Az oltáspénz védelmében

2021.01.18. 10:10

Ha százezer forintot adna az állam mindenkinek, aki beoltatja magát a koronavírus ellen, azzal nemcsak három legyet ütnénk egy csapásra, de olcsóbb is lenne, mint a járvány miatti gazdasági visszaesés.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A koronavírus súlyos egészségügyi és gazdasági válságba taszította Magyarországot: több, mint 11 ezer magyar hunyt el, többszázezer munkahely került veszélybe, teljes iparágak álltak le hónapokra, és egyre többen kényszerülnek napról napra élni. Volt, akit jobban, volt akit kevésbé érintett a válság, de mindannyiunktól áldozatokat követelt.

Majdnem egy év után viszont végre van fény az alagút végén: a világ legjobb tudósai – többek közt a magyar Karikó Katalin szabadalmának köszönhetően – rekordsebességgel fejlesztettek ki hatékony védőoltásokat, a gyártási és logisztikai akadályok leküzdése után pedig Európában elegendő vakcina áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy a kontinens teljes lakossága beolttassa magát.

Az elegendő vakcina önmagában nem elég

Ahhoz viszont, hogy minél hamarabb elérjük a nyájimmunitást, nem csak elegendő védőoltásra van szükség, hanem a társadalom együttműködésére is.

Csak akkor ölelhetjük meg újra nyugodt szívvel a családtagjainkat, csak akkor sörözhetünk újra egy jót a barátainkkal, csak akkor mehetünk újra étterembe vagy épp moziba, ha a magyarok 60-70 százaléka beolttatja magát.

A kormány viszont mintha ez ellen dolgozna: a felkészületlenség és az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett, orosz és kínai vakcinákkal való hazardírozás komolyan árthat az oltási hajlandóságnak, ahogy a Sputnik V kapcsán erről Krekó Péter is beszélt a Politicónak.

Amellett, hogy még arra a kérdésre sem tudnak egyértelmű választ adni, kell-e regisztrálni a védőoltásra, a miniszterelnök többet beszél az Európai Gyógyszerügynökség által még nem engedélyezett, kínai és orosz, mint a nyugati cégek vakcináiról, amelyek átlátható és jól dokumentált fejlesztési és tesztelési folyamat után érkeznek hozzánk. És ahelyett, hogy egyszer végre társadalmilag hasznos célokra használnák a propagandagépezetüket, védőoltás melletti kampány helyett ugyanúgy folytatják az ellenzék elleni gyűlöletkampányukat. Nem csoda, hogy elbizonytalanodnak a magyarok: a KSH legfrissebb adatai szerint négyből csak egy magyar adatná be magának biztosan az oltást.

Egy ilyen halálos járvány idején a legfőbb célnak annak kell lennie, hogy minél több életet óvjunk meg, és minél több felesleges halálozást kerüljünk el. És bizony ezrek élete múlhat azon, hogy a magyar társadalom mikorra éri el a nyájimmunitást. További családtagokat, barátokat, ismerősöket veszíthetünk el, ha a magyarok oltási kedve nem nő meg néhány hónap alatt radikálisan.

Mi lesz a járvány után?

Ha pedig a járvány utáni időszakra tekintünk, van egy majdnem ugyanolyan fontos feladatunk is: minél hamarabb újra kell indítanunk a magyar gazdaságot. Mert ne feledjük, Magyarország egészségügyi és gazdasági válság közepén van: lassan egy éve teljesen leállt az ország, a kormánynak pedig nincsen pontos terve arra, hogy mikor indul újra az élet. A turizmusban és vendéglátásban dolgozók teljes bizonytalanságban próbálnak túlélni egyik napról a másikra – és egyelőre senki tudja, hogy mikor indulhat újra a gazdaság.

Ne legyenek illúzióink: a kormány által biztosított támogatások csak ideig-óráig gátolják meg a komolyabb tartalékokkal nem rendelkező vállalkozások végső összeomlását.

Minden egyes nappal, amíg tolódik a gazdaság újranyitása, újabb és újabb emberek fogják elveszíteni a munkájukat.

Ilyen helyzetekben minden innovatív javaslatnak helye van. Ez a Momentum feladata és szerepfelfogása a magyar közéletben: hogy tabukat döntsön, hogy innovatív javaslatokat tegyen, hogy jó nemzetközi gyakorlatokat honosítson meg. Nem csak a választók várják ezt tőlünk, mi is ezt várjuk el magunktól – és ebben soha nem fogunk változni.

Ezért javasolja azt a Momentum, hogy

a kormány adjon mindenkinek százezer forintot, aki beoltatja magát, ezzel ugyanis három legyet ütünk egy csapásra:

felpörgetjük a gazdaságot, segítünk a nehéz helyzetbe került honfitársaikon, és több ezer magyar életét mentjük meg.

Hogy ez mennyire nem egy légből kapott ötlet, az is mutatja, hogy az egyik legelismertebb amerikai közgazdász, Gregory Mankiw már szeptemberben egy ilyen megoldást javasolt a New York Times-ba írt cikkében, de Abhijit Banerjee és Esther Duflo, Nobel-díjas közgazdászok is hasonló ötlettel álltak már elő korábban más védőoltások kapcsán (a javaslat lényegében egy negatív Pigou-adóként is értelmezhető).

És azt sem mondhatnánk, hogy precedens nélküli a javaslat: a társadalom jelentős részének járó készpénzes juttatás a gazdaság élénkítésének egy jól bejáratott módja. Az Egyesült Államokban például harmadszorra terveznek több százezer forintnyi összeget küldeni az állampolgároknak, de a japán és az ausztrál kormány is élt már hasonló megoldással.

Hogy miből?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon mennyire kerül sokba egy ilyen intézkedés. Mivel legalább a népesség 60-70 százalékát be kell oltani,

nagyjából 6-700 milliárd forintos kiadással számolhatunk, ami az éves GDP 1-1,5 százalékának felel meg. Csak viszonyításképpen: az MNB becslése alapján 2020 során akár 6,5 százalékos is lehetett a gazdasági visszaesés.

De hozhatunk más számokat is: egyetlen intenzíven ápolt beteg két-három héten keresztül való ellátása 15-20 millió forintba kerül, így csak az ő ellátásuk havi több tízmilliárddal terheli meg az egészségügyi kasszát. És akkor még nem is beszéltünk a 750 milliárdos, 2400 év múlva megtérülő, csupán Mészáros Lőrincet és a kínai államot gazdagító Budapest-Belgrád vasútvonalról vagy Semjén Zsolt 50 milliárdos vadászkiállításáról.

Ráadásul van egy fontos, de ritkábban emlegetett oldala a javaslatunknak: a gazdaság talpra állása nagyban függ attól, hogy a kereslet mennyire erősödik vissza a válság előtti szintre. Az általunk javasolt 100 ezer forintos juttatás erre a problémára is megoldást kínál képzeljük el úgy a gazdaságot, mint egy motort, amit be kell rúgni induláskor: az a 700 milliárd, amit hirtelen a gazdaságra öntenénk, pont ezt a célt szolgálná.

Üssünk három legyet egy csapásra: pörgessük fel a gazdaságot, segítsünk a nehéz helyzetbe került honfitársainkon, és mentsük meg több ezer magyar életét!

A szerző a Momentum Mozgalom elnöke. Vitatkoznál vele? Írj nekünk! Olvasnál egy azonnalis véleményt is a Momentum oltáspénz-javaslatáról? Ide kattints! Az Azonnali nagy oltásvitáját pedig itt találod!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek