A britek már a lehetséges új mutációk is ellen kutatják a vakcinát

Szerző: Petróczi Rafael
2021.02.06. 09:58

Nagy-Britannia a német CureVac gyógyszergyártóval állt össze ennek érdekében.

A britek már a lehetséges új mutációk is ellen kutatják a vakcinát

Az először Nagy-Britanniában tömegesen elterjedt, és gyorsabban fertőző koronavírus-mutáció ellen a jelenleg használt vakcinák (mint a Pifzer és az AstraZeneca – ez utóbbiból éppen szombaton érkezett meg Magyarországra az első szállítmány 40 ezer 800 adag vakcinával a cég közleménye szerint) ugyan hatásosnak bizonyulnak, ezzel azonban nem dőlhetünk hátra, hiszen a jövőben megjelenhetnek olyan új mutációk, amik ellen a mostani vakcinák már tehetetlenek.

Ezt orvoslandó kötött együttműködést pénteken a brit kormány a CureVac német gyógyergyártó céggel: a megállapodás értelmében

a felek közösen egy szakértői tanácsadói csoportot állítanak fel annak érdekében, hogy tanulmányozzák a jelenlegi, és azonosítsák a lehetséges új mutációkat,

amik ellen a hatásos vakcinát így már hamar ki lehet fejleszteni.

A megállapodással a britek és a CureVac is több legyet üt egy csapásra: egyrészt a britek kiépíthetik a CureVac-vakcinák tömeggyártásához szükséges gyártókapacitást, másrészt a gyógyszergyártó is nyert magának egy új vevőt: az egyezség részeként

Nagy-Britannia 50 millió adag CureVac-vakcinát köt le, amit az év végéig le is hívhat, amennyiben szükségét látja.

Hasonló szerződése amúgy az EU-nak is van a német gyógyszergyártóval: a Bizottság 225 millió adag vakcinát kötött le a CureVac-nál, és további 180 millió adagot is megrendelhet még később.

A szombati amúgy már a második örömhír a héten a CureVac számára, ami szerdán a brit kormánytól független, de angliai székhelyű GSK multinacionális gyógyszeripari vállalattal kötött együttműködést úgyszint a lehetséges új variánsok elleni kutatómunkára, valamint arra, hogy a GSK százmillió adag CureVac-vakcina legyártásában is segédkezik.

A CureVac egyébként ugyanúgy mRNS-alapú vakcinát fejlesztett ki, mint a Pfizer/BioNTech és Moderna – az ilyen típusú vakcináknak az az egyik nagy előnye, hogy még ha az új mutációk ellen nem is annyira hatásosak (ellentétben az elölt vírust tartalmazó vakcinákkal), azonban a védettség kialakításához szükséges információkat tartalmazó úgynevezett hírvivő ribonukleinsavat (messenger RNS, azaz mRNS) gyorsan át lehet programozni a mutációkra is, ha szükséges. Minderről itt írtunk részletesen.

A CureVac mindazonáltal egyelőre még nem nyújtotta be az Európai Gyógyszerügynökséghez az engedélyeztetéshez szükséges dokumentációt, tekintve, hogy a német gyártó vakcinája csak decemberben lépett a klinikai tesztelés harmadik fázisába, amikor az oltóanyag biztonságosságát és hatásosságát már effektíve járványos területen tesztelik, ezer fő feletti önkéntesen.

NYITÓKÉP: CureVac / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek