek a bizonytalan állapotnak vetett vége Juan Domingo Perón.

PERÓN RÁDIÓBESZÉDET TART. FOTÓ: WIKIMEDIA COMMONS

Út a hatalomba

Perón 1911-ben, tizenhat évesen kezdte meg katonai tanulmányait. Eredményeit jól mutatja, hogy a világválság kezdetén már a vezérkar tagja lett. Már ezredes volt, amikor

részt vett a korábbi elnök, Yrigoyen elleni államcsínyben, később azonban (mivel nem a megfelelő tábornokot támogatta) parkolópályára tették:

hadtörténetet tanított a katonai akadémián, majd 1936 és 1938 között Argentína chilei nagykövete lett. Ekkor veszítette el első feleségét, a zenetanárként ismert Aurelia Tizónt. A második világháború kitörésekor Perón éppen Olaszországban tartózkodott, hogy a hegyi hadviselést tanulmányozza.

Ekkor térképezte fel az európai totalitárius rendszereket, a fasizmust és a nácizmust, melyek mély benyomást tettek rá.

1941-ben visszatért Argentínába, ahol pár hónapig katonai síoktatóként szolgált. 1943-ban Argentínában újabb katonai puccsra került sor, melyben ismét szerepet kapott: Pedro Ramírez kormányában ő vezette a munkaügyi és népjóléti minisztériumot. E pozíció segítségével kezdte megalapozni hírnevét a munkásság soraiban: jó kapcsolatokat épített ki a szakszervezetekkel, valamint megkezdődött a korai társadalombiztosítási rendszer kiépítése az országban.

Ám az igazi népszerűséghez még szüksége volt valakire.

A szegények pártfogója

1944 januárjában 7,8-as erősségű földrengés rázta meg az Andoktól keletre található San Juan városát, ami közel tízezer áldozatot követelt. Az újjáépítésre és az áldozatok családjának megsegítésére szervezett adománygyűjtésen Perón is részt vett. Ekkor ismerkedett meg személyesen a 24 éves, főleg rádiójátékokból ismert feltörekvő színésznővel, Eva Duartéval, akit 1945-ben feleségül is vett.

A nép számára ő lett Evita, a szegények pártfogója.

A katonai vezetés ugyanebben az évben távolította el az ország éléről a háborúban mindvégig semleges diplomáciát követő Ramírez elnököt. Az új államfő, Eldemiro Farrell hadat üzent Japánnak és Németországnak, ezzel pedig fellendítette a szövetségesek felé irányuló gabona- és húsexportot. Perón karrierje is ekkor kapott újabb lendületet: egyszerre töltötte be a hadügyminiszteri és alelnöki tisztséget is.

Farrell és követői rossz szemmel nézték Perón egyre növekvő befolyását a munkásság körében, ezért 1945. október 9-én letartóztatták.

Hat nap múlva azonban már negyedmillió ember tüntetett

Argentína rózsaszín elnöki palotája, a Casa Rosada előtt azért, hogy bocsássák szabadon az alelnököt. Perón éjjel 11-kor bukkant fel az épület balkonján, hogy megköszönje a tömeg támogatását. Szabadulását követően döntötte el, hogy elindul a következő évi elnökválasztáson. Kampányának része volt felesége heti rendszerességű rádióműsora, ami elsősorban a városi szegénységet igyekezett megszólítani – mint utóbb kiderült: sikerrel. A hetvenöt évvel ezelőtt megrendezett választásokon a

Perón által vezetett Munkáspárt a szavazatok 52,8 százalékát szerezte meg.

JUAN DOMINGO PERÓN ÉS EVA DUARTE KEDVENC KUTYÁIKKAL 1952-BEN. FOTÓ: ARGENTINAI NEMZETI LEVÉLTÁR / FACEBOOK

Evita és a peronizmus

A peróni populizmust gyakran hasonlították a fasizmushoz és a kommunizmushoz. Perón saját elmondása szerint

ő maga igyekezett megfelelő távolságot tartani mindkét totális diktatúrától, ezért saját mozgalmát gyakran nevezte „harmadik útnak”.

Még a pártját is átnevezte Juszticialista Párttá, csak azért, hogy hangsúlyozza, mennyire a társadalmi igazságosság oldalán áll. Az „állam első munkásának” képét építették fel Perónról, miközben ő és felesége az előző elnökökhöz hasonló fényűző életmódot folytattak.

Karizmájának szerves része volt Evita, akiről maga az elnök is úgy írt visszaemlékezéseiben, hogy személyében egy „második Ént” kívánt felépíteni. Kettejük között volt egyfajta munkamegosztás: Perón vitte az államügyeket, míg a kultúrával, szociális ügyekkel és a nők jogaival felesége foglalkozott. Az Általános Munkásszövetség elnöknője is Evita lett, de az ő nevét viselte az a szegénygondozással foglalkozó alapítvány is, amelybe férje évi másfél milliárd dollárt pumpált.

1946 augusztusában bevezették a női választójogot, melynek ünnepélyes bejelentésekor Perón Evának nyújtotta át a törvény szövegét. Ezzel megfogta az Isten lábát: a társadalom ugyanis Evitának tulajdonította a rendelkezést, a következő választáson pedig a női szavazatok hozták el a peronisták győzelmét.

A katolikus többségű argentin lakosság már életében is szentként tisztelte Evitát:

a minimálbér bevezetését, kórház- és iskolaépítésket, a lakásépítés támogatását és sok más szociális intézkedést neki tulajdonítottak.

Az 1951 novemberében megrendezett választási kampányban 900 ezer embert láttak vendégül ingyenes ökörsütésre és borkóstolásra. A rendezvény csúcspontja az volt, amikor a Casa Rosada előtt összegyűlt tömeg Evita alelnökké választását követelte. Két óra múlva már hangzott is a válasz a rádióban: „Azt teszem, amit akartok.” A Perón házaspár ekkor azonban már tudatában volt annak, hogy Evita rákbeteg. Evita 1952. július 26-án aztán meg is halt, az argentin nemzet pedig gyászba borult.

Halálával Perón karrierje is megtört.

El Presidente – harmadszor is

A hidegháború éveiben Perón igyekezett a semlegesség illúzióját kelteni:

felvette az elődei által megszüntetett diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval, az USA-tól független gazdaságpolitikára törekedett, semmilyen formában nem támogatta a koreai háborút, és az elsők között ismerte el Izrael államot.

Ez utóbbi azért is érdekes, mert

Argentína az ő irányítása alatt vált a náci menekültek paradicsomává:

nála kapott menedéket az SS középvezetőjeként ismert Erich Priebke, a koncentrációs táborokban végrehajtott kínzásairól elhíresült Josef Mengele, vagy a holokauszt kivitelezésében főszerepet játszó Adolf Eichmann is.

Eichmannt az izraeli titkosszolgálat 1960-ban el is rabolta Argentínából azért, hogy Izraelben bíróság elé állítsák. A volt nácik Argentínába szöktetését állítólag Perón egyik közeli tanácsadója, Rodolfo Freude szervezte és irányította.

AZ ARGENTÍNÁBA MENEKÜLT LEGISMERTEBB NÁCIK: JOSEF MENGELE, ADOLF EICHMANN ÉS ERICH PRIEBKE. FOTÓK: WIKIMEDIA COMMONS.
Perón rendszerének kétarcúságát jól mutatja, hogy közben jelentős számú zsidó menekültet is befogadott.

Ennek köszönhető, hogy napjainkban Argentínában van a világ hatodik legnagyobb (nagyjából kétszázezer fő) zsidó közössége.

Evita halálát követően a peróni rendszer kissé megmerevedett: egyre több korrupciós botrány látott napvilágot, amit az elnök a sajtószabadság megnyirbálásával igyekezett kontrollálni. Ennél nagyobb gond volt a katolikus egyházzal való összetűzése és a katonai vezetéssel való viszonyának megromlása. Ez utóbbi vezetett bukásához, amikor

1955 szeptemberében végül egy katonai puccsal eltávolították az elnöki székből.

A puccsisták megkímélték az életét, és engedélyezték, hogy Spanyolországba távozzon, ahol maga az ország katonai ura, Franco tábornok biztosított menedéket számára. Evita bebalzsamozott holtestét ekkor Olaszországba menekítették, ahonnan az csak 1971-ben tért vissza Argentínába.

Perón a következő két évtizedet szemlélődéssel és kapcsolatrendszerének újjáépítésével töltötte. Baráti viszonyba került a kubai forradalom egyik vezéralakjával, Ernesto „Che” Guevarával, miközben folyamatosan tervezte visszatérését Argentínába. Erre 1972-ben kerülhetett sor, addig ugyanis, a decada infame időszakához hasonlóan, katonai diktátorok váltogatták egymást az ország élén. Ez értelemszerűen gazdasági hanyatláshoz vezetett, ami lassacskán megszépítette a peróni évtizedek emlékét. Perón úgy foglalta össze karrierjét, hogy első elnökségét az apáknak, a másodikat az anyáknak, a harmadikat pedig a gyermekeiknek köszönheti. És valóban: 1946-ban a munkástömegek, 1951-ben a szavazati joggal felruházott nők,

1973-as visszatérésekor pedig a peronista nosztalgiában felnevelt választók emelték a hatalomba.

Az ekkor beköszöntő olajárrobbanás tovább tetézte az ország anyagi problémáit, így Perón a külpolitikában igyekezett sikereket elérni – hasztalanul: sem az el nem kötelezettek mozgalmában nem tudott vezető szerephez jutni, sem pedig chilei szomszédjával, Augusto Pinochet tábornokkal jó viszonyt kiépíteni. 

Harmadik elnöksége rövid ideig tartott, a hetvennyolc éves szívbeteg Perón ugyanis 1974. július elsején elhunyt. Politikai örökségét harmadik felesége, Isabel Martínez de Perón igyekezett folytatni elnökként – ő lett a nyugati féltekén az első női államfő. Perónt Buenos Airesben temették el, ahol sírját 1987-ben megrongálták: díszkardját ellopták, kezeit láncfűrésszel levágták. Az elkövetők kilétét a mai napig homály fedi. Maradványait 2006-ban egy mauzóleumba szállították.

PERÓN ÉS EVITA EGY 1947-ES FOTÓN ÉS EGY 1948-AS FESTMÉNYEN. FOTÓK: WIKIMEDIA COMMONS

Evita és Perón emléke napjainkra elválaszthatatlanná vált, melyhez minden bizonnyal hozzájárult Andrew Lloyd Webber 1978-as musicalje. Ennek 1996-os filmváltozatában a Perón házaspárt Madonna és Jonathan Pryce alakította, a Buenos Aires-i utcajeleneteket pedig Budapesten forgatták.

NYITÓKÉP: Juan Perón beiktatásakor 1946-ban. Ismeretlen fotós / Wikimedia Commons

Bárány Balázs
Bárány Balázs az Azonnali állandó szerzője

Történész, történelemtanár.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek