Polgári társadalmat, felelősségteljes védekezést a koronavírus ellen!

Horváth Dániel

Szerző:
Horváth Dániel

2021.01.26. 09:17

Az, hogy mennyi potenciális áldozat esetén kell az államnak korlátozó intézkedéseket hoznia, nem tudományos, hanem erkölcsi dilemma. Erre nincs megoldóképlet. Ha mindenki jeles biológiaérettségivel rendelkezne az országban, a járványkezelés jelenlegi módjának akkor is lennének kritikusai.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Molekuláris biológusként nagy érdeklődéssel követem az Azonnalin kialakult oltásvitát. Végzettségemből kifolyóan én a téma természettudományos oldalára látok rá jobban, ennek ellenére jelen írásomban mégis inkább a kérdés társadalmi aspektusaival fogok foglalkozni, még ha ezzel számomra ingoványos talajra is tévedek. Ez tehát nem egy szakmai írás, hanem egy véleménycikk lesz, melyben azt a kérdést járom körül, hogy kell-e kötelező az oltás vagy sem.

A járvány elleni védekezés elsősorban nem tudományos, hanem politikai kérdés

Az alapprobléma az, hogy mennyi potenciális áldozat esetén kell az államnak beavatkoznia, és korlátozó intézkedéseket hoznia.

Ez nem tudományos, hanem erkölcsi dilemma. Erre nincs megoldóképlet.

Az a megfejtés, amely szerint akkor kell állami korlátozás, ha az egészségügyi ellátórendszert az összeomlás veszélye fenyegeti, ugyancsak egy politikai vélemény, nem pedig természeti törvény. Amíg nem omlik össze, addig elfogadható a halálozás? Ha igen, akkor miért foglalkozik azzal annyit a sajtó – mintegy versenyt csinálva belőle –, hogy lakosságarányosan melyik országban a legalacsonyabb az elhunytak száma, és miért nem az egészségügyi rendszer állva maradása a siker egyetlen kritériuma?

És mi lenne a teendő abban az esetben, ha most már örökké, megszakítás nélkül követnék egymást az újabb és újabb, a mostanihoz hasonló pandémiák? Lockdown az idők végezetéig? Soha többé mozi, bye bye Sziget Fesztivál? Csak arra akarok rávilágítani, hogy

nincs Egyetlen Racionális Stratégia.

A védelmi intézkedések, még ha szakmai alapokon, háttérszámításokon is nyugszanak, alapvetően politikai döntéshozatal eredményei.

Egy demokráciában mindenkinek joga van ahhoz, hogy beleszóljon a járvány elleni védekezésbe

Ha azt mondjuk, hogy a védekezés ügyében ne legyen szava annak, aki nem rendelkezik megfelelő virológiai ismeretekkel – noha a döntések következményeit viselni fogja –, akkor ugyanennyi erővel bárkinek a szavazati jogát megvonhatnánk, aki nem ért eléggé a közgazdaságtanhoz. Persze az is legitim vélemény, hogy jelen helyzetben túl sok forog kockán ahhoz, hogy a védekezést az állampolgárok szeszélyének tegyük ki, de ettől még ez egy antidemokratikus álláspont marad.

Tényleg nem bízhatunk meg a polgárokban? A „különutas” Svédország példája azt mutatja, hogy működhet a dolog. A híres svéd modell az állampolgárok önkorlátozására épített, tilalmak helyett ajánlásokkal operált, az egészségügyi rendszerük mégis állva maradt. Még egyszer: ha a korlátozásokat azért – és nem másért – kellett bevezetni, hogy az államok megóvják az egészségügyi rendszereik stabilitását, úgy a svéd stratégiát igenis sikerként kell elkönyvelni, hiszen ezt a lécet tavasszal ők is megugrották.

Árnyalja a képet, hogy a tavalyi év végén viszont már Svédország is szigorított, bezárták az edzőtermeket, könyvtárakat, uszodákat. Mindenesetre az talán elmondható, hogy összefüggés áll fenn az állampolgári tudatosság és az állam mozgástere között:

minél tudatosabbak és felelősségteljesebbek egy adott ország polgárai, az államnak annál kevesebb korlátozó intézkedést kell meghoznia

ahhoz, hogy az egészségügyi rendszerének stabilitását fenntartsa.

Mi a teendő akkor, ha egy adott országban nem látjuk annak a lehetőségét, hogy a védekezést az emberek önkorlátozására építsük? Az egyik lehetőség valóban a lockdown, de ott van a másik opció, amiről kevesebb szó esik: megteremteni annak a feltételeit, hogy a társadalom tagjai képessé váljanak felelősségteljes döntések önálló meghozatalára.

Pánikkeltés helyett higgadt, hiteles tájékoztatásra lenne szükség

Emlékeztek még Martinra, a „tök jó fej srácra?” A rendőrség még 2013-ban készített egy rövid oktatófilmet „Csak egy szippantás…” címmel, melynek egyik főhőse, Martin, a tizenéves suhanc egy házibuliban ráveszi újdonsült barátnőjét, hogy szívjon egy slukkot a cigarettájából. A lány rövid unszolás után beadja a derekát, ám ekkor megtörténik a baj: a kis bakfis köhögőrohamot kap, és csak a kiérkező mentősöknek köszönhető, hogy nem történik nagyobb tragédia. Talán mondanom sem kell, a film közröhej tárgyává vált.

Megboldogult iskolás korunkban mi is láthattunk ehhez hasonló drogprevenciós horrorvígjátékokat, melyek a drogok tényszerű bemutatása helyett kizárólag a félelemkeltéssel operálva igyekeztek a kamaszokat elrettenteni a tudatmódosító szerekkel való mindennemű kölcsönhatástól, mérsékelt sikerrel. Az a módszer, ami már a tinédzsereknél sem működött, miért működne ezúttal felnőttek esetében?

És ha a polgárokat kamaszokként kezeljük, miért csodálkozunk, ha a tekintélyelvű, „azt teszed, amit mondok, mert én megparancsolom” típusú állami önkényre kamaszos lázadással válaszolnak?

A félelemmel való operálás a kemény bűntudatkeltéssel (ha nem védekezel megfelelően, gyilkos vagy) és a lezárások okozta sokkal kiegészülve brutális pszichés nyomást helyezett a társadalomra. Nyilvánvaló, hogy ezt hosszútávon nem lehetett bírni. A korlátozó intézkedésekkel szembeni elégedetlenség, a koronavírus veszélyességének megkérdőjelezése, a kutatókba vetett bizalmatlanság törvényszerűen kezdett el burjánzani, aminek ráadásul kiváló táptalajt biztosított a média által sugárzott apokaliptikus világkép és az emberek hétköznapi, kézzelfogható tapasztalatai között feszülő nyilvánvaló ellentmondás.

Ebben a helyzetben lépett fel Doktor Gődény, és vált a lezárásellenesek arcává. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy nem Gődény és a hozzá hasonló „fehérköpenyesek” termelték ki a korlátozásellenes tömeget, hanem fordítva – a lockdownellenesség termelte ki, és emelte a magasba Gődényt. Így „A Patikust” bűnbaknak beállítani szerintem aránytévesztés, elhallgattatásától pedig a korlátozásellenesség elhalását és a tudományba vetett bizalom helyreállását várni körülbelül olyan, mintha a bőrrákos beteg gyógyulását az érintett bőrfelület bepúderezésétől remélnénk (hiszen így már nem is látszik a probléma).

Ha mindenki jeles biológiaérettségivel rendelkezne az országban, akkor is lennének kritikusai a járványkezelés jelenlegi módjának

(én is az vagyok), csak éppen szofisztikáltabb érvekkel, kevesebb áltudományos állítás puffogtatása közepette zajlana az intellektuális küzdelem az államilag előírt, kötelező érvényű korlátozások propagálói és ellenzői között.

A jelenlegi helyzet veszélyességéről lehet és kell is vitatkozni – a „veszélyesség” amúgy is egy képlékeny fogalom –, annyit azonban mindenképpen ki lehet jelenteni, hogy az új típusú koronavírus megfelelő óvintézkedések hiányában, elszabadulva képes arra, hogy kapitulációra bírja a magyar egészségügyi ellátórendszert, amint azt tavaly ősszel majdnem meg is tette. Ezt a tényt szem előtt tartva kell elgondolkodnunk a további teendőkről és a saját egyéni felelősségünkről vakcinaügyben.

De mi legyen az oltással?

Bizonyára az olvasók közül is sokan ismerik A pusztító című legendás amerikai akciófilmet, Sylvester Stallonéval a főszerepben. A film cselekménye egy jövőbeli, „ideális” társdalomban játszódik, ahol a „racionalitás” az úr. A rendszer az ésszerűség és a stabilitás szent nevében az alkoholtól és a koffeintől kezdve, a húson és a szerencsejátékokon át a benzinig és a csúnya beszédig mindent tilt, amit az egyénekre és a társadalomra nézve károsnak és veszélyesnek ítél. Ebbe a világba csöppen bele harminchat év hibernációból ébredve John Spartan, a huszadik század embere, aki alighogy magához tér, máris begyűjt egy pénzbüntetést beszéderkölcsi szabálysértésért.

A dilemma, amivel szembenézünk, nem egyszerűen megválaszolható.

Mi a fontosabb, a szabadság vagy a biztonság? Mi a teendő, ha a kettő között kell választani?

Ha nem élnek elegen az oltással, akkor az egészségügyi rendszer bedőlése reális veszély maradhat – bevállaljuk ezt? Ha viszont kötelezővé tesszük az oltást, máris tettünk egy újabb lépést A pusztító világa felé vezető úton – amin a lezárásokkal egyébként már el is indultunk. (Az évtizedek óta velünk lévő védőoltásokkal vagy a jogosítvánnyal való párhuzam nem áll meg a lábán, hiszen ezek hasznosságát, szükségességét illetően teljes a társadalmi konszenzus, így kötelező voltát senki nem éli meg elnyomásként – jelen esetben azonban nem ez a helyzet.)

De vajon tényleg választanunk kell a szabadság és a biztonság között? Ez korántsem biztos. Fontosnak tartom, hogy minél többen beoltassuk magunkat – én magam is ezt fogom tenni –, de e cél eléréséhez nem a kényszer alkalmazása az egyetlen út, a tudományba vetett bizalom helyreállítása ugyanúgy sikert hozhat. De ehhez első lépésben éppen az kell, hogy

ne legyen kötelező a vakcina, és ne érje semmiféle hátrány – például az egyes szolgáltatásokhoz való hozzáférésben – azokat, akik nem akarnak élni az oltás lehetőségével.

Vádaskodás és az oltástól vonakodók lehurrogása, megszégyenítése helyett higgadt, hiteles tájékoztatásra, társadalmi párbeszédre és átláthatóságra van szükség. A vakcinák közötti szabad választás lehetőségét szintén biztosítani kell. Egyetértek Bakó Beával, a szabadság szerintem is az egyik legfontosabb közérdek, amit nem kellene feláldoznunk. Inkább igyekezzünk felnőni hozzá, és akkor egyszerre lehet az osztályrészünk a szabadság és a biztonság is.

A szerző molekuláris biológus, és az Azonnali oltásvitájához szólt hozzá. Bakó Bea vitaindító cikkét itt olvashatod, de a kötelező oltás kérdése megújult podcastunk, a Helyzet legutóbbi epizódjában is szóbakerült. Ha te is hozzászólnál, írj nekünk!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek