Kiköltözik a Damjanich utcai épületből a FreeSZFE, hogy legyen helye a zeneiskolának

Szerző: Bukovics Martin
2021.02.16. 14:10

Noha a pályázat nyílt volt, és bérleti díjat is fizettek volna az épületért, ezt érzik korrektnek.

Kiköltözik a Damjanich utcai épületből a FreeSZFE, hogy legyen helye a zeneiskolának

Közleményt juttatott el az Azonnalinak a Színház- és Filmművészeti Egyetem az új, a kormány által rájuk erőltetett egyetemi vezetés és struktúra ellen hónapok óta tiltakozó hallgatóiból és oktatóiból álló FreeSZFE egyesület annak kapcsán, hogy kiderült: a DK-s Niedermüller Péter vezette VII. kerületi önkormányzat az épület hasznosítására kiírt nyílt pályázat elbírálását követően a FreeSZFE-t költöztette be egy zeneiskola helyett az épületbe. Íme, a közlemény:

„Közösségi- és oktatási tér kialakítására keres helyszínt a Freeszfe Egyesület, miután a politikai fronttá vált hetedik kerületi épület bérleti jogáról, a szemeszter végével, lemond. A továbbra is bázisdemokratikus keretek közt működő, autonóm, független közösség döntésének célja az SZFE 155 éves szellemiségéhez és hagyományaihoz méltó környezetet teremteni az alkotóműhelynek és a kezdetét vett munkának. Kiköltözésük a zeneiskola ügyének megoldását ugyan nem biztosíthatja, de közös reményeik szerint a növendékeket és mestereket övező támogatás kitartása eredményre vezet majd.

Az oktatás folyamatosságát biztosítani hivatott, valamint a vizsgaelőadások és vizsgafilmek elkészítéséről nagylelkű támogatókkal és különböző játszóhelyekkel megegyezett Várkonyi Alapítvány a szemeszter végét tűzte ki az eredetileg határozatlan idejű szerződés felbontására. Az egyesület, ez idő alatt, a nyilvános pályázatában is körvonalazott tervek és víziók megvalósítására alkalmas, új helyszínt keres.

A Freeszfe Egyesület tagjai, oktatók és hallgatók, a Molnár Antal Zeneiskola vezetőségével folytatott egyeztetések alapján, velük közösen bíznak abban, hogy a politikai intermezzo, amelyről mindkét intézmény a sajtóból értesült, nem volt teljesen hiábavaló: kitartó társadalmi nyomás hatására a fenntartó tankerület és az önkormányzat az eddigieknél talán intenzívebben törekszik majd egy olyan konstrukció kialakítására, mely által a zeneiskola ügye rendeződhet.”

 

A Damjanich utcai épületre kiírt erzsébetvárosi pályázat nyílt volt, a FreeSZFE erre benyújtott pályázatát itt lehet elolvasni. Mint írják, keresik azt a helyet, amelyben az ebben foglaltakat meg tudják valósítani: azaz az ingatlan legyen alkalmas oktatási tevékenységen túl közösségi célokra is.

Csakhogy az ingatlan felújításakor – még az előző, fideszes kerületi vezetés idején – született egy önkormányzati határozat, amely szerintt kimondottan a zeneiskola számára újíttatta fel még az előző, fideszes önkormányzat, hogy a több különböző helyen, méltatalan körülmények között működő, hatszáz gyereket oktató, nagymúltú Molnár Antal Zeneiskolának legyen végre egy saját épülete.

Ezt Bajkai István kerületi fideszes politikus dobta be először a köztudatba, egy napra rá a zeneiskola megdöbbenve vette tudomásul, hogy Niedermüllerék nem nekik adták az ingatlant, és petíciót is indítottak azért, hogy valahogy mégiscsak az övék legyen az épület. A FreeSZFE akkor még azon az állásponton volt, hogy szolidáris a zeneiskolával, de nem tud mit tenni, nyílt pályázaton nyerték el az épület használatát. A polgármester, Niedermüller Péter pedig közölte: a zeneiskola eleve nem is indult a pályázaton, az előző kerületi vezetés megállapodása pedig átláthatatlan. A FreeSZFE végül a kiköltözés keddi bejelentésével – ahogy azt az Azonnalin Renczes Ágoston is kérte tőlük egy cikkben – átvágta a gordiuszi csomót.

FOTÓ: Lázár Todoroff / FreeSZFE

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek