Pokolból a paradicsomba. Egy polgármester naplójából 4.

Molnár Róbert

Szerző:
Molnár Róbert

2021.02.14. 11:19

Vasárnap zárul a Házasság hete: az elmúlt napokban jobbnál jobb előadások és beszélgetések hangzottak el a házasságról. Arról, hogy miként lehetne az másabb, jobb. Olyan jó lenne megérteni, hogy a megváltozott jó és őszinte hozzáállás tud csak kedvező folyamatokat elindítani, és tudja a körülményeket is kedvező irányba változtatni.

Ez itt a Majomsziget. A Majomsziget Molnár Róbert jogász, a dél-alföldi Kübekháza polgármesterének október óta rendszeres, főleg szombatonként jelentkező rovata az Azonnalin. Jó olvasást kívánunk!

„A lelki béke a megváltozott hozzáállásból származik,
nem pedig a megváltozott körülményekből.”

(Andrew Matthews)

Kellemes tavaszi délután volt. A kertben kerekasztalok voltak földig érő elegáns damasztterítőkkel, mindegyik közepén kerek virágtál rózsákból kötve, körülöttük tányérok, rajtuk gyönyörűen hajtogatott szalvéták és csillogó evőeszközök. A háttérből hangulatos zene szólt, a chavingekből ínycsiklandó illatok áradtak. Még a mézeskalács-házikó is tüllökkel volt díszítve, mindenütt gyertyák és mécsesek égtek.

Olyan pazar volt az egész, amilyet az amerikai filmekben látni,

ahol a dúsgazdag papa a családi háznál rendezett parti keretében adja hozzá lányát a státuszban is hozzáillő kérőjéhez.

Nos, ez a történet nem a világ másik féltekén, nem is valami puccos elithelyen és nem gazdagok között, hanem a mi falunkban, a Mézeskalács Ház elnevezésű civil szolgáltató központban és annak kertjében játszódott jó pár évvel ezelőtt. Nem valami tehetős falubélinek volt itt az esküvője, hanem Rózsikáé és Jánosé, e kettőnek a legszegényebbek közül.

Ráadásul nem is az első, hanem a második, merthogy ezelőtt sok éve egyszer már kimondták a „holtomiglan-holtodiglant”, de hát nem jött össze.

Pokoltanya

Rózsika három évvel e csodálatos nap előtt egy helybéli segélyosztáson lett rosszul. Autómmal gyorsan orvoshoz vittem, aki szigorú ágynyugalmat és pihenést javasolt számára. Hazafelé elmesélte, hogy neki otthon nincs egy csepp nyugalma sem. Pszichiátriai jellegű betegségei vannak és volt már hat öngyilkossági kísérlete. Elviselhetetlenek a körülményeik, katasztrofális az anyagi helyzetük. Úgy érzi: átok az élete. Gyermekkorát egy Szeged melletti tanyán töltötte. Tízen voltak testvérek: a négy bátyja apja első házasságából, öt nővére az édesanyjával kötött házasságból született.

A fiúk már nem voltak otthon, a lánytestvérek közül pedig hármat örökbe adtak, mert se hely nem volt a kis tanyasi házban, se koszt. Apja alkoholista volt, minden pénzt elivott. Ha volt napszám az anyja számára, akkor volt ebéd, és talán még jutott vacsorára is, ha nem, akkor éhgyomorral tértek nyugovóra.

Az apja ütötte-verte őket. Egyszer dulakodás közben kést ragadott, amit a felesége felé dobott. Hogy el ne érje a kés, Rózsika az anyja elé ugrott.

A kés a kislány térdében állt meg.

Ebben a borzalomban élte Rózsika a gyerekkorát. Sokszor a kert végébe menekült, hogy ne hallja szülei veszekedését. Idővel a két nővére is elkerült a háztól. Az idősebb, hogy az otthoni pokolból kimentse, magához fogadta az akkor 17 éves húgát, Gizellát. Így egyedül a kis Rózsika maradt a házban. Ha tehette, ő is inkább két nővérénél volt, akik Szeged-Alsóvároson a Paprika utcában egy takaros házban éltek.

Így volt ez 1961. áprilisában is, amikor a 7 éves Rózsika a tavaszi szünetet Alsóvároson szeretett nővérkéivel, az idősebb nővére férjével, Jánossal és kisgyerekükkel, a húsz hónapos Janikával töltötte. Ott mindig boldog volt. Szeretetet kapott, családtagként bántak vele, tenyerükön hordozták. Már jó pár napja élvezte nővérei szeretetét, amikor hatalmas zokogásba kezdett. Hiába próbálta a család vigasztalni, haza akart menni, haza a pokoltanyára. Így még aznap, április 24-én este hazavitték a szüleihez.

Egy hét múlva rendőrök álltak meg a tanya előtt. Leültették a családot, majd elmondták, hogy április 25-én ismeretlen tettes a Paprika utcai házban megölte a család valamennyi tagját. A szomszédok jelezték, hogy napok óta senkit nem láttak közülük és furcsa szagokat éreztek a ház körül. A kivonuló rendőröket borzalmas látvány fogadta: megölték Rózsika legidősebb nővérét, a férjét, a férj édesanyját, a kis Janikát ácskapoccsal szegezték fel a padlás gerendájához és áldozatul esett a fiatalabb nővére is. Nyolcvan baltaütés és késszúrás végzett velük. Később kiderült, hogy a gyilkos egy aberrált férfi, a nagymama egykori szeretője volt, akinek az asszony kiadta az útját, és vélhetően szerelemféltésből rendezte a vérfürdőt.

El otthonról

A felcseperedő Rózsika szívében az volt, hogy amilyen gyorsan csak lehet, el kell menekülnie ebből az átkos családból. Tizenhat évesen egy nála nyolc évvel idősebb férfi karjaiban lelt menedékre, aki a kezdeti kedvesség után alkoholistává vált, és úgy ütötte-verte Rózsikát, ahogy egykor az apja. Három gyerekük született, akik jó tanulóként szegedi kollégiumban laktak, így a pokolból csak hétvégén részesülhettek. A férfi próbálkozott a szabadulással, négy elvonót is megjárt, de a butykostól nem tudott megválni. Rózsika válókeresetére tizennégy év után elváltak. Az asszony egyedül maradt a tanyán. Rendezte az életét, és azért dolgozott, hogy a gyerekeit támogatni tudja.

Két év telt el a válás óta, amikor munka közben megvágta a kezét. Kötözésre várva odalépett hozzá egy hippikülsejű férfi. Kiderült, hogy a kétgyerekes János éppen válófélben van. Valami vibrálni kezdett köztük. Főleg akkor, amikor a férfi kész volt megszabadulni loboncos hajától és ápolatlannak tűnő szakállától. Három hónap után Rózsika tanyájára költözött, és fél évre rá – hiába figyelmeztette Rózsikát a leendő anyós, hogy vigyázzon – házasságot kötöttek.

Az udvarlás során és a házasságkötésig semmi gond nem volt, ám a boldogság, mint a délibáb, úgy illant el.

A biztonság, amire Rózsika gyerekkora óta vágyott, rettegéssé változott.

Ez a férfi is ütötte-verte, és belőle is alkoholista lett. 1985-ben megszületett a fiuk. Ekkor kaptak Szegeden egy tanácsi panellakást. A pokol ott folytatódott.

Rózsika idegrendszerét és egészségi állapotát megviselte mindaz, amin gyerekkorától átment. Orvosa levegőváltozást javasolt. Így kerültek 1988-ban Kübekházára. A borzalom itt is folytatódott, mígnem Rózsika kezdeményezésére 1993-ban a bíróság „közös megegyezéssel” kimondta a válást. A válás után azonban semmi nem változott. Rózsika nem hagyta el a kübeki házat, hiszen az ő általa lett, a volt férjének pedig nem volt hová mennie. Így nem maradt más, mint egymás további nyírása, csak már nem házaspárként.

Három csengetés

Miután Rózsikát rosszulléte után hazavittem, megkértem az egyik helybéli hívő asszonyt, hogy beszélgessen vele, és ha lehet, gondozza lelkileg. Az az asszony is rengeteg mélységen ment át: neki is volt öngyilkossági kényszere, aztán két egymást követő családi tragédia után csodás módon megújult az élete. Elment Rózsikához, akivel a második csengetés után is csak a kiskapuban tudott beszélgetni. Harmadik csengetés után viszont igent mondott arra, hogy több helybéli asszonnyal ő maga is részt vegyen egy biatorbágyi lelkigondozó csendeshéten, ahol a faluból sokaknak – köztük feleségemnek és nekem is – megújult az élete.

A torbágyi lankák között megbújó belmisszióban zajló beszélgetések során feltörtek Rózsikában a gyerekkorának és fiatalkorának fájdalmai, a halál, a sok megaláztatás, a kudarccal végződő első házassága és a Jánossal való frigye is. Látta a kényszerből közös lakást, a gyűlölködő otthoni légkört, az anyagi nyomort és a betegséget.

Egyik nap sírva kérte Istent: „Bocsáss meg mindent! Neked adom a szívemet, a bűneimet és a terheimet! Kezdj Jézusom velem valami újat!”

Otthon

Az ötnapos távollét után Rózsika sok mindent másként látva, megújulva érkezett haza. Kisimult az arca, szemeiben a remény csillogott. János egyből meglátta ezt, de látszólag hűvös közömbösséggel fogadta. Hogy az út fáradalmait kipihenje, lehuppant a karosszékbe, és már hozzá akart kezdeni a beszámolóhoz, amikor János ingerülten közölte vele: „Na, jól van, itthon vagy már, lesz végre aki fejje a kecskét!” Rózsika régen ilyenkor már felemelte a szavát, most viszont ivott egy korty vizet, átöltözött és szótlanul kiment megfejni a kecskéket. A kecskék a régiek voltak, de az ő szíve már új. Szelídségét nem lehetett nem észrevenni.

János látva Rózsika jámborságát, eleinte mindenbe belekötött, mintha csak tudatosan akarta volna kihozni a sodrából. Ugyanakkor hagyta, hogy eljárjon a közösségi imakörbe és a bibliaköri alkalmakra. Az egyik ilyen alkalmon Rózsika a Példabeszédekből kapta az igét: „Türelemmel a fejedelmet is ki lehet engesztelni, és a szelíd beszéd megtöri a csontot.” Rózsikát további kitartásra és alázatra intette ez, mígnem egyik nap János – aki nem tudott mit kezdeni az asszony életváltozásával – odafordult hozzá:

„Ki az az Isten, aki a te pofádat be tudta fogni? Hátha az enyémet is betudná!”

Jánosnak egy idő után szemmel láthatóan kezdett „megtörni a csontja”. Nem volt már olyan ellenséges, mint hajdanában. Látta, hogy ez nem valami mű, nem megjátszás. Az asszony csillogó tekintete, élete szótlanul is tükröt tartott elé. Gyötrődni kezdett belülről. Önszántából felszámolta egy másik nővel folytatott titkolt viszonyát és egyik napról a másikra letette a poharat.

A halál szele

Rózsika egyik reggel hirtelen rosszul lett. Egekbe szökő vérnyomással, orrából ömlő vérrel vitte el a rohammentő. Ellátták, pár nap múlva hazakerült, majd otthon újra megismétlődött az eset. János nagyon megijedt. Félt, hogy ezt az új Rózsikáját elveszítheti. Ettől kezdve olyan lett, mint a szerelemtől megittasodott udvarló: előzékeny és kedves.

Megszűntek a sértegetések és egy érdemi párbeszéd kezdődött el közöttük. Őszintén tisztázták múltjaik sötét dolgait, bocsánatot kértek egymástól, rendezték a félreértéseket és megbocsátottak egymásnak. Megváltozott az otthoni légkör. A pokoli házból békés kuckó lett. Kivirult az életük. Még az évek óta haragban lévő szomszédjaikkal is kibékültek.

Már egy éve éltek e szeretetteljes légkörben, amikor Rózsikának János meglepő kérdést szegezett: „Anya, hozzám jönnél feleségül?”

Rózsikának ettől a nem várt kérdéstől majdnem újra egekbe szökött a vérnyomása. Nem tudott mit mondani, csak kifogásként annyit, hogy miként tudnának összeházasodni, amikor még egy jegygyűrűre se lenne pénzük, de még arra sem, hogy a szétszóródott gyerekeiket vacsorára egy asztalhoz ültessék?

A következő napokban Rózsika szólt, hogy négyszemközt szeretne beszélni velem. Elmondta, hogy János mivel állt elé.

- De hát ez nagyszerű! – mondtam neki örömmel, ám láttam, hogy kétségek vannak benne.

- Te ennek nem örülsz? Hiszen te mondtad, hogy minden megváltozott, és te is szerelmes lettél Jánosba!

Elmondta, hogy boldog és örül, de egy nyamvadt ruhája sincs, és még megvendégelni se tudnák a gyerekeiket.

Rózsika, ne becsüld le az Istent! Ha szívedből szereted, akkor mondj „igent”, a logisztikát pedig bízd az Úrra!

– bátorítottam.

Rózsika ezután igent mondott, János pedig összevissza csókolgatta. Ez az egykori vadember, mint valami kisgyerek, törölgette örömében a könnyeit.

A menyegző

Kitűzték a menyegző napját. A bibliakörösökkel és a barátainkkal megbeszéltük, hogy az lesz a mi ajándékunk, hogy megszervezzük e két ágról szakadt ember gyönyörű menyegzőjét. Mi adjuk össze a vacsorára és minden felmerülő költségre a pénzt. Összegyűlt vagy 150-200 ezer forint.

Amikor elmeséltük Rózsika és János életének történetét, és hogy mit tervezünk, sorra mondták emberek, hogy ebben „jószolgálati ügyben” ők is szívesen részt vennének. Így lett ingyen fodrász, sminkes, műkörmös; a fogorvos ingyen rakta rendbe Rózsika fogait, a virágokat keceli barátaink ingyen adták, a menüt ingyen készítette a szakács, az asszonyok ingyen sütöttek, a menyasszonyi torta is felajánlás volt és a videófelvételekért sem kellett fizetni. Ingyen jött a zenész és ingyen díszített fel pazarul mindent Szeged egyik legprofibb esküvői dekoratőre. Rózsika ingyen kapta az esküvői kosztümjét és a díszítő ékszereket.

Csupán János öltönyéért, az ennivalók nyersanyagáért, az innivalókért és a két karikagyűrűért kellett fizetni. A polgári szertartás során mint polgármester, én adtam össze őket, a szomszéd falu református lelkésznője pedig áldást mondott az életükre. Jut eszembe, hogy az „ifjú párt” szállító nem túl fiatal Fiat Punto Cabrioért sem kellett fizetni, mert az meg a feleségemé volt.

Amíg élek, nem felejtem el azt a csodálatos napot. Nemcsak a menyegzői kerti partira meghívott hatvan vendég lepődött meg a miliőn, hanem maguk az egybekelők is, amikor a lufikkal feldíszített autóból kiszálltak és a vendégek sorfala között a kertbe vonultak. Még csak hasonló élményben sem volt soha részük. Rózsika elképesztően csinos volt. Úgy nézett ki, mint egy hollywoodi sztár, Jánost pedig még soha senki nem látta öltönyben feszíteni.

Mindennek már nyolc éve… és azóta is boldogok.

Végszó

Vasárnap zárul a Házasság hete: az elmúlt napokban jobbnál jobb előadások és beszélgetések hangzottak el a házasságról. Arról, hogy miként lehetne az másabb, jobb. A feleségemmel bennünket is behívtak minap a szegedi tévé egyik élő műsorába, ahol őszintén beszélhettünk az életünk kríziseiről és áldásairól.

Igaza van Andrew Matthews írónak, amikor azt mondja: „A lelki béke a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből.”

Olyan jó lenne megérteni, hogy a megváltozott jó és őszinte hozzáállás tud csak kedvező folyamatokat elindítani, és tudja a körülményeket is kedvező irányba változtatni. Így működik ez kicsiben, példának okáért a házasságban, és nagyban, a közösségi, társadalmi életben is.

Feladatunkká kell tennünk az egymásra való odafigyelést, a másikkal való együttérzést, és meg kell látnunk, meg kell fogalmaznunk a közös céljainkat.

Az élet felelősséget ró mindannyiunkra. A ma tetteitől vagy a tétlenségétől függ a holnap. Amit vetünk, azt aratjuk.

Molnár Róbert jogász, Kübekháza polgármestere minden hétvégén az Azonnalin jelentkezik rovatával, a Majomszigettel. Hozzászólnál, vitáznál vele? Írj!

Molnár Róbert
Molnár Róbert állandó szerző

Jogász, Kübekháza polgármestere. Minden hétvégén az Azonnalin jelentkezik rovatával, a Majomszigettel.

olvass még a szerzőtől
Molnár Róbert
Molnár Róbert állandó szerző

Jogász, Kübekháza polgármestere. Minden hétvégén az Azonnalin jelentkezik rovatával, a Majomszigettel.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek