Idén már Budapesten át jár a cseh magánvasút az Adriára

Szerző: Illés Gergő
2021.02.02. 11:52

Tavaly még csak Csorna, idén immár a főváros érintésével lehet közvetlen éjszakai vonatokkal Fiumébe vagy Splitbe utazni. A RegioJet úgy számol: az idei szezonban százezer utast vinnének az Adriára.

Idén már Budapesten át jár a cseh magánvasút az Adriára

Május 28-tól kezdve immár Budapest érintésével, heti háromszor, júniusban és augusztusban pedig naponta ismét jár majd a horvát tengerpartra a cseh magánvasút RegioJet éjszakai járata – ezt a vasúttársaság jelentette be kedden az Azonnalihoz eljuttatott közleményében.

Csorna helyett Budapest

Az éjszakai vonatok a RegioJet szerint Prágából délután 5 óra környékén futnak ki Prágából, Brnóból és Pozsonyból estefelé, Budapestről pedig éjfél körül indul majd a szerelvény. Ezt követően a cég közleménye szerint a vonat egyik fele másnap délelőttre már Fiumébe (Rijeka) érkezik, a másik fele pedig kora délutánra Splitbe (Spalato) fut be. Visszafelé Splitből délután, Fiuméből pedig este indul a járat, ami reggelre Budapestre, késő délelőttre-kora délutánra pedig Pozsonyba, Brnóba és Prágába fut be.

A RegioJet először tavaly indította meg a Prágából az Adriára közlekedő éjszakai nyaralóvonatát, igaz, akkor a járatot jóval később, csak június közepén jelentették be, mikor a koronavírus-járvány első hulláma után nyilvánvalóvá vált: mégsem marad el teljesen a nyaralószezon. Az éjszakai járat a kései start ellenére is hamar sikeres lett: pár nappal a bejelentés után már harmincezernél is több jegyet adtak el arra,

nyár végéig pedig 60 ezer utast fuvaroztak oda-vissza, több, mint 90 százalékos telítettség mellett.

Pedig akkor a járat még egészen más útvonalon járt – Magyarországon például csak Csornát érintette, így nem csoda, hogy az utasok túlnyomó többsége Prágában vagy Pozsonyban szállt fel, míg az éjszakai csornai indulás nem sok magyarnak kedvezett.

A társaság ezt igazította ki idénre úgy, hogy a járat már Budapesten és Zágrábon keresztül közlekedik, vagyis a magyaroknak is sokkal könnyebb lesz az eljutás az Adriára.

A 15 kocsiból álló szerelvények összesen 650 utast tudnak majd szállítani ülőhelyes és fekvőhelyes kocsikban.

Százezer utast vinnének

Az ülőkocsiba egy személynek 22 euróba kerül az egyirányú jegy, míg fekvőhelyes kocsiban utazva ugyanez 30 euró. Ez már tartalmazza a helybiztosítást is, emellett a társaság ingyenes reggelit és internetet is ígér. Aki nem Fiumébe vagy Splitbe utazna, onnan közvetlen buszkapcsolat áll majd rendelkezésre Isztriába és Dubrovnikba, valamint a montenegrói Kotorba és a boszniai Neumba.

Radim Jančura, a RegioJet tulajdonosa szerint idénre „már látszik a fény az alagút végén”, és

a cél az, hogy a tavalyi hatvanezer után immár százezer utast szállítsanak a horvátországi vonatokon.

Nem ez az első alkalom, hogy a magyar utasok is találkozhatnak a cseh magánvasút-társaság sárga vonataival. A tavalyi csornai kapcsolaton felül hosszú felkészülés után Bécsen keresztül napi két pár nappali vonatot is indított Prágából Budapestre, illetve onnan vissza a cseh fővárosba. A tulajdonos Jančurával az első járat fedélzetén az Azonnali is interjút készített, ahol az üzletember arról beszélt: a járatot egy éven belül szeretnék nyereségessé tenni.

A korona kinyírta a prágai kapcsolatot

Végül azonban az élet közbeszólt: a tavaly július végén elindított járat csupán egy hónapig üzemelt, miután a kormány szeptembertől kezdve járványügyi határzárat vezetett be, melynek keretében külföldi állampolgárok nem, vagy csak alapos indokkal léphetnek be az ország területére. Ilyen keretek között a járat természetesen nem is lehetett nyereséges, így azt leállították. A RegioJet akkor még abban reménykedett: egy hónapon belül újraindulhatnak, ám a határzár azóta is érvényes.

A RegioJet ezek szerint viszont úgy számol, 2021 nyarán már a magyar kormány is megenyhül,

és megszünteti a határzárat, hiszen másképp nem lett volna értelme a Budapesten keresztül közlekedő horvátországi kapcsolat bejelentésének.

Éjszakai nyaralójáratokat egyébként korábban a MÁV is üzemeltetett Budapest, Fiume és Split között, ám a koronavírus-járvány miatt ezek tavaly nem közlekedtek. Így a magyarok számára egyedül Csornán át létezett közvetlen vasúti kapcsolat tavaly a horvát tengerpartra. 

 
 
 
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek