„Már a nyitásellenesek is amellett vannak, hogy muszáj valamit csinálni”

Szerző: Varsányi Bence
2021.01.27. 14:46

Egy egri kávézó tulajdonosa tavaly februárban indította a vállalkozását, de márciusban már be kellett zárnia. Májusban újranyitott, novemberben újra bezárt, február elsején pedig megint ki fog nyitni a tiltás ellenére is. Miniinterjú!

„Már a nyitásellenesek is amellett vannak, hogy muszáj valamit csinálni”

Február elsejére a libertariánus Le az Adók 75 százalékával párt országos tiltakozó mozgalmat hirdetett Tömeges üzletnyitás néven: arra akarják rávenni a magyarországi vendéglátóhelyeket, hogy nyissanak ki, engedjék be az embereket, hadd ülhessenek le a járványügyi előírások betartásával, és fogyaszthassanak helyben.

Korábban írtunk már az Azonnalin a mozgalomhoz csatlakozó budai Kuckó Caferól, most pedig Heves felé tekintünk, és az egri Bazilika melletti Sikk Kávézó & Bár tulajdonosánál – akit először az Egri Ügyek szólaltatott meg – az üzletnyitáshoz egyedüli egriként csatlakozó Dorkó Anitánál kérdezősködtünk.

+++

Mikor döntött úgy, hogy ki fog nyitni február elsején?

Három-négy napja merült fel, hogy csinálnom kell valamit, mert ez nem mehet így tovább. A Tömeges üzletnyitás szervezője keresett meg, és gondoltam, hogy akkor demonstrációként kinyitok.

Nem a kormány, a jogszabályok, és a szigorítások ellen tiltakoznék, inkább a vendéglátás mellett.

Az ember nyilván türelmes valameddig, alkalmazkodik, de ez már nagyon sok. Nemcsak nekem, hanem például a vendéglátásban alkalmazottként dolgozó ismerőseimnek is, akik már harmadik-negyedik hónapja teljesen bevétel nélkül vannak.

A megkeresés előtt nem gondolkodott hasonló akción?

Magamtól azért nem vágnék bele egy ilyenbe, nem kockáztatnám az üzletemet, a belefektetett pénzemet. Az energiámat se, mert azért sok energia kellett ahhoz, hogy nagyon rövid időn belül népszerűek legyünk az élőzene miatt. Hosszú nyitvatartású üzlet voltunk, ezért engem telesen megvágott már az is, amikor korlátozták a nyitvatartást. A pandémia miatt a turizmus amúgy is visszaesett, de a zenekarok feldobták az estéket és az éjszakákat, mert nem nagyon van ehhez hasonló a környéken. Az este nyolcas és tizenegyes zárás egytizedére csökkentette a bevételem.

Mire számít, hogy fog kinézni a hétfői nyitás?

Kiírtam Facebookra, hogy remélem csatlakozik hozzám Egerben legalább harminc vendéglátóegység. Eddig ez nem történt meg.

Senki nem áll ki emellett, szerintem mert mindenki fél a retorzióktól.

Abból a százharmincnyolc üzletből, ami a Tömeges üzletnyitás oldalán meg van jelölve, nem tudom mennyi a valós. Beszéltem a szervezővel, és azt mondta, hogy nagyon ellenőrizni kell a jelentkezőket, mert sok a kamu. Nem is értem, hogy mi értelme van ennek, minek regisztrál valaki, ha nem akar kinyitni, vagy miért regisztrál valaki más nevében.

Ha országszerte többen nyitnának ki, akkor vajon Egerben is többen felbátorodnának?

Biztos. Szerintem amennyi most országosan van, annyi kellene városonként.

Attól nem tart, hogy nemcsak az állam, hanem az állampolgárok sem nézik majd jó szemmel a nyitást?

Nem, óriási egyetértés van. Eddig mindig nagyon megosztó volt a téma, most viszont már azt látom, hogy százból ha egy ember van, aki ellenzi a nyitást.

Már a nyitásellenesek is amellett vannak, hogy muszáj valamit csinálni, mert ez nagyon durva.

Rengeteg ember van, aki a munkája miatt ugyanúgy kapja a fizetését, mint korábban, de már ők is a vendéglátósok nyitása mellett vannak.

A vendéglátóiparban és a turizmusban ráadásul olyan erős higiéniai szabályok vannak, hogy nem is értem, hogy mondjuk a tömegközlekedést miért veszélytelenebb használni. Vagy például az üzletekben sincs annyira lekorlátozva a vásárlók létszáma, és a kosarakat sem kell fertőtleníteni. Végigfogdossák a zöldséget, utána csupasz kézzel a pékárut, előtte meg lehet, hogy a kocsiban tüsszögtek.

Szerintem ott sokkal nagyobb a fertőzésveszély, mint a vendéglátásban.

Mi folyamatosan ellenőriztük a mellékhelyiségeket, amikor zenés estek voltak – pontosan azért, hogy mindig legyen szappan, fertőtlenítő és kéztörlő, hogy lehessen normálisan kezet mosni. A vendégtér asztalait is állandóan töröljük, rend és tisztaság van.

Milyen szabályok lesznek a hétfői nyitáskor?

Szeretném, ha maszk nélkül, viszont kézfertőtlenítéssel lehetne belépni az üzletbe. Az asztalokat is fertőtlenítjük, ráadásul nagyjából egy hónapja ózonos fertőtlenítés is volt nálunk, mert azt hittem, hogy januárban nyitni fogunk.

Mit csinálnak, ha egy vendég nem tartaná be a szabályokat, például nem fertőtlenítené a kezét belépéskor?

A mi felelősségünk betartatni velük a szabályokat. Korábban is az volt a kritérium, hogy csak maszkban jöhetnek be, és csak úgy fogyaszthatnak, ha utána visszaveszik. Volt, hogy úgy jöttek be, hogy elfelejtették felvenni a maszkot, szépen szóltunk, és felvették, nem ellenkezett senki.

Ugyanerre számítok most is, a személyzetünk oda fog figyelni arra, hogy mindenki betartsa a szabályokat.

Az első hullám tapasztalataiból kiindulva nyáron pórbált képezni valamilyen tartalékot arra az esetre, ha nem lehetne kinyitni?

Nem gondoltam ennyire súlyosnak a helyzetet, szerintem mindenki abban bízott, hogy nem lesz második hullám. Én február végén nyitottam a kávézóm, március közepén már be is kellett zárnom, májusban újranyitottunk, aztán november elején megint be kellett zárnom.

Amikor nyitva voltunk, az sem volt teljes értékű, mert korlátozások voltak. Az utcazenészek versenye is csak háromnapos volt, és este tizenegyig tarthatott, de azért próbálták visszahozni a vendéglátóipar és a turizmus bevételét, hogy Eger kicsit észhez térjen.

Kevés volt viszont az a három nap a rengeteg kieséshez képest – ez el sem tudom mondani, hogy mekkora tragédia. Nekem ez az üzlet a szerelmem.

A legtöbb vendéglátós nem azért csinálja az üzletet, nem úgy indul, hogy ebből akar meggazdagodni, milliomos lenni, hanem azért, mert ez a szerelme.

Ezt csak így lehet csinálni.

NYITÓKÉP: Dorkó Anita kávézója Egerben a tavaly májusi újranyitáskor

Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek