Hová tűnt vidékről a koronavírus-járvány?

Janovics Zoltán

Szerző:
Janovics Zoltán

2021.01.28. 08:20

Itt mindenki ismer mindenkit. Ha valakinek krónikus betegsége van, azt mindenki tudja. Azt is, hogy mennyi ideje van még hátra. Ha bármelyikük Covid-pozitívan halna meg, az is ugyanolyan természetes lenne.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Magyarország lakosságának harmada, hárommillió ember falvakban él, körülbelül ötmillióan vidéki városokban, a maradék durván kétmillió ember a fővárosban. A koronavírus jelenleg vidéken jobban terjed, és a vidéki emberek közül kerül ki a legtöbb „covidos haláleset”. Ezek a jelenlegi adatok.

Sosem szerettem a népi-urbánus ellentétből adódó konfliktusokat, sem azokat, akik ezeket kiélezik, de a helyzet az, hogy a mostani járványhelyzet két külön világot teremtett. A járvány kezdete óta ugyanannyi időt töltöttem el a Tata melletti szülőfalumban, mint Budapesten. Van, hogy naponta, van, hogy hetente, de néha csak kéthetente jövök a fővárosba. Így kétlaki életet élve, sokat tapasztalva, azt kell mondjam, hogy

a koronavírus-járvány egy abszolút fővárosi/nagyvárosi „jelenség”.

Ha az emberek otthon a faluban, vagy bármely más szomszédos településen nem néznék meg este a híreket a tévében, vagy nem lenne a Facebook, egyszerűen nem tűnne fel nekik a járvány. Persze nincsenek elvágva a világtól: megnézik a járványról szóló híreket, olvassák ezeket a Facebookon, beszélnek is róla, van, aki fél is tőle, de ahogy észlelem, a többség ugyanolyan távoli dolognak tartja, mint a 2006-os tévészékház elleni ostromot. „Valakikkel valami történik ott messze, de nekünk ehhez mi közünk?”

Először is a maszk

Tízezer főnél kisebb településeken nem kötelező az utcai maszkhasználat. Az ennél valamivel nagyobb kisvárosokban is a polgármester határozza meg, hol szükséges, rendszerint csak a belvárosokban. Tatán például csak a buszmegállókban és a szupermarketek pakolóiban. Így a vidéki kisvárosok nagy részén alig, falun egyáltalán nem látni maszkos embereket, amit fővárosi lakosként már el sem tudunk képzelni. (Dunakeszi, Érd, Dobogókő, Balaton nem vidék!) Az üres utcán nem hordja senki, otthon a kertben, házban meg ugye mi értelme lenne.

Amikor vidékről jövet beérek a fővárosba, minden alkalommal ledöbbenek a maszkos emberek látványától, olyan, mint egy sci-fi film. Kell egy nap, mire megszokom,

mert ha a faluban vagyok két hétig, akkor két hétig nem látok sem maszkos embert, sem maszkot.

De hova is kellene felvenni a maszkot egy faluban? Orvosi rendelőben, boltban, iskolában, polgármesteri hivatalban, munkahelyen. Az orvosi rendelő nem működik, telefonon lehet receptet íratni. Oda nem mennek. Boltba egy családból általában csak egy ember jár, ő még csak a nyakába akasztja a maszkot, ha bemegy (hátha bejön egy idegen rendőr, és megbünteti), de a bolti eladó sem veszi fel rendesen a saját üzletében, és nem is fog rászólni arra, akivel együtt nőtt fel, hogy vegye fel a maszkot (rendesen). Persze mindenhol vannak túlbuzgó körzeti megbízottak, de ugye

vicces lenne, ha a helyi rendőr megbüntetné a vízvezetékszerelő Gyuszit, mert nem volt az orrára felhúzva a maszk a kisboltban, majd két hét múlva este nyolckor felhívná, hogy csőtörés van, gyere már ki légyszíves, úszik az egész ház...

Nagyon kevés vidéki általános iskolában követelik meg a maszkhordást, én még nem hallottam ilyenről a rokonoktól. A polgármesteri hivatalok pedig picik, ott sem veszi fel senki. Munkahelyeken nagyon ritkán követelik meg a maszk viselését, a helyi kisvállalkozásoknál szinte sehol, a városi nagyobb összeszerelőüzemekben gyakrabban előfordul. Sokan kizárólag a Lidlben és a Tescoban veszik fel fizetésnap/nyugdíj érkezése után havonta egyszer a nagybevásárlás alkalmával. Az én apámon eddig kb. csak 6-8 alkalommal volt maszk, szerintem a szomszédomon egyszer sem, és nagy valószínűséggel többezer ilyen ember van ebben az országban.

Másodszor a létszámkorlátozás/távolságtartás

Vidéken nincs tömeg, nincs tömörülés. Maximum a falunapon, annak az elmaradását meg csak túléltük. Ezért a létszámkorlátozások nem relevánsak. Viszont ahhoz nálunk még sosem volt bátorsága senkinek, hogy ha a szomszéd, vagy a koma a kezét nyújtja, akkor nem fog vele kezet. A nagybátyaim is egyszerűen idiótának néznének, ha könyökkel akarnám üdvözölni őket, amikor átjönnek.

Ha a múlt heti disznóvágást a szomszédban a távolságtartás szabályai szerint kivitelezték volna, még mindig hatan kergetnék körbe a malacot az udvaron, mint egy Szőke András-filmben.

De nem volt az a decemberi járványcsúcs, ami megállította volna a Gézabá, Lajosbá és barátaik közös pálinkafőzéseit, amik annak ellenére még mindig éjszaka folynak, hogy már nem tilos. Dehát a szokás nagy úr.

Harmadszor a vendéglátóhelyek, sportlétesítmények, kulturális intézmények zárva tartása

Focipálya nyitva, kulturális intézmények nincsenek. Éttermek, ha vannak, azoknak ez nagy szívás. Akik korábban is főztek menüt és kiszállították, azok tudnak tovább működni. A kocsmák helyzete már más kérdés. A vidéki falusi kocsmák már nem működnek úgy, mint 20-30 éve, vidéken nincsen már kocsmakultúra. Maximum egyszerre 3-4 vendég iszogatta eddig is a kisfröccsét vagy a sörét.

Hát most nem szabad (bemenni elöl a főbejáraton, csak az udvar felől), de legfeljebb megisszák a bolt, vagy a dohánybolt előtt – ugyanazokkal, akikkel a kocsmában is megitták volna. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg faluban a nemzeti dohánybolt a helyi kocsmával egy épületben működik (az Őrségben szinte az összes kis faluban). Ugyan külön bejárati ajtó az előírás, de az már nincsen megtiltva, hogy legyen egy ajtó a két helyiség között...

Negyedszer a „vigyázzunk egymásra”

Vidéken nagyon sokan együtt laknak a szülőkkel, nagyszülőkkel, így eleve nem lehet „vigyázni egymásra”. Nagyi főz mindenkire, a nagypapa vigyáz az unokákra. Nem lehet a nagyit a nyárikonyhába zárni, a nagypapát meg a borospincébe, még ha szívesen el is töltenek ott egy-egy napot, amikor ritkán összevesznek. Egyszerűen értelmetlen szabályokat megkövetelni otthon, mert úgysem tartják be, nem fogják a 40-50 éves szokásaikat a járvány miatt felfüggeszteni.

Sokan ugyanazon a településen élnek, mint a szüleik, testvéreik, vagy a szomszéd faluban, városban. Tavaly márciusban volt pár hét, amikor nem látogatták egymást, mára ez – egy-egy esetet kivéve – teljesen megszűnt. Vidéken az emberek nem a barátaikkal és a kollégáikkal járnak össze, hanem a rokonaikkal. És lehet, hogy a pesti értelmiség kibírja, hogy 10 hónapja csak a Skype-on látja a barátait, mi vidéken elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ne találkozzunk a rokonainkkal (már ha nem vagyunk éppen haragban). Karácsonykor is sáskajárás volt az utca minden házánál. A „maximum tíz fő” teljesen értelmezhetetlen szabály volt, mert senki nem számolja ki, hogy melyik rokoncsalád mennyi ideig lehet ott, mielőtt a másik rokoncsalád tagjai megérkeznek.

És akkor ott vannak a névnapok, születésnapok, disznóvágás, építkezés/bontás, a szüret. Mindez maszk nélkül, ami itt nem kötelező, de hiába ajánlja Cecil néni (akit amúgy imádnak itt a nyugdíjasok). Viszont a „vigyázzunk egymásra” jegyében nagyon sok vidéki szülő és nagyszülő el van tiltva a nagyvárosokban, illetve Budapesten lakó unokáitól és gyerekeitől. Teljesen érthető, hogy az internetes hírportálokat olvasó, napi 24 órában a járványban élő fővárosi fiatal nem vállalja a felelősséget, hogy miatta haljon meg a szülő, nagyszülő, ezért óvatos.

Ugyanakkor elég abszurd, amit hétvégén láttam, hogy a kéthavonta hazalátogató gyerekek és unokák maszkban beszélgetnek nagyiékkal a kertben egymástól öt méterre, majd másnap jönnek a másik unokák a szomszéd faluból – akik amúgy a nagyváros általános iskolájába járnak, a szüleik meg az Audiban dolgoznak –, és együtt töltik maszk és távolságtartás nélkül a vasárnap délutánt a házban (minden vasárnap).

Ötödször az oltás

Ebbe nem mennék bele mélyebben, viszont

a politikusoknak és a médiának hála itt a többségnek egy dolog marad meg az abszurd „kínait, oroszt vagy amerikait?” vitából: az, hogy a vakcina veszélyes.

Ezért olyan idős, krónikus beteg rokonaim sem hajlandóak beoltatni magukat, akik 40 évet lehúztak az egészségügyben, és a gyerekük és a vejük most is mentősként dolgozik. A családomból senki sem akar oltakozni, a szomszédok közül is csak egy fiatal pár.

Hatodszor a #maradjotthon és a kijárási tilalom

Na, ez megy. Hiba nélkül. A falusi ember aztán sehova nem megy feleslegesen. Bolt, munka, otthon. Ettől aztán senki nem szenved nálunk.

Télen este nyolc után szerintem húsz éve nem ment ki senki a kertkapun. Ez pipa.

Viszont nem is veszi rá senki a falusi embert az oltásigazolvány bevezetésével az oltásra, mert eddig sem igazán jártak étterembe, nem lépték át az országhatárt, és repülőre sem ültek. Az én nagymamám leélt 83 évet Pesttől 69 kilométerre úgy, hogy sosem járt a fővárosban, és a szüleim is csak akkor mennek külföldre, ha én elviszem őket. Tágabb családban a 40 év felettiek közül még senki nem ült repülőn, és ennek nem anyagi okai vannak. Nincs ez az állandó utazáskényszer, mert nem így szocializálódtak. Ha a falusiak többségéhez hozzáadom a nagyvárosi szegényeket, akkor van itt egy három-ötmilliós tömeg, akiket teljesen hidegen hagy az oltásigazolvány-sztori.

           

És végül a halál

A falusi ember sincs eltiltva az információtól, a médiától, és ugyanúgy az arcába kapja minden nap, hogy ez bizony egy halálos vírus. Viszont van egy óriási különbség: ezt egyáltalán nem tapasztalják a mindennapokban. „Elhunyt X számú többségében idős, krónikus beteg” – igen, nálunk is volt ilyen haláleset a faluban.

Csakhogy itt mindenki ismer mindenkit. Ha valaki beteg, arról mindenki tud. „Marika néninek baj van a szívével, Gyuri bácsi annyira cukros, hogy már alig lát, a Lacinak agyvérzése volt tavaly, a Márton bácsi 2 hónapja fekszik a kórházban, a Tóthék 38 éves fia húsz éve alkoholista, Eszti nénit, a volt pénztárost pedig a gyerekek betették egy idősotthonba, mert már nem tudta ellátni magát annyira öreg.” Ha valakinek daganatos megbetegedése van, mindenki tudja. Azt is (jobban, mint maga a beteg), hogy mennyi ideje van még hátra. Ha az itt felsoroltak közül bárki, bármikor meghal, az nem lesz meglepetés senkinek.

Amennyiben közülük bárki Covid-pozitívan halna meg, az ugyanolyan természetes lenne, mintha nem lett volna koronavírusos.

Attól, hogy ráírják a zárójelentésre, még ugyanaz a szívbeteg, cukros, rákos Marika néni, Gyuri bácsi és Eszti néni marad, akit mindenki ismer, nem pedig egy adat a koronavírus.gov.hu-ról. Amíg azt látják, hogy csak idős, nagyon beteg emberek halnak meg, és nem látnak fiatal, egészséges embereket tömegével belehalni a járványba, addig egyszerűen nem fogják a koronavírus-fertőzést halálos betegségként kezelni – bármit is írjanak az interneten, mondjanak bármit este a híradóban –, mert a józan paraszti ész mást diktál.

A fentebb leírtakkal a legkevésbé sem szeretnék minősíteni senkit. Egyszerűen jelezni szeretném, hogy amíg ma a pesti közönség az FFP2-es maszkokról vitatkozik, vagy arról, hogy mennyien, egymástól hány méterre sétálnak emberek a Margitszigeten, mennyien tömörülnek az IKEA-ban, és holnap arról fognak vitatkozni, hogy amerikai mintára hordjunk-e dupla maszkot, vagy német mintára tiltsuk-e be a beszélgetést a villamoson, addig él ebben az országban 3-5 millió falusi, kisvárosi ember, akik koronapánik nélkül élik a boldog/boldogtalan életüket.

A szerző filmproducer.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek