+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2021. február 19. péntek, 17:07
Svájcban 1971-ben szavazhattak először a nők a választásokon, előtte a férfilakosság népszavazásokon mondott rájuk nemet. Egy kis alpesi kantonban egészen 1990-ig tudták a férfiak a nők szavazati jogát blokkolni – végül a szövetségi kormányzatnak kellett már beavatkoznia. Milyen út vezetett a svájci nők szavazati jogáért? És miért éppen a közvetlen demokrácia volt az egyik legnagyobb ellenfelük?
„Akarjátok, hogy asszonyaitokat és lányaitokat, édesanyáitokat és lánytestvéreiteket beszippantsa a durva politika?”

 

tette fel a költői kérdést egy luzerni hirdetés 1960-ban. Az ügy, amiről szó volt, a svájci nők szavazati jogát érintette, amit előtte egy évvel hatalmas többséggel szavaztak le a svájci férfiak – csak három francianyelvű kantonban, Genfben, Vaudban és Neuchâtelben engedték volna be a férfiak „asszonyaikat, lányaikat, édesanyáikat és lánytestvérüket” a politikai élet döntéseibe.

 

Az 1960-as luzerni hirdetés sajátossága azonban az volt, hogy ezt maguk a nők egy csoportja adta fel. A nők választójogának egyik leghangosabb ellenzői ugyanis a Nők a Nők Szavazati Joga Elleni Szövetség volt. Ide nem csak holmi tanulatlan, a férjük, apjuk, bátyjuk által elnyomott nők tartoztak, hanem egyetemet végzettek is, akik azzal érveltek a szavazati jog ellen, hogy az felborítaná a nők és a férfiak közötti biológiai különbségeket, ugyanis „a politika elférfiasít”.

 

1959-ES PLAKÁTOK A NŐK SZAVAZATI JOGA ELLEN: A BALOLDALI ARRA UTAL, HOGY A NŐK HELYE A HÁZIMUNKÁBAN VAN; A KÖZÉPSŐ ATTÓL ÓV, HOGY A NŐK ELFÉRFIASODNAK, HA A POLITIKÁVAL FOGLALKOZNAK; A JOBBOLDALI SZERINT PEDIG A KÜLÖNBÖZŐ PÁRTOK (VÖRÖSÖK ÉS SÁRGÁK PÉLDÁUL) SZÉTSZAKÍTANÁK A NŐT, AKIRE A GYEREKÉNEK LENNE LEGINKÁBB SZÜKSÉGE. FOTÓ: AZONNALI-MONTÁZS (KÉPEK INNEN: WORK / FB, MARCO BONDADORI / FB)

 

A háromgyerekes Dr. Josefine Steffen-Zehnder katolikus történész az 1950-as években maga is a nők szavazati joga ellen kampányolt, mert „meg lehet nézni a kommunista államokban, hova vezet az: ami a nők szabadságmozgalmaként indult, a szabadság legnagyobb hiányát eredményezte” – mondván: a nőknek jelenleg is számos tennivalójuk van a családi körben, ha még a politikával is foglalkozniuk kell, akkor csak növekedni fognak a terheik. Ida Monn-Krieger, egy luzerni bankár felesége is keményen kampányolt a nők szavazati joga ellen. A szervezetében a plakátjaikra azt írták:

 

„Egy jó anyának több hatalma van, mint egy szorgos szavazatot követelőnek.”

 

A szavazati jog ellen a politikai életben főleg a katolikus Néppárt (CVP/PDC) és a liberális Szabadelvű Demokrata (francia részeken: Radikális Liberális) Párt (FDP/PLR) volt, az elutasítás pedig elsősorban a németnyelvű hegyi kantonokban volt a legerősebb. Nem véletlen, hogy az 1959-es országos elutasítás ellenére 1959-ben és 1960-ban Genf, a Lausanne székhelyű Vaud és a kisebb Neuchâtel kantonok engedélyezték már a kantoni választásokon a nők részvételét. Első németnyelvű kantonként a mindig is balosabb Basel városa vezette be a nők választójogát 1966-ban.

 

1971-ben megenyhültek a férfiak, de nem minden kantonban

 

Az országos politikában az 1960-as évek a nőjogi harcokkal teltek. Miközben

 

az egyik oldalon a katolikusok és a liberálisok álltak, ahol nők és férfiak egyaránt a nők szavazati joga ellen voltak,

 

1968-ra Svájcban is megerősödött a baloldali feminizmus, amely egyre radikálisabban követelte a nyitást. Megalakult a Női Felszabadítási Mozgalom (FBB/MLF/MFT), amely tüntetésekkel, házfoglalásokkal emelt szót a nők jogaiért – a szavazati jog mellett egyre inkább az abortusz, a válás, a fogamzásgátlás kérdései is előtérbe kerültek. Végül a szocialista párt nyomására 1959 után 1971-ben ismét kiírtak országos népszavazást a nők választójogáról – megint persze csak a férfiak részvételével, elvégre az alkotmány értelmében akkor csak nekik volt szavazati joguk. Ötven éve,

 

1971. február 7-én azonban megfordult a helyzet: 65 százalékkal a férfiak igent mondtak, hogy a nők is szavazhatnak.

 

1971-ES PLAKÁTOK. A BALOLDALI AZT KÉRI A FRANCIANYELVŰ SVÁJCIAKTÓL, AHOL MÁR KANTONÁLIS SZINTEN VOLT AKKOR IS NŐI SZAVAZATI JOG, HOGY LEGYEN NAGY MEGINT A SZÍVÜK, ÉS MONDJANAK MEGINT IGENT A SVÁJCI NŐKRE; A KÖZÉPSŐ AZT ÍRJA SVÁJCI DIALEKTUSBAN: „ITT AZ IDŐ: NŐI SZAVAZATI JOG”, AMIVEL LUZERNI FEMINISTÁK ÁLLTAK KI A SZAVAZATI JOG MELLETT. EZEKKEL SZEMBEN A JOBBOLDALI AZT KÉRI, MINTEGY A NŐK NEVÉBEN: „HAGYJATOK KI MINKET A JÁTÉKBÓL!” FOTÓ: FRAUWAHLRECHT LUZERN / FB

 

Persze az ország továbbra is megosztott maradt: miközben a francianyelvű részeken az igen néhol a 90 százalékot is meghaladta, akadtak azért olyan kantonok – a nagyobbak közül St. Gallen, Glarus, Uri és Schwytz –, amelyekben az elutasítás győzött. Már azon év októberében lezajlottak azonban az első szövetségi választások, ahol nők is indulhattak és szavazhattak – sajátos módon azonban ebből inkább a nők szavazati jogát elutasító pártok profitáltak, mert az új parlamenti képviselőnők többsége a katolikus vagy a liberális párthoz tartozott, csak két szocialista és egy kommunista nő került be a berni törvényhozásba.

 

KÖSZÖNJÜK A RÓZSÁKAT: A LIBERÁLIS BLICK NAPILAP ÍGY MONDOTT KÖSZÖNETET AZOKNAK, AKIK A NŐK SZAVAZATI JOGA MELLETT VOKSOLTAK. FOTÓ: HIER UND JETZT / FB

 

1991-ig nem jöhettek szavazni a nők a rétre

 

Az azonban, hogy országosan 1971 óta a svájci nők is szavazhatnak, persze nem jelentette azt, hogy minden kantonban megkapták volna a helyi választásokon való részvétel jogát is. Értelemszerűen azon kantonokban, ahol 1971-ben is az elutasítás győzött, még eltartott egy darabig, amíg helyben is többségbe kerültek az igenek.

 

1971-BEN IS TÖBB, KELET-SVÁJCI KANTONBAN MÉG A NEMEK GYŐZTEK A NÉPSZAVAZÁSON (A TÉRKÉP EZEKET JELÖLI RÓZSASZÍNNEL), DE EKKORTÓL SZÖVETSÉGI SZINTEN BE LETT MINDENÜTT VEZETVE A NŐK VÁLASZTÓJOGA. FOTÓ: WIKIPEDIA

 

A leghosszabb ideig két aprócska félkanton tartott ki: a kelet-svájci Alpokban található, sajtjáról ismert Appenzell-Innerrhoden és Appenzell-Ausserrhoden folyamatosan leszavazta a nők szavazati jogát. Mivel pár tízezer fő él csak a két félkantonban (a kettőben együtt összesen alig 70 ezren), a helyi népszavazások egy nagyobb mezőn vagy a főváros egyik terén zajlanak a mai napig.

 

Amíg a nők nem vehettek ezekben részt, a helyi férfiak elmentek a fővárosaik (Appenzell és Herisau) főterére vagy egy nagyobb rétre, ahol kézfeltartással nyilvánítottak véleményt az egyes kérdésekről. Appenzell-Ausserrhoden férfilakossága 1989-ben végül megenyhült, és felemelte a kezét a nők szavazati jogának kérdésére, de a ma is csak 16 ezer lakosú Appenzell-Innerrhoden férfijai nem engedtek:

 

1990-ben egyöntetűen ordították fővárosuk terén, amikor a nők szavazati joga merült fel, hogy: „Nem!”

 

Appenzell Innerrhodenben a férfiak többek között azt mondták, hogy „a nők legfeljebb tanácsot adjanak a férfiaknak, és akkor azok jól szavaznak”, egy másik korabeli választópolgár pedig azt kifogásolta a nők szavazati joga kapcsán, hogy „otthon már most is a nők uralkodnak”.

 

Svájcban azonban eddigre az alkotmányban is szerepelt a nők szavazati joga – az innerrhodeni férfiak azonban úgy vélték: nekik Bern ne írjon elő semmit se. Egy helyi nő mégis perelt – a részben alkotmánybíróságként is funkcionáló – berni Szövetségi Bíróságnál, amely az innerrhodeni férfiak legnagyobb meglepetésére és felháborodására igazat adott a nőnek: Bern pedig ezután arra kötelezte a kis kantont, hogy igenis vezesse be a nők választójogát. A félkantonban

 

először 1991-ben jelenhettek meg a nők is azon a nagyréten, ahol a népszavazásokat tartják.

 

A közvetlen demokrácia hátráltatta a nőket?

 

Az appenzell-innerrhodeni eset mutatja: sokszor éppen a többséggel szemben kell bizonyos társadalmi csoport jogait kikényszeríteni. A közvetlen demokráciára épülő Svájcban a szövetségi bírósági döntés mégis nagy felháborodást váltott ki, mert valóban felülről lefelé – egy kanton választóin átnyúlva – egy szövetségi hatóság döntött egy helyi ügyről.

 

A mai Svájcot megalapozó – egy rövid polgárháború után született – 1848-as alkotmány már arról írt, hogy „minden nagykorú svájci választójogú”. Noha csak a hímnemű formát használta a szöveg, ez még önmagában nem lett volna indok a nők kizárása mellett. Sokkal inkább a svájci demokráciafelfogás – amelyet közvetlensége mellett szokás példaértékűnek is tartani – volt a legfőbb akadály. Svájcban

 

a demokrácia gondolatához szorosan kapcsolódott a fegyverviselés szabadsága – azaz azok szavazhatnak, akiknek egyébként is van fegyverük,

 

márpedig Svájcban minden férfi (hacsak nem kér felmentést) hadköteles, és évente egyszer katonai gyakorlatra kell mennie, a politikai szabadságát jelképező fegyverét pedig otthon tartja. Ezzel értelemszerűen a nők nem rendelkeztek, azaz a fegyverviselés és a politikai szabadság összekapcsolásának gondolatából – és nem az alkotmányból magából – következett, hogy a nők nem szavazhattak.

 

A SVÁJCI POSTA IDEI EMLÉKBÉLYEGE IS ARRA EMLÉKEZTET, HOGY EGY KÖZVETLEN DEMOKRÁCIÁBAN KÖNNYŰ ELHALLGATTATNI AZOKAT, AKIK KISEBBSÉGBEN VANNAK, VAGY ELEVE NEM IS RENDELKEZNEK SZAVAZATI JOGGAL. FOTÓ: IO LOTTO OGNI GIORNO / FB

 

De a svájci demokráciamodell annak is hátráltatója volt, hogy ez hamar megváltozzék – ezért tartott el egészen 1971-ig (valahol 1991-ig) a fordulat. (1971-ben csak két állam maradt Európában, ahol nem volt női választójog: a jobboldali diktatórikus Portugália – itt 1974 után, a demokratikus fordulattal kaptak a nők is választójogot -– és a Liechtensteini Hercegség, ahol aztán 1984-ben egy népszavazáson mondtak a férfiak igent, bár a herceg ellene volt.) A közvetlen demokrácia ugyan gyakoribb beleszólási lehetőséget biztosít, de egyben a demokráciát sok tekintetben „a többség diktatúrájává” teszi. Ennek értelmében

 

a nők jogait nem alapjogoknak tekintették, amelyekről nem lehet szavazni, hanem olyan kérdésnek, ahol szintén a többség dönt

 

– márpedig a szavazóknak nem csak a többsége, de az egésze férfiakból állt 1971-ig. Ez a modell Svájcban a mai napig érvényes: Nagyon minimális kivételekkel gyakorlatilag mindenről (azaz emberi jogokról is) lehet népszavazást tartani, a kisebbségvédelem kérdése a közvetlen demokráciában kevéssé merül fel.

 

NYITÓKÉP: Tüntetés Zürichben a nők választójoga mellett / Gabriele Godenzi, FB

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A szabadságpárti Herbert Kickl „egészségügyi apartheidnek“ nevezte Izrael sikeres oltási politikáját.

Az országot irányító. Abdel Fattah el-Sziszi altábornagy amúgy brutális katonai rezsimje 2013-ben puccsal vette el a hatalmat az Izrael- ellenes és antiszemita Muszlim Testvériségtől, most eltökélte, hogy a zsidóságról is oktatni fogja a fiatalokat.

Az EP-beli szavazás ugyan titkos lesz, de az Azonnali utánajárt, hogyan fognak szavazni a magyar EP-képviselők.

Miután Lengyelországban életbe lépett Európa egyik legszigorúbb abortusztörvénye, a dán liberális Radikális Párt azt szeretné, ha Dánia ingyenes abortuszt biztosítana az arra rászoruló lengyel nőknek.

Generációk nőttek fel az általa magyar nyelvre átültetett rajzfilmek szövegén. Mégis: a kádári kultúrpolitika meglehetősen mostohán kezelte Romhányi József munkásságát.

De Szlovákiában a Pfizer-BioNTech vakcinája is csak egy kicsit elfogadottabb az orosz vakcinánál egy felmérés szerint, amiből az is kiderül: félmillió ember kizárólag Szputnyik-vakcivával oltatná be magát.

Amíg a magyar közbeszédet a parizer uralja, tőlünk délre szerencsére még tudják, mik a fontos dolgok az életben.

A hét kérdése

Ezt nemcsak Deutsch Tamás kérdezi: miközben a Néppárt válaszol a sajtókérdésünkre, mondjátok el, miért!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az új, 2020-as Egri Csillagok virtuálisan kerülnek a boruniverzumba. Március 15-én.

Ezt is szerettétek

A fideszes EP-képviselők kiléptek az Európai Néppárt frakciójából, de merre tovább, és hogyan hat majd a szakítás a Fidesz német gazdasági körökkel és Angela Merkellel ápolt jó kapcsolatára?

Varga Balázs, a Fekete Zaj alapítója és főszervezője, a Tixa jegyiroda ügyvezetője szerint a zeneiparnak óriási szüksége lenne egy erős, egységes szervezetre, amely nyomást gyakorolhat a kormányra.

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Twitter megosztás Google+ megosztás