Szentesi söröző: Nem luxusnyaralásra gyűjtünk, egyszerűen túl szeretnénk élni

2021.01.28. 18:40

A szentesi Klub söröző vezetője elmondta: nem „anyagi haszonszerzés” miatt panaszkodnak, ahogy Gulyás Gergely miniszter fogalmazott a kormányinfón, egyszerűen szeretnének túlélni, munkát és bért adni az alkalmazottaiknak.

Szentesi söröző: Nem luxusnyaralásra gyűjtünk, egyszerűen túl szeretnénk élni

„Hat vendéglátóhely tulajdonosa is jön hétfőn Budapestre tüntetni”, mondta el az Azonnalinak Kiss-Kása Imre, a szentesi Klub söröző üzemeltetője feldúltan. Ő keresett meg minket, miután olvasta a szintén szentesi Pikoló söröző történetét. Hétfőre, február elsejére a libertárius Le az Adók 75 százalékával párt Tömeges üzletnyitás néven tiltakozó akciót hirdetett, amelynek keretében megnyitnak vendéglátó helyek, vendégeket fogadnak.

Emellett tüntetés is lesz hétfőn (a legújabb hírek szerint vasárnap is, kétnapossá válik a demonstráció: vasárnap déltől hétfő délután 2-ig tart) a Hősök terén. A pártot vezető Ecsenyi Áron szerint harminc üzlet nyitása vehető biztosnak egyelőre. 

Beszéltünk több hely tulajdonosával is: a rózsadombi Kuckó kávézó, az Egri Sikk Kávézó & Bár vezetői hasonlóan írták le reménytelennek tűnő helyzetüket.

A Klub söröző üzemeltetője több dolgot nem ért. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, szerinte a nyitás nem polgári engedetlenségi mozgalom, mert

„a polgári engedetlenségnek az is feltétele, hogy valamilyen magasabb rendű, erkölcsi célért történjen, nem pedig anyagi haszonszerzés miatt”.

A nyitó helyek bírságra számíthatnak, ahogy a vendégek is. Emellett Gulyás bejelentette, márciusig fennmaradnak a korlátozások, amit még február közepén felülvizsgálnak.

Kiss-Kása szerint nem luxusnyaralásra gyűjtenek, egyszerűen szeretnének túlélni,

és szeretné foglalkoztatni az egy szem alkalmazottját, aki után a kötelező bezárásról rendelkező jogszabály életbelépése, november 11-e után is fizetnie kellett és kell a járulékokat. Hiszen az egyéni vállalkozók nem kaptak ez alól teljes felmentést, csak a szociális hozzájárulási adót engedték el nekik – a NAV meg csak részletfizetést, halasztást engedélyez, illetve lejárt tartozásra egyszeri esetben a megfizetést elengedheti. Mivel konyhájuk nincs, italt nem tudnak házhozszállítani.

Szerencsére a bérbeadó elengedte a bérleti díjat, de ha nincs bevétele – márpedig november 11 óta nincs –, akkor miért kell fizetnie az államnak, kérdezi Kiss-Kása. 133 ezer forint járulékot kell havonta befizessen maga és az alkalmazottja után, aki 8 órában van bejelentve. És akit nem akart elküldeni, mert évek óta jól dolgozott nála.

Egy 144 ezer forintos nettó fizetés kifizetése neki 250 ezer forintjába kerül úgy, hogy akkor még a saját rezsijével, bérével nem csinált semmit.

Ő is igénybe veszi az állami bértámogatást, amely alapján az állam a bruttó fizetés felét kifizeti, ha a vállakozás foglalkozásban tartja az munkavállalót. Erről azt állították a vendéglátó helyek, hogy eddig nem érkezett meg a segítség, Gulyás a kormányinfón ezek felgyorsítását ígérte,

és láss csodát, január 28-án Kiss-Kása megkapta a november-december hónapra szóló segítséget.

Ő nem fog hétfőn kinyitni, de úgy véli, segítség kéne, hogy legalább ne kelljen az állam felé járulékokat fizetnie annak, akinek nincs bevétele. Tavaly már egy negyedévet úgy kellett megfinanszírozni az államnak, hogy nem volt bevételük a lezárások miatt tavasszal és november után.

A Klub söröző Szentesen a város szélén található, törzsvendégei leginkább nyugdíjasok, munkások. De komoly biliárdélet is folyik itt, jegyzett bajnokságokban vesznek részt.

A vendégek nem azért szeretnének végre jönni, „mert alkoholisták, hanem mert társasági életet akarnak élni”.

Az üzletvezető azt mondja, megértenének mindent egy nyitás esetleges engedélyezése esetén, azt is, ha csak létszámkorláttal lehetne vendégeket fogadni, és az összes járványügyi előírást betartanák.

Ha pedig nem lehet kinyitni, az is rendben van, de „adjanak valamilyen támogatást”. Az szerinte nem lenne rossz rendszer, mint Ausztriában, hogy a tavalyi havi forgalom és bevétel után megkapják az államtól annak egy részét – ő már a harmadával elégedett lenne.

Olvasott olyan véleményt, hogy a vendéglátósok miért nem mennek el dolgozni – ez vidéken januárban egyáltalán nem olyan egyszerű. Ő is elment interjúkra, de átmeneti időre nem szívesen vesznek fel embereket, és az sem mellette szólt, hogy nem fiatal. Ismerőse elment takarítónőnek az egyik szentesi középiskolába, de az is bezárt, átálltak távoktatásra.

Kiss-Kása reméli, ha elég sokan lesznek a tüntetésen, akkor az áttörést hoz, és a kormány változtat az eddigi hozzáállásán.

Ha a nyitás miatt megbüntetnek, csődbe megyek, ha nem nyitok ki, csődbe megyek,

vázolta fel a Bahir cikkében egy vendéglátós a lehetőségeit a kormányinfón közöltek után. Úgy látják, nem bírják ki márciusig, a magyar vendéglátás többsége a szakadék szélén áll.

Bukarestben harminc százalékos kapacitással hétfőn megnyithattak a színházak, mozik, éttermek, bárok és kávézók, valamint a játéktermek is. A fővárosi szállodai, étterem- és vendéglátó-ágazatban dolgozók október hetedike óta először azért állhatnak ismét munkába, mert Bukarestben a fertőzöttségi ráta három ezrelék alá esett, azaz ezer emberre kevesebb, mint három új koronavírus-fertőzött jutott az elmúlt két hétben.

Itt olvasható interjúnk az olasz Nyitás, az #ioapro mozgalom ötletgazdájával.

NYITÓKÉP: Fortepan / Fortepan

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek