+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Karóczkai Balázs
2021. február 15. hétfő, 17:42
Jobb lenne nem az egészségügyben dolgozókat terhelni a tömeges oltás teljes lebonyolításával és annak adminisztrációjával: vannak rendezvényszervező cégek, amik akár ingyen is segítenének, hogy gyorsan menjen minden. Szirmai-Katz Eszterrel, az ötletgazda cég ügyvezetőjével jártuk körbe, mi mindenben tudnának segíteni, és miért olyan fontos ez nekik.

Egy rendezvényszervezéssel is foglalkozó reklámügynökség egy Facebookon közzétett nyílt levélben ingyen felajánlotta a segítségét a kormánynak a tömeges oltás logisztikájának megszervezéséhez.

 

Szirmai-Katz Eszter, a szóban forgó Bistro Reklámügynökség ügyvezetője az Azonnali kérdésére elmondta, hogy a nyílt levelet inkább egy gondolatindító, figyelemfelkeltő Facebook-posztnak szánták, hogy ezzel a rendezvényszervező szakmán belül és azon kívül is elinduljon egy közös gondolkodás, hogy ők miként tudnának segíteni a tömeges oltások megszervezésében.

 

„A média erejében bíztunk, hogy egyáltalán elinduljon egy ilyen gondolkodás és a cégek között is egyfajta együttműködés, hogyha addigra élessé válna a helyzet, addigra már kész terveink legyenek” – mondta megkeresésünkre Szirmai-Katz. Ugyan konkrétan még nem keresték meg a kormányt a segítségükkel, de elmondása szerint vannak már olyan cégek, amelyek már jelezték az állami szerveknek ebbéli szándékukat, ugyanakkor arról nincs információja, hogy ezekre miként reagáltak.

 

Nem a kormány kenyerét vennék el

 

Szirmai-Katz nem győzte hangsúlyozni, hogy nem a kormány helyett, hanem a megfelelő szervekkel közösen segítenének kidolgozni a tömeges oltás logisztikáját, amit már a mérete miatt se könnyű megszervezni.

 

„A sajtóban már elhangoztak mindenféle számok, hogy egy hétvégén akár milliós nagyságrendű embert is be lehet oltani. Itt azért

 

nagyon nem mindegy, hogy ezek az emberek miként vannak ott, hogyan irányítják őket, és milyen eszközök állnak a rendelkezésre”.

 

De hogyan lehetne megszervezni a tömeges oltást?

 

Kész, kidolgozott terveik nincsenek még ugyan, ötleteik viszont igen.

 

„Nyilván a választási körzetekben is megszervezhetőek a tömeges oltások, de a legnagyobb kérdés nem a helyszín, hanem hogy kik azok, akik ezt levezénylik. Ide kordonok, mobil térelválasztók, székek, asztalok kellenek, amikkel kialakítjuk az egyes oltási pontokat, az emberek irányítását pedig tömegirányítási táblákkal, önkéntesekkel lehet megoldani” – véli Szirmai-Katz, aki szerint azzal is gördülékenyebbé lehetne tenni a tömeges oltást, ha a papíron vezetett listák helyett elektronikus eszközökkel oldanák meg a helyszíneken a regisztrációt és az adatlapok kitöltését, mivel az így felvett adatok feldolgozása jóval egyszerűbb és gyorsabb, mintha mindez papíron történne.

 

Arra a kérdésünkre, hogy miért lenne érdemes bevonni a rendezvényszervezőket, Szirmai-Katz azt felelte, hogy egy piaci alapon működő cég a szűk határidőkhöz és a gyors problémamegoldás szükségességéhez van szokva, így „talán egy picit gyorsabban tudunk reagálni mindenre, mint a nagyobb központosított szervek”, emellett pedig úgy látja, hogy

 

a Magyarországot sújtó orvos- és nővérhiány miatt fontos lenne, ha nem az egészségügyben dolgozókat terhelnék a tömeges oltás teljes lebonyolításával és annak adminisztrációjával.

 

Ezek miatt is úgy gondolja, hogy ha lassan elegendő vakcinamennyiség áll rendelkezésre, akkor érdemes lenne bevonni a rendezvényszervezőket is a logisztika megszervezésébe, hogy a tapasztalatukat felhasználva egy gördülékenyebb, gyorsabb rendszert dolgozhassanak ki. Ugyanakkor, ha már van kidolgozott terv, azt jó lenne tudni: „Azt is elfogadnánk, ha van kész terv, csak mivel erről nem igazán lehet hallani, ezért hangosan gondolkodunk. Számunkra életbevágó, hogy ha az oltások megérkeznek, akkor minél hamarabb beoltsák velük az embereket és ne amiatt csússzon el, mert egy túl nagy szervezetből túlzottan központosítva próbálják mindezt megszervezni.”

 

A rendezvényszervezés is romokban

 

Hogy mégis miért érné meg ezt nekik akár ingyen is bevállalni, arról azt mondta, hogy a rendezvényszervező iparág is romokban van, és „ugyan jó, hogy vannak támogatások, de ez most már kevés ahhoz, hogy ezek a cégek életben tudjanak maradni”.

 

Ezért „nekünk és minden iparágban dolgozó cégnek minden perc számít. Nagyon nem mindegy, hogy mikorra érjük el az átoltottság azon szintjét, hogy már elindulhassank a rendezvények.”

 

„Itt most már nagy a tét. Egy szezont még ki lehet húzni, de többet már nem fognak tudni ezek a cégek,

 

főleg akik csak rendezvényszervezéssel foglalkoznak” – zárja gondolatait a Bistro Reklámügynökség ügyvezetője.

 

Ha a kormány végül el is fogadná a segítségüket, nem valószínű, hogy egyhamar meg is kellene szervezni a tömeges oltásokat: az oltáskampány decemberi kezdete óta az Átlátszó számításai szerint összesen 626 240 adag vakcina érkezett az eddig engedélyeztetett 4 vakcinafajtából (az amerikai-német Pfizer-BioNTech, a brit-svéd Oxford-AstraZeneca, az amerikai Moderna, illetve az orosz Szputnyik V) Magyarországra, amiből az operatív törzs tájékoztatója szerint Magyarországon február 15-ig 336 297 főt oltottak be, akik közül már 129 339 fő már a második adag oltását is megkapta.

 

Még február 4-én szivárgott ki egy részletesebb oltási tervről szóló dokumentum, amiben úgy számoltak: egy hétvége alatt akár 1 millió 24 ezer embert is be lehetne oltani, ha lenne megfelelő mennyiségű vakcina. Csak legye, aki meg is szervezi rendesen.

 

Érdekel, hogyan működnek a különböző vakcinák? Itt leírtuk! Nem tudod, hogy neked melyik lenne a jó? Ennek is utánajártunk!

 

NYITÓKÉP: Fortepan / Urbán Tamás

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Vasárnap ismeretette részletesebb előválasztási programját a párt. Négyhetes munkahét, új választási rendszer, bérlakásprogram. A részletekért olvasd el a cikkünk!

Újra itt van Ercsey Dániel boriskolája: ezen a héten az olaszrizlingről lehet mindent megtudni, amit csak érdemes.

A rendelkezésre álló vakcinákat lakosságarányosan osztanák szét az önkormányzatok között.

A volt SZDSZ-es politikus interjújában arról beszélt, az ellenzéknek a kis pártokat is beépítve nemzeti szövetséget alkotva kéne szabadságharcba indulnia a Fidesz ellen.

Kijöttek a közlönyben a csütörtökön bejelentett szigorítások részletei.

A bajor kormányfő közölte: a magyar kormánypártnak nincs többé helye az Európai Néppárt közösségében. Nem először fejezi ki, hogy véget ért a Fidesz és a CSU közötti jó kapcsolat.

Szerinte párttársait csak a miniszteri székek érdeklik.

A hét kérdése

Ezt nemcsak Deutsch Tamás kérdezi: miközben a Néppárt válaszol a sajtókérdésünkre, mondjátok el, miért!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az új, 2020-as Egri Csillagok virtuálisan kerülnek a boruniverzumba. Március 15-én.

Ezt is szerettétek

Varga Balázs, a Fekete Zaj alapítója és főszervezője, a Tixa jegyiroda ügyvezetője szerint a zeneiparnak óriási szüksége lenne egy erős, egységes szervezetre, amely nyomást gyakorolhat a kormányra.

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Twitter megosztás Google+ megosztás