„Megkaptam, hogy buzi, zsidó, rohadt fasiszta vagyok.” Kitörésnapi emlékoldalt csinált Ungváry Krisztián

Idén a járvány miatt nem lehetett megtartani a kitörésnapi emléktúrát, azaz a Budapest 1945-ös ostromgyűrűjéből kitörni akaró német és magyar katonák kétségbeesett akciójára emlékező hagyományos túrát. Ungváry Krisztián ezért egy virtuális túrázást lehetővé tevő oldalt csinált, hogy leszámoljon a mítoszokkal. A történészt kérdeztük.

1945. február első hetében a szovjet csapatok Budapest nagy részét már elfoglalták. A budai Várat német és magyar katonák próbálták védeni, súlyos harcok folytak a Déli pályaudvar környékén, a Széll Kálmán tér, illetve a Széna tér magasságában. Ekkor a védők kétségbeesett lépésre szánták el magukat.

A kitörés célja az volt, hogy a Vár védői elérjék a fővárostól hatvan kilométerre nyugatra húzódó német vonalakat. Hivatalos jelentések szerint összesen 43 900-an vettek részt ebben, ennek körülbelül fele német, fele pedig magyar katona volt.

Az induló összlétszámból a kitörési kísérlet során mintegy 20 ezren meghaltak, körülbelül 20 ezren pedig megsebesültek és hadifogságba estek. A szovjetek viszont minimális veszteséget szenvedtek az akció során, körülbelül annyi szovjet katona halt meg, illetve tűnt el, mint amennyi elérte a kitörés nyugati célját, vagyis 700 fő.

Az akciót vezető német parancsnok, Karl Pfeffer-Wildenbruch az első adandó alkalommal megadta magát, így szovjet fogságba esett, míg csapatainak teljesíthetetlen parancsokat adott – a sokéves náci propaganda következtében, amely azt sulykolta a köztudatba, hogy a szovjet fogság egyenlő a halállal –, ezért is estek el rengetegen. Holott a statisztikák azt mutatják, hogy a második világháború során szovjet hadifogságba esett katonák 60-70 százaléka a háború vége után több évvel ugyan, de hazatért.

A kitörés napjáról a rendszerváltás után 1997-ben kezdte Becsület napi megemlékezés néven megemlékezni a szélsőjobb, még a hungarista Györkös István Magyar Nemzeti Arcvonalának szervezésében. 2005-től zajlik a kitörés útvonalának pontos bejárása hivatalosan a megemlékezés jegyében. A kezdetektől fogva éles vita zajlott arról, ez tényleg hagyományőrző túra-e vagy csak a nácik palástolt masírozgatása. Az Azonnali is részt vett a 2020-as emléktúrán, amelyről a beszámolót itt lehet elolvasni – túrázókra és nácikra is találtunk példákat.

Idén a koronavírus-járvány következtében az emléktúrát nem lehetett megtartani, viszont Ungváry Krisztián, a második világháború történetét kutató történész elindított egy honlapot – ez a Kitörésnapja.hu –, amelyen virtuális túrán lehet részt venni.

A Kitörésnapja.hu honlap maga jól átlátható, egyszerű, ám változatos, tartalmilag legalábbis. Interaktívan,

a vár Bécsi kapujától egészen a végpontig, a Piliseken túli Szomor településig. A túra minden egyes állomása egy-egy korabeli résztvevő kisebb életrajzát is tartalmazza.

Például Josef Ringhoffer bakonygyiróti lakos, aki a nagyrészt németajkú település egyik ácsának fiaként született, otthon németül beszélt, de a család magyarul is viszonylag jól tudott. Ringhoffert tizenhét évesen besorozták az egyik SS-lovashadosztályba, részt vett a budapesti harcokban, így a kitörésben is. „Máig megrázó élménye, amikor az erdőben egy meredekebb szakaszon sok bajtársát lelőtték az oroszok és ő is csak minden erejének megfeszítésével tudott felkapaszkodni egy árok tetejére, ahol aztán fedezékbe kerülhetett” – olvasható a honlapon róla.

Mivel egyre inkább divatosak az emlékezetpolitikai mítoszok és a közgondolkodásban azok egyre inkább átveszik a hivatalos tudományos eredmények helyét, a honlapon egy mítoszokat összefoglaló és cáfoló menüt is el lehet érni. Itt például bebizonyítják azt, hogy

mivel Európa nagy része akkor már szövetséges megszállás alá került. „Maga a kitörés nem, de Budapest ostroma tagadhatatlanul hozzájárult a háború elhúzódásához és ahhoz, hogy a Vörös Hadsereg nem jutott annyira messze nyugatra” – áll a honlap magyarázó részénél.

Ungváry: Buzi, zsidó, rohadt fasiszta is voltam már

Az Azonnali megkereste Ungváry Krisztiánt, a honlap elindítóját. „A honlap az én magánakcióm” – kezdte beszélgetésünket a történész. Elmondta, hogy éppen az volt a célja, hogy

„Azt tapasztalom, hogy a csendes többség nagyon hálás ezen tevékenységemért”, mondta. A honlap Facebook-oldaláról azt hitte – mesélte nekünk – hogy nagyon interaktív lesz, tele kérdésekkel, vitával, azonban mostanáig ezt nem tapasztalja. Viszont azt is elmondta, hogy a magyar nyilvánosság lényegében összes tábora véleményt nyilvánított már a honlapról. Mint mondta, jellemezték őt már:

Az összes jelzős szerkezettel találkoztam már, ami végső soron engem igazol: ha mindenhonnan támadnak, egyszerre tudok náci és kommunista is lenni azoknak, akkor ez igazából azt jelenti, hogy én középen vagyok.”

Hogy miért lett a kitörés napi túrának szélsőjobboldali olvasata, illetve a magyar nyilvánosság miért szélsőjobboldali eseményként kezeli ezt, annak Ungváry nagyon egyszerű magyarázatát abban lelte meg, hogy szerinte

Szerinte azért asszociálható könnyen a szélsőjobboldallal ez a kegyeleti gesztus, mert a megemlékezők (pontosabban a túra szervezői) a korabeli náci propaganda kritikátlan átvételével élnek.

Ungváry elmondta még, hogy a kitörés emléktúra ugyanazt az emlékezetpolitikai diskurzust ismétli meg, mint amelyik a XII. kerületi turulszobor kapcsán is érezhető volt. Vagyis a történész szerint

nevezetesen az, hogy ezek a halottak kivétel nélkül hősök voltak, azért, mert a jó oldalon harcoltak.”

Ungváry szerint a második világháborúban nem volt jó oldal, és az az emlékezetpolitikai lépés, hogy egyik oldal halottait hőssé teszi, a másik oldal halottairól pedig nem vesz tudomást, esetleg befeketíti, az „méltatlan és nem felel meg a történelmi tényeknek”. A hős kifejezés használatát azért is tartja problémásnak a történész, mivel jelenkori politikai értékítéletet társít hozzá. Ungváry szerint

NYITÓKÉP: A Dunába robbantott Lánchíd, háttérben a szétlőtt vár. Fortepan / Kurutz Márton