+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2021. február 21. vasárnap, 11:33
Djordje Balašević vajdasági énekes a nemzetállamokra szakadt, háborúkkal sújtott Balkán népei számára az egyik utolsó kapocs maradt. Nem adta fel hitét a közös identitásban, amit nem hagyott egyetlen nemzetnek sem kisajátítani. Az énekes melankolikus dalai Ljubljanától Ohridig szóltak – és fognak szólni.

Péntek este a Facebookon hirtelen megannyi ismerősömnek a fala, akik az egykori Jugoszláviából származnak, feketébe borult. Kitört újra a háború? Meghalt másodszorra Tito elvtárs? Nem. De ami történt, annak szomorúsága csak ezekhez fogható. És aztán már jöttek a dalok is az ismerősök posztjaiban – mindenki kitette a kedvencét Djordje Balaševićtől, éljen bár Triesztben, Mariborban, Pólában, Fiumében, Zágrábban, Belgrádban vagy Szkopjében.

 

Djordje Balašević a Balkán Bob Dylanje, Charles Aznavourja, Adriano Celentanója, Udo Lindenbergje vagy éppen Cseh Tamása.

 

Az énekes, akit a kocsmák zenegépeitől az értelmiségi szalonokig ismerni és szeretni kell. És ahogy ez a Balkánon lenni szokott: ehhez erős politikai kiállás is társult. Balaševićet szeretni nem egyszerűen a dalai kedvelését jelentette – de azonosulni azzal a gondolattal, amely szövegben és zenevilágban megjelent bennük: a sokszínű, soknemzetiségű Jugoszláviával. Djordje Balašević maradt a „haza a magasban” azoknak, akik alól a nacionalizmusok kitépték közös hazájukat.

 

Balašević 1953-ban született Újvidéken. Apja szerb, anyja félig horvát, félig magyar – azaz igazi délkelet-európai, vajdasági háttér. Újvidék és Vajdaság mindvégig nagyon fontos volt Balašević számára – akinek nagyapját még eredetileg Balašnak hívtak –, mert az eltűnt Osztrák-Magyar Monarchia, majd a szintén eltüntetett Jugoszlávia egy kis darabkáját látta és védte benne. Élete végéig Újvidéken lakott – február 19-én pedig koronavírus-fertőzés következtében itt is érte a halál a helyi klinikán.

 

Énekesi karrierjét a Rani Mraz együttessel kezdte, itt sok baloldali agitációs számot is énekelt, de nem tagadta meg ezeket később sem, ahogy hű maradt a titói Jugoszláviához is. „Számíthatsz ránk, Titó elvtárs” vagy „Háromszor láttam életemben Titót” – dalok, amelyeket később is mindig énekelt, és Ljubljanától Szarajevóig a koncertjein a hallgatósága is várta. Ezekkel a dalokkal az ökölbe szorult internacionalista szív kicsit felengedhetett: Ha másutt nem, legalább

 

Balašević koncertjein hihették szlovénok, horvátok, bosnyákok, szerbek, macedónok, hogy nem is utálják igazából egymást.

 

A nyolcvanas években Balašević, aki addigra már szólókarrierbe kezdett, gyakorlatilag majdnem évente adott ki újabb albumot – Jugoszlávia egyik legnagyobb sztárja volt ekkoriban. Jugoszlávia szétesésekor azonban elhallgatott. Már

 

1987-ben megérezte, milyen idők jöhetnek – arról énekelt: „Csak háború ne legyen”.

 

 

Aztán mégis lett.

 

1993-ban jelent meg újra albuma, amin a már megkezdődött, vagy másutt még csak készülődő háborút bírálja élesen: „Bűnösök mi vagyunk” című számában a Miloševićet megtűrő szerbeket bírálja kemény szavakkal, és arra kéri Európát, ne is törődjék ezzel az országgal; „Az ember a holddal a szemében” című dalban pedig a háborúba behívott, besorozott kiskatonák bánatát énekli meg.

 

Ezzel rövid idő alatt persona non grata lett Milošević Szerbiájában, már csak azért is, mert Balašević egyre inkább szimpatizálni kezdett a Nenad Čanak-féle vajdasági szeparatizmus gondolatával. Balašević a dalaiban is mindig megjelenítette családja és szűkebb pátriája sokszínűségét: a „Budapesti hó” vagy a „Csárdáslábú lány” című dalaiban részben magyarul is énekelt.

 

 

Újabb nagy albummal már csak 2000-ben jelentkezett ezután, amelynek címében is („A kilencvenes évek”) a miloševići rezsimre tekintett vissza. A „Devedesete” album a legpolitikaibb: van rajta az Otporhoz írt himnusz ugyanúgy, mint Milošević kigúnyolása. Dalban emlékezett meg az 1999-es NATO-bombázásokban tönkretett újvidéki hídről is – de nem a bombázásokat és a NATO-t ítélte el, hanem azt az egész szerb háborús politikát, ami végül idevezetett.

 

Djordje Balašević a kínai koronavírus-járvány kitöréséig is folyamatosan koncertezett az egykori Jugoszlávia városaiban. Az üzenete mindenütt ugyanaz volt: összetartozunk, mert sokkal bonyolultabbak vagyunk, semmint egyetlen nemzethez tartozhatnánk. És ilyenkor még a 2010-es években is lobogtak az egykori jugoszláv zászlók és magasba emelkedtek a Tito-képek. Balašević egyik jelmondata az volt: „A háborúk jönnek, az emberek maradnak”.

 

ÚJVIDÉKI KONCERT. AZ ÉNEKES SZERB-HORVÁT-MAGYAR CSALÁDBÓL SZÁRMAZOTT, ÉS IGAZI HAZÁJÁNAK VAJDASÁGOT TARTOTTA. FOTÓ: DB / FB

 

Volt persze ebben a jugonosztalgiában egy nagy adag balkáni giccs és (ön)csalás is. Elvégre ha minden olyan szépen és jól illeszkedett volna az egykori titói államban, akkor nem kellett volna már 1987-ben a közelgő háború ellen énekelnie. A feszültségeket mindenütt nacionalista politikusok szították – de azok a mélyben mindig is ott voltak: az usztasák vagy a partizánok öldökléseinek emléke, a saját államiság vágya, a nagyszerb, nagyhorvát (stb.) félelmek, meg persze

 

azok a mély kulturális, gazdasági különbségek, amelyeket Balašević dalai feledtetni próbáltak.

 

A melankolikus életérzés – amely szerelmes dalaitól a politikaiakon át mindegyiken érződött – jobban kifejezi a hasonlóságokat, mint a politikai vágyálmok. De ezen melankólia éppen annak a beismerése: elbukunk, és mindig is el fogunk bukni. A periféria romantikája.

 

A Balkán valamennyi Istene nyugosztalja!

 

NYITÓKÉP: Djordje Balašević szkopjei koncertje / DB, FB

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Vasárnap ismeretette részletesebb előválasztási programját a párt. Négyhetes munkahét, új választási rendszer, bérlakásprogram. A részletekért olvasd el a cikkünk!

Újra itt van Ercsey Dániel boriskolája: ezen a héten az olaszrizlingről lehet mindent megtudni, amit csak érdemes.

A rendelkezésre álló vakcinákat lakosságarányosan osztanák szét az önkormányzatok között.

A volt SZDSZ-es politikus interjújában arról beszélt, az ellenzéknek a kis pártokat is beépítve nemzeti szövetséget alkotva kéne szabadságharcba indulnia a Fidesz ellen.

Kijöttek a közlönyben a csütörtökön bejelentett szigorítások részletei.

A bajor kormányfő közölte: a magyar kormánypártnak nincs többé helye az Európai Néppárt közösségében. Nem először fejezi ki, hogy véget ért a Fidesz és a CSU közötti jó kapcsolat.

Szerinte párttársait csak a miniszteri székek érdeklik.

A hét kérdése

Ezt nemcsak Deutsch Tamás kérdezi: miközben a Néppárt válaszol a sajtókérdésünkre, mondjátok el, miért!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az új, 2020-as Egri Csillagok virtuálisan kerülnek a boruniverzumba. Március 15-én.

Ezt is szerettétek

Varga Balázs, a Fekete Zaj alapítója és főszervezője, a Tixa jegyiroda ügyvezetője szerint a zeneiparnak óriási szüksége lenne egy erős, egységes szervezetre, amely nyomást gyakorolhat a kormányra.

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Twitter megosztás Google+ megosztás