Hadházy ígéri, felveszi a kapcsolatot a vendéglátós tüntetés kétmillióra büntetett szervezőivel, és lehet, gyűjtést szervez nekik

2021.02.01. 18:15

A független parlamenti képviselő szerint a vendéglátósok problémája valós, de a nyitás kockázatos lenne, most a kormánynak kéne kisegítenie pénzzel a vállalkozókat. De azt is elmondta, miért nem ment ki a vasárnapi tüntetésre. Interjú!

Hadházy ígéri, felveszi a kapcsolatot a vendéglátós tüntetés kétmillióra büntetett szervezőivel, és lehet, gyűjtést szervez nekik

A rendőrség vasárnap és hétfőn is megbüntette a Le az Adók 75 százalékával párt két tisztségviselőjét, Ecsenyi Áront és testvérét, Szilárdot gyűlés szervezéséért és tartásáért, állításuk szerint öszesen kétmillió forintra. Mit gondol erről?

A hatalmat kifejezetten zavarja, amikor az emberek tiltakoznak, és egyszerre és határozottan tiltakoznak, ezt már a 2020-as dudálós tüntetéseken is láttuk. A kormány érzi a komoly feszültséget az emberekben, és el akarja kerülni, hogy ennek egyszerre hangot is adjanak. Ezt már a második veszélyhelyzet kihirdetésének rögtön az első intézkedései között megtette, a gyülekezés nagyon szigorú tilalmát vezette be, a véleménynyilvánítás alapjogát teljesen indokolatlanul korlátozta azzal, hogy már gyűlés meghirdetéséért meg lehet valakit büntetni 500 ezer-1,5 millió forintra. Csak azért, ha a Facebookra valaki feltesz egy felhívást tüntetésre.

Azzal egyetértek, hogy ha tiltakozás van, akkor a járványügyi szempontokat figyelembe kell venni. Tehát egy sima tüntetést ne lehessen meghirdetni. De ha technikailag meg lehet oldani a távolságtartást, ilyen volt a dudálós tüntetés, vagy ahogy az SZFE-es tüntetés élőláncában is megoldották, akkor lehessen.

Teljesen megtiltani a nyomásgyakorlást, a tiltakozást, ez elfogadhatatlan.

Jogosnak tartja a vendéglátósok kiállását?

Az elkeseredésüket teljesen jogosnak tartom, azt is, amikor azt mondják, a kormány magukra hagyta őket. Azt nem, hogy holnaptól ki kellene nyitni ezeket a vendéglátóhelyeket. Ezeket az embereket kompenzálni kéne, a kormánynak meglenne a lehetősége valódi segítséget nyújtani. Nem gondolom, hogy demagógia azt mondani, hogy ha lemondanánk az új atlétikai stadionról: az 200 milliárd forintba kerül, például ebből lehetne segíteni. És ugye pénteken megérkezett a november-decemberi állami bértámogatás a vendéglátósoknak, ez is azt mutatja, hogy lehet a kormányra nyomást gyakorolni. Tehát ennek a tüntetésnek már így is volt értelme, még ha nem is sokan mentek el.

Ugyanakkor ahol van nyitás más országokban, ott betartják a járványügyi előírásokat, hely van az asztalok között, kinyitják a teraszokat. Nem tudja azt elképzelni, hogy úgy ki lehessen nyitni helyeket, hogy azok akkora veszélyt jelentsenek, mint mondjuk egy most is nyitva lévő üzletközpont?

Nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt megítéljem, mert a kormány nem mond valódi adatokat, ha kikérem őket. És a számokat nem tudjuk ellenőrizni sem, az ellenzék nem kap megfelelő tájékoztatást. A másik probléma az eddiginél 70 százalékkal gyorsabban terjedő brit vírusmutáns, a vakcinák pedig lassabban jönnek. Teoretikusan el lehet képzelni egy szabadtéri, nagyobb távolsággal működtetett vendéglátóhelyet, csak télen ennek a realitása nem olyan nagy, és az ellenőrzése is nehéz lenne. 

Miért nem ment ki a tüntetésekre?

A szolidaritásom jár a bajba jutott embereknek, és akkor is, ha valaki a véleményét ki akarja fejezni, kulturáltan, odafigyelve, maszkban. Ezt támogatom.

Ami miatt én tegnap nem mentem ki, az az a követelés, hogy akkor holnap nyissunk – ezt így nem lehet.

Egy vállalkozó nem mondhatja, hogy ő akkor mindenképpen kinyit. El kell érni, hogy a kormány legyen hajlandó tárgyalni, és legyen hajlandó nyilvánoságra hozni a tényadatokat, számításokat, ami alapján ezt nem engedi. Ezt kéne elérni.

Egyes ellenzéki pártok már óvatosan odaálltak a nyitás témája mellé, az ellenzék szolidaritását jelezné, ha nyomatékosabban odaállnának a tiltakozások mellé.

Ez elképzelhető, közös felelősségünk, hogy foglalkozzunk ezzel a témával. Én most azt tudom mondani: mindenhol kinyilvánítom, hogy a helyzet megoldására pénzt kéne áldozni, a kormány segítsen. Ha hívnak, vagy úgy látszik, hogy a titlakozáshullám felelősen történik, akkor tudom vállalni a támogatását.

Megbüntették ugye 1-1 millió forintra a szervezőket...

...ez teljesen elfogadhatatlan. Ez a nagyon drasztikus fellépés nem megengedhető...

Az ön hívei összegyűjtötték a büntetést, amikor önre és tüntető társaira a rendőrség kirótt ilyet, összesen 5 millió forintot kellett volna fizetni, 7 millió jött össze, még a vagyonnyilatkozatában is feltüntette ezt. Segítene-e az Ecsenyi-ikreknek összegyűjteni a büntetésüket a hívei körében?

Ezen gondolkodni kell, megpróbálom velük felvenni a kapcsolatot, és ha ezt igénylik, ezen elgondolkodom. Mindannyiunk felelőssége, hogy

ne ezeknek az embereknek kelljen fizetniük.

Felveti-e az ellenzéki pártok körében azt, hogy valamilyen látványos gesztussal, szolidaritási akcióval kiálljanak a vendéglátósok mellett?

Ezt célszerű lenne, igen,

ezzel a helyzettel foglalkozni kellene.

És nem csak a vendéglátósok, a művészek, színészek, zenészek szintén nehéz helyzetbe kerültek.

NYITÓKÉP: Szűcs Donát / Azonnali

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek