Egy hete sztrájkolnak a román bányászok, eddig ebből jó nem sült ki

Egy szélsőjobboldali politikus már bányászjárásra is felszólította a sztrájkolókat, de ebből egyelőre csak egy városi séta lett.

A Déli-Kárpátokhoz közeli Zsil-völgyében már múlt csütörtök óta tart a lupényi (Lupény egy nagy múltú bányászváros Romániában, Hunyad megyében) szénbányászok sztrájkja, akik egyszerűen nem hajlandóak feljönni a bányából, mert nem kapták meg a fizetésüket február 15-én, azaz múlt hétfőn.

A lupényi bányászok közalkalmazottak, tehát fizetésüket a román államtól kapják, de az állami Vajdahunyadi Energetikai Komplexum (CEH) nem utalta ki azt nekik a múlt hétfőn, ezért 110 bányász tiltakozásképpen lent maradt akkor a tárnákban.

A helyzet már-már megoldódni látszott a múlt hét végén, ugyanis Florin Cîțu jobboldali román miniszterelnök ígéretet tett, hogy a bányászok fizetését február 26-ig mindenképpen ki fogják utalni.

A miniszterelnök bejelentésére több bányász fel is hagyott a sztrájkkal, és feljöttek a tárnából, viszont közel hetven ember lent maradt, akik azóta is folytatják a tiltakozást.

Cristian Roşu, valamint Samuel Dioane, a Vajdahunyadi Energetikai Komplexum két vezetője próbálta is rávenni a lent marad bányászokat, hogy jöjjenek fel, de elmondásuk szerint azok

a tiltakozásukkal meg pont erre akarják felhívni a figyelmet.

Éhségsztrájba kezdtek, de a miniszterelnök nem áll szóba velük

Hétfőn a romániai sajtóhírek arról szóltak, hogy a tárnában maradt bányászok éhségsztrájkba kezdtek annak érdekében, hogy az állam minél előbb kiutalja számukra a fizetésüket.

A bányászok egyébként már szombaton követelték, hogy a miniszterelnök látogasson a helyszínre, mert személyesen akarnak vele beszélni, de Cîțu erre nem volt hajlandó, helyette viszont vasárnap megjelent a lupényi tárna bejáratánál Diana Iovanovici Șoșoacă, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Párt (AUR) volt szenátora, akit inkább kizártak a frakcióból, miután a vírus idején cigányzenészekkel mulatozott, ezt pedig élőben közvetítette a Facebook-oldalán is.

A frakciójából kirúgott szenátor a bányánál történő látogatását élőben közvetítette, így mindenki láthatta, ahogy

Buzdító beszédében Șoșoacă azt hangoztatta, hogy Romániát már 31 éve külföldről irányítják, és ameddig Romániában bányákat zárnak be, addig Németországban új bányákat nyitnak meg, hogy odacsábítsák a román bányászokat, akiknek a szenátor szerint minimum 4000 eurós fizetést kellene kapniuk havonta. Șoșoacă szerint Romániát fasiszták uralják, akiket nem lehet eltakarítani az útból, ezért fontos, hogy mindenki összefogjon.

A szenátor a bányába is le szeretett volna menni, hogy közös felvonulásra hívja az ott tartózkodókat, de ezt nem engedték meg számára, ezért a bánya bejáratánál tartózkodó civilekkel és bányászokkal közösen indult tiltakozó felvonulásra.

Romániában nagyon rossz emlékezete van az ún. bányászjárásoknak. Ezekből hat is volt az 1990-es években, amikor a Ceaușescu megbuktatása utáni államhatalom a Zsil-völgyi bányászok segítségével verte le azokat a fővárosi tüntetéseket, amelyek az újonnan létrejövő kormány és államelnök ellen irányultak.

Vasárnap aztán a frakcióból kipenderített szenátor mellett megjelentek az AUR politikusai is, aki szolidaritásukról biztosították a bányászokat, és arra kérték őket, hogy ne adják fel a sztrájkot, mert ők is harcolni fognak a követeléseikért.

Ha a bányászok fellázadtak, még Ceaușescu is félbeszakította a vakációját 

A fentebb már említett bányászjárásokon kívül volt még egy emlékezetes incidens.

1977. augusztus 1-jén kirobbant a nagy Zsil-völgyi bányászsztrájk, mert az akkori, magát kommunistának nevező kormány a bányászok megkérdezése nélkül úgy határozott, hogy 6 óráról 8 órára bővíti a vájárok munkaidejét,és a nyugdíjkorhatárt is 50 évről 55 évre emelték.

A bányász szakma egy rendkívül nehéz és nagy megbecsülésnek örvendő hivatásnak számít Romániában, éppen ezért a vájárok munkaidejét és nyugdíjkorhatárát korábban éppen a Román Kommunista Párt (PCR) csökkentette korábban. Az 1977-es sztrájk példátlan kaliberű eseménynek számított abban az időben, Nicolae Ceaușescu még a Fekete-tenger partján töltött vakációját is megszakította annak érdekében, hogy lenyugtassa a Zsil-völgyi bányászokat, akiknek megígérte, hogy „minden követelésüket” teljesíti.

Az akkor történtekről Hosszú István egykori Zsil-völgyi bányász írt részletesen később visszaemlékezéseiben, ezekből megtudhatjuk, hogy a bányászáok elégedetlensége milyen mértékű félelmet váltott ki a hatalomból. A helyszínre érkező diktátort az elégedetlen bányászok kifütyülték, ez pedig 1977-ben egyáltalán nem volt gyáva cselekedet.

Romániában egyébként a mai napig él a legenda, hogy

A román szélsőjobb ezekre a rossz emlékekre építve igyekszik még inkább lendületbe hozni magát. Vasárnap körülbelül 500 lupényi lakos és bányász csatlakozott Diana Iovanovici Șoșoacă ún. bányászjárásához, ami abból állt, hogy a Hunyad megyei város központjában sétáltak egyet.

A jobboldali Nemzeti Liberális Pártból, a liberális-technokrata USR-PLUS Szövetségből és az RMDSZ-ből álló román kormány meg úgy tűnik, hogy egyelőre kivár, és annál többre nem hajlandó, mint február 26-ig kiutalni a bányászok fizetését. Eközben a koronavírus miatt bevezetett lakossági korlátozások hátán felkapaszkodó román szélsőjobb tovább növeli a népszerűségét.

NYITÓKÉP:  Nicolae Ceaușescu 1977-es látogatása a lupényi szénbányában / A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER)