Magyarország újabb 90 napon át veszélyhelyzetben kell éljen

Szerző: Petróczi Rafael
2021.02.22. 16:57

Azaz a kormány újabb 90 napra hozhat önállóan rendeleteket a járványhelyzet kezelésére, és az alapjogok is tovább korlátozhatók a szokásosnál durvábban. A Fidesz-kétharmadot Volner János, Fülöp Erik és Ritter Imre is kisegítette.

Magyarország újabb 90 napon át veszélyhelyzetben kell éljen

133 igen szavazattal, 55 nem és 1 tartózkodás mellett a parlament hétfőn megszavazta azt a Varga Judit igazságügyi miniszter nevével fémjelzett törvényjavaslatot, ami a veszélyhelyzetet meghosszabbítja Magyarországon újabb kilencven nappal. 

Igennel a Fidesz és a KDNP képviselői szavaztak, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, a Jobbik, valamint a DK politikusai nemet nyomtak, leszámítva Gyurcsány Ferencet, aki előre bejelentette, hogy hiányozni fog az ülésről. Noha a szavazáshoz csak a jelenlévők kétharmada kellett, ami a Fidesznek meg is volt, azért két korábbi jobbikos képviselő (Volner János, aki már saját néven alakított pártot, és Fülöp Erik, aki pár hete lépett ki a Mi Hazánkból) és Ritter Imre német nemzetiségi képviselő is a kormánypártok segítségére sietett. Érdekesség, hogy két fideszes képviselő (Bányai Gábor és Riz Gábor) noha jelen volt, nem szavazott, ugyanígy tett az MSZP-társelnök Kunhalmi Ágnes, vagy épp a három volt jobbikos független képviselő, Farkas Gergely, Bencsik János és Sneider Tamás, utóbbi kettő egy ideje a Polgári Válasz nevű mozgalomban politizál.

Mi lesz most?

Azt követően, hogy Áder János köztársasági elnök is aláírja és kihirdetik a Magyar Közlönyben az elfogadott törvényt (amire a korábbi gyakorlat alapján már kedden sor kerülhet), a kihirdetéstől számítva

újabb kilencven napig hatályban maradhatnak azok a járványügyi kormányrendeletek, amiket a kormány saját hatáskörben hozott

a koronavírus-válságra hivatkozva.

A veszélyhelyzetet március után másodszorra novemberben hirdették ki: a parlament kilencven napra adott felhatalmazása február 8-án lejárt. Ezt követően a kormány tizenöt napra tudta jogszerűen saját hatáskörben újra elrendelni a veszélyhelyzetet – ezt erősítette meg most ismét a parlament.

Az ellenzék arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor rosszul kezelte az elmúlt három hónapban a válságot, és pont az elégtelen kormányzati intézkedéseket ismerték volna el, ha elfogadják az igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát, nem szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását.

Újabb 90 nap lockdown?

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a magyaroknak újabb 90 napig olyan korlátozások között kell majd élniük, mint most: a kormány a meghosszabbított veszélyhelyzet alatt is dönthet úgy, hogy enyhít a korlátozásokon.

Ezt is tervezi két lépcsőben, március és április elejétől, de hogy pontosan min fognak enyhíteni, egyelőre nem tudni. Mindenesetre a kormány a kérdésben nemzeti konzultációt indított – a hivatalos kormányzati kommunikáció szerint ennek függvényében fognak erről dönteni.

NYITÓKÉP: Orbán Viktor / Facebook

FRISSÍTÉS, 17:34: A cikkben korábban tévesen szerepelt, hogy Volner János és Fülöp Erik a Mi Hazánk politikusa.

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek