A román rendőrök egyharmada fabudiban végzi dolgát

2021.02.09. 12:40

Hiába számít kulcsminisztériumnak a belügy, hiába gazdálkodik évi 1522 milliárd forintból, a román rendőrségnek még várni kell a beruházásokra.

A román rendőrök egyharmada fabudiban végzi dolgát

Hétfőn este a nemzeti liberális román belügyminiszter, Lucian Bode úgy nyilatkozott, hogy

az ország körülbelül háromezer rendőrőrséből ezernek kinti, kertvégi illemhelye – ismertebb nevén fabudija – van.

Valami ilyesmije, mint ebben a videóban:

Romániában annak ellenére, hogy a belügyet kulcsminisztériumként kezelik, évekig elhanyagolták a rendőrség és tűzoltóság infrastruktúrájának a felújítását. A belügyminiszter szerint jelenleg

a minisztérium büdzséjének 76 százaléka a több, mint 125 ezer alkalmazott fizetésére megy el,

a fennmaradó összegből pedig nagyberuházásokra nem futja.

2020-ban a román belügyminisztérium 20,6 milliárd lejből, vagyis 1 522 milliárd forintból működött.

A belügyminisztérium ebből az összegből kellett az összes, alá tartozó intézmény működését fedezze: így a rendőrséget, tűzoltóságot, csendőrséget, határőrséget, a sürgősségi vészhelyzetek igazgatóságát – amely igazán a koronavírus-járvány közepette kapott nagy sajtófigyelmet –, de még levéltárakat is. Romániában ugyanis a központi nemzeti levéltár és annak fiókintézményei mind a belügyminisztérium alárendeltségébe tartoznak.

Noha a gigantikus költségvetés ellenére azt hihetnénk, nem tartozik a belügy alárendeltsége alá a román belföldi titkosszolgálat, a SRI. Az Európa egyik legnagyobb apparátusával rendelkező titkosszolgálat 2020-ban 2,7 milliárd lejből, vagyis 204 milliárd forintból működött.

Az alkalmazottak fizetésére 1,5 milliárd lejt, vagyis 111 milliárd forintot költöttek, amely a költségvetés 54 százaléka volt.

A BELÜGY ALÁ TARTOZÓ KÖZPONTI TÖRTÉNETI LEVÉLTÁR BUKARESTBEN, A HÍRES CIȘMIGIU PARKKAL SZEMBEN. FOTÓ: MUNTEANU ANCA / WIKIMEDIA COMMONS

A román belügyminiszter sajtótájékoztatóján még azt is elmondta, hogy 2021-ben igyekeznek 500 millió euró (180 milliárd forintnyi) európai uniós pénzt is lehívni, hogy a belügy vidéki infrastuktúráját modernizálhassák. Mint mondta: „Nemrég vidéken jártam egy rendőrőrsön, és elborzadtam.

Háromezer rendőrőrsünk van körülbelül, ebből kétezer vidéken és ebből vagy ezernek kinti, kertvégi illemhelye van, kétszáznak pedig – pontosabban 178-nak – egyáltalán nincs illemhelye.”

A román rendőrség modernizálása már tavaly elkezdődött. Beszámoltunk arról, hogy most épp a nemzeti színű, piros-sárga-kék csíkozású rendőrautókat cserélik le új kék-sárga csíkozású Daciákra, amelyeket a Pitești melletti mioveni-i Dacia-gyár állítja majd elő. Ezzel a hazai autóipart is támogatni kívánja az ország.

Egyébként Romániában nemcsak a rendőrség, hanem a társadalom egy nem kis része is nélkülözi azt a luxust, hogy ha hív a természet, akkor azt decens, európai körülmények között lehessen elvégezni. A ország lakásállományának 24,2 százaléka nem rendelkezett benti illemhellyel: hogy ez a szám mekkora, jól mutatja, hogy az EU-átlag mindössze 3,7 százalék.

NYITÓKÉP: Román rendőrség / Facebook

Antal Róbert-István
Antal Róbert-István az Azonnali újságírója

Történész, az erdélyi baloldal kutatója. Bármilyen furcsa, de szereti a románokat.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek