Évi 80 ezer látogatóval számol a Városligetbe tervezett kilátóballon üzemeltetője

Szerző: Renczes Ágoston
2021.02.09. 18:48

A pályázatot megnyerő, a pályázat kiírásakor létrehozott cég vezetője azt mondja, a Liget Budapest weboldalán találták a pályázati felhívást.

Évi 80 ezer látogatóval számol a Városligetbe tervezett kilátóballon üzemeltetője

Ahogy arról hétfői cikkünkben beszámoltunk, a Városliget egy újabb látványelemmel bővül hamarosan: egy gázballonkilátóval. Ez egy olyan gázballon, ami csak függőlegesen mozog:

 

felemelkedik a magasba, a vendégek gyönyörködnek a panorámában, majd visszaereszkedik a földre.

A gázballon telepítését és üzemeltetését nem a Városliget Zrt. végzi majd, hanem egy erre a célra kiírt pályázat nyertese. A pályázatból kiderül, hogy a nyertes cég közterület-használati díjat fizet (nettó 600 ezer és 1,2 millió forint közötti összeget), és a nettó árbevételének egy része (1-2 százaléka, ami idővel 5-7 százalékra emelkedik) is a Városliget Zrt-t illeti.

A ballonnal kapcsolatban megkerestük a Városliget Zrt-t is, és a Liget Projekt sajtóosztályától megtudtuk, hogy a ballon telepítésével egy 120 évvel ezelőtti hagyományt élesztenek fel – az 1896-os millenniumi kiállításon is működött kilátóballon –, amihez fákat nem vágnak ki; illetve hogy a le- és felszállóhely „tájépítészeti előkészítése a Ligetben bevett eredményes kertészeti módszerekkel elvégezhető”. 

A Városliget Zrt. válaszából az is kiderül, hogy a ballon telepítésére és üzemeltetésére kiírt pályázatára három pályázat érkezett, a nyertes pályázatot a BallonKilátó Zrt. nyújtotta be. A Városliget Zrt Azonnalinak küldött hétfői válasza szerint a pályázatot 2020 májusában írták ki, a Liget Budapest oldalán elérhető pályázati anyag – amiben a kiírás dátuma nem szerepel – pdf-fájljának viszont az a neve, hogy „pályázati felhívás 20200416".

A BallonKilátó Zrt-t az e-cégjegyzék szerint 2020 április 23-án jegyezték be,

 

vagyis vagy nem sokkal a pályázat kiírása után, vagy nem sokkal előtte.

 

A zrt. vezérigazgatója Závodszky Zoltán János, aki 2011-ben pár hónapig az MTVA vezérigazgató-helyettese volt, cége, a Show & Game pedig többek közt a közmédia, illetve a TV2 számára gyárt szórakoztató műsorokat. Závodszky egy offshore cég mellett társtulajdonosa volt az e-cégjegyzék szerint 2020 áprilisa óta végelszámolás alatt levő Atrium Estate Kft-nek is. Ettől a cégtől vásárolta meg az állam 2018-ban a belvárosban található egykori Malév-székházat 3 milliárd forintért. Závodszky neve a Quaestor-botránnyal kapcsolatban is felmerült (tagja volt a Quaestor felügyelőbizottságának), illetve Simicska Lajossal is kapcsolatba hozták, Závodszky szerint tévesen.

A városligeti kilátópályázatot megnyerő BallonKilátó Zrt. cégkivonatán cégvezetőként Nagy Balázs van feltüntetve. Nagy Balázs az e-cégjegyzék szerint nyolc másik cégben is vezető tisztséget visel. Ezek sokrétű tevékenységi köre a különféle informatikai szolgáltatásoktól kezdve az oktatási tevékenységen át az üzleti tanácsadásig és a marketingig terjed.

 

Az egyik cég, a Ballooning4YOU Kft. főtevékenysége a „légi személyszállítás”.

A cég több hőlégballont is üzemeltet, és sétarepüléseket szervez elsősorban Budapest és a Balaton környékén. 

A városligeti gázballon üzemeltetésére pályázóknak szakmai referenciákat is fel kellett tudniuk mutatni: igazolniuk kellett, hogy a pályázat benyújtását megelőző három év alatt legalább három alkalommal szervezték meg legalább 25 fős csoport egyidejű ballonos vagy hőlégballonos repültetését, valamint hogy rendelkezésére állnak a megfelelő végzettséggel és engedéllyel rendelkező szakemberek.

Vélhetően a Ballooning4YOU Kft-n keresztül a ballonozás terén tapasztalattal bíró Nagynak köszönhető, hogy a BallonKilátó Zrt. megfelelt a pályázati kiírás ezen feltételeinek. Azt, hogy egy közvetlenül a pályázat kiírása előtt alapított cég is megnyerhette a pályázatot, az magyarázza, hogy a kiírás szerint „az előírt alkalmassági követelményeknek a pályázók bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül”.

 

Az Azonnali újra megkereste a Városliget Zrt-t, hogy közelebbi információkat szerezzen arról, hogy a három pályázó közül miért a KilátóBallon Zrt. nyerte meg a pályázatot, erre a kérdésünkre viszont már nem kaptunk választ. A KilátóBallon Zrt-t is megkerestük – mivel a cégnek nincs weboldala, így a cégkivonatában feltüntetett e-mailes elérhetőségén –, kérdéseinkre Nagy Balázs cégvezetőtől kaptunk válaszokat.

A járvány miatt bizonytalan, hogy mikor kezdenek

A terveikre vonatkozó érdeklődésünkre Nagy a válaszában azt írja, hogy a gázballon telepítése nagyjából másfél-két hónapot vesz igénybe, viszont a járványhelyzet miatt bizonytalan, hogy erre mikor kerül sor. Nagyék úgy látják, hogy leghamarabb az idei év utolsó negyedévében üzemelhet a gázballon. 

Az Azonnali kérdésére Nagy azt is megírta, hogy

 

a ballon mellé semmilyen kiegészítő szolgáltatást nem terveznek telepíteni.

 

A Városliget Zrt-től kapott, a Nagyjátszótérre, a kutyás élményparkra és a Millenium Házára vonatkozó látogatottsági adatok alapján a BallonKilátó Zrt-nél úgy számolnak, hogy „tekintettel a magyarországi időjárási körülményekre, illetve a gázballon kapacitására” évi 80 ezer látogató veszi majd igénybe a szolgáltatásukat. 

Arra a kérdésünkre, hogy hogyan találtak rá a Városliget Zrt. által kiírt pályázatra, Nagy Balázstól azt a választ kaptuk, hogy „a pályázatot a ligetbudapest.hu honlapján találtuk”.

 

NYITÓKÉP: Fortepan / Urbán Tamás

 

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek