+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2021. január 17. vasárnap, 08:06
Matteo Renzi látszólag szakmai ellenérvek miatt a héten végül csak felrobbantotta az olasz kormányt. De tényleg ez áll a háttérben? Gianfranco Pasquino, a bolognai egyetem nyugalmazott professzora, egykori baloldali római szenátor magyarázza el a helyzetet és a lehetséges kiutat az Azonnalinak.

Azzal, hogy Matteo Renzi kilépett a római kormányból, az egész koalíció bukhat. Most tekintsünk el Renzi önös hatalompolitikai érdekeitől, és nézzük a hivatalos indokolását, miszerint a Conte-kormány nem megfelelően szeretné elkölteni az Európai Uniótól kapott pénzeket. Ebben igaza lenne Renzinek?

 

Nem, semmiképpen sincs igaza ebben, az EU-pénzek elköltése kapcsán ugyanis még nem született végleges döntés, azaz nincs is mit kritizálni. A konkrét programokat még csak most dolgozza ki a Conte-kormány, amely – nem utolsósorban Renzi javaslataira, de nem csak az övéire – számos módosítást, javítást fogadott már most is el.

 

Ez az egész egy szakpolitikai vagy puszta hatalompolitikai vita Conte és Renzi között? Mi a lényegi különbség a terveikben?

 

Ez egyszerűen csak egy vita.

 

Mind szak-, mind hatalompolitikailag Renzi és a hívei nem érnek fel Contéig.

 

Hosszan fejtegethetném, hogy mekkora a különbség a két ember és a két program között. A lényeg azonban, hogy Renzi bizonyos területekre, főleg az egészségügyben és az infrastruktúrában, több pénzt költene – például a teljesen abszurd messinai hídra is, aminek a finanszírozása messze túlnyúlna a lehetőségeken.

 

INTERJÚALANYUNK, GIANFRANCO PASQUINO A BOLOGNAI EGYETEM ÉS A BOLOGNAI JOHNS HOPKINS EGYETEM NYUGALMAZOTT TANÁRA. A VILÁGHÍRES JOGFILOZÓFUSNAK, NORBERTO BOBBIONAK ÉS A NEVES ALKOTMÁNYJOGÁSZNAK, GIOVANNI SARTORINAK VOLT A TANÍTVÁNYA. 1983 ÉS 1992, MAJD 1994 ÉS 1996 KÖZÖTT BALKÖZÉP SZÍNEKBEN SZENÁTOR VOLT. FOTÓ: ANNAMARIABATTE / WIKI

 

A mostani vita a Conte-kormány végét jelenti?

 

Nem hiszem, hogy Conte miniszterelnöki pályafutása befejeződött volna, legfeljebb a második Conte-kormány végéről beszélhetünk. Lehetséges ugyanis, hogy egy új többséggel – akár a Renzi-pártot is ismét bevonva – létrejön egy harmadik Conte-kormány. De a jelenlegi második Conte-kormánynak is alapvetően csak a Szenátusban nincs meg a többsége. Itt tíz szenátort kell találnia, mondjuk a Vegyesek csoportjából. Semmi furcsa vagy botrányos nincs abban, ha egyes szenátorok átállnak, ez ugyanis csak a politikai függetlenségüket és autonómiájukat bizonyítaná.

 

Kik alkotják a Vegyesek csoportját, ahonnan jöhetne a kisegítő támogatás?

 

Itt nem pártok ülnek, hanem olyan politikusok, akik valamiért kiléptek az eredeti pártjukból, és ezért most gyakorlatilag függetlenek. A Vegyes csoportnak alkotmányos joga, hogy az ottani képviselők úgy szavaznak, ahogy akarnak. Az az érdekük, hogy bizonyos nekik fontos kérdésekben a kormány elfogadja az álláspontjukat. És persze mindenképpen el akarják kerülni az előrehozott választásokat, mert az számukra – hiszen otthagyták a pártjaikat – katasztrofális lenne.

 

Mást nem is várnának el?

 

Értem a kérdését! Hogy személyesen nem várnak-e el valamit? Semmi felháborítót nem látok abban, ha a kormány támogatásáért cserébe valamilyen pozíciót, mondjuk államtitkári posztokat, kérnének.

 

Mire jó ez az egész válság? Mit nyerhet ezzel Renzi, akinek pártja egy előrehozott választáson talán még a bejutási küszöböt se ugraná meg?

 

Renzi egy megalomán. Annyit akar, hogy látszódjék az Italia Viva pártjával, amely a közvélemény-kutatásokban még a három százalékot se éri el. Azt akarja bizonyítani, hogy egy mennyire nagy és befolyásos politikus, aki kormányokat tud megbuktatni, szétverni.

 

Úgy érzi, hogy Conte fölényes vele, és ezért most jól be akar neki tenni.

 

Ez az egész hatalmas kár az országnak. Lehet, hogy tényleg most ki is bukna a parlamentböl, de szerintem majd összeáll egy nagyobb csoporttal, és akkor bent maradhat.

 

Érezhető, hogy Renzinek főleg Contéval van gondja, és azzal, hogy a kormányfő túl közel áll az Öt Csillaghoz.

 

Renzi folyamatosan viszályt akar szítani az Öt Csillagon és a balközép Demokrata Párton belül. Renzit megeszi az irigység Conte kapcsán, és ezért minden alkalmat megragad, hogy megsemmisíthesse, vagy legalább kisebbíthesse.

 

Renzi nem tudott uralkodni most az érzelmein, és ezúttal túl messzire ment.

 

Ha Renzi kész is lenne visszaszállni a kormányba, az Öt Csillag és a Demokrata Párt már látni se akarja. Pedig Renzi hajlandó lenne egy – jelenleg amúgy elég valószínűtlennek látszó – centrista kormány támogatására, ahova a jobbközép mellé azon elégedetlenek is beállhatnának, akik féltik a parlamenti helyeiket egy előrehozott választástól. Teszem hozzá: a parlamenti hely megőrzésének szándéka teljesen legitim dolog.

 

A jobbközép hivatalosan új választást akar, de azért nem nagyon erősködnek ezért. Miért?

 

Két okból nem egyértelműek. Egyrészről egyáltalán nem biztos, hogy abszolút többséget szereznének. A közvélemény-kutatástól a tényleges választásokig terjedő időben nagyon sok minden történhet, el lehet követni hibákat, szavazókat lehet veszíteni. Másrészről a jobbközép is tudja, hogy a saját szuverenista politikája ellentétes az Európai Unió vezetésével, ezért talán nehézségeik lennének kormányon európai pénzekhez jutni.

 

Sokan egy szakértői kormányt emlegetnek lehetséges kiútként. Egy ilyet akár még Silvio Berlusconi pártja, a Forza Italia is tudna támogatni, ahogy azt 2011 és 2013 között Mario Monti technokrata kormánya esetén is tette.

 

Talán igen, talán nem. Elképzelhető, hogy egyes kérdésekben a kormánnyal szavaznának, ha nem is egészen nyíltan bejelentve. De az biztos, hogy bárki is lesz az új kormányfő, az nem lesz hasonló a Monti-kormányhoz.

 

El van már döntve, hogy ki lenne a jobbközép vezére? Van Matteo Salvininek vagy Giorgia Meloninak alternatívája?

 

Nincs, de nem is várható, hogy kiemelkedjék egy új személy, aki Salvini vagy Meloni alternatívája lehetne. Azonban jelentős ellentétek jöhetnek még elő kettejük között – mind a politikai tisztségeket, mind a követendő politikákat illetően. Európa tekintetében is megosztottak, elvégre külön pártcsaládokhoz tartoznak. (A Lega a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia-frakcióban, a Meloni-féle Olaszország Fivérei párt pedig az EU-szkeptikus Konzervatívok és Reformerek között ül az Európai Parlamentben – a szerk.)

 

Visszatérve a kormányválságra. Sergio Mattarella államfő mindenképpen el akarja kerülni az előrehozott választást. Sikerülni fog ez neki? Vagy mi a legesélyesebb forgatókönyv?

 

Minden válasz, amit erre jelenleg adhatok, csak átmeneti. Kedd este már okosabbak leszünk. (Kedd estig dől el, hogy van-e többsége Contének a parlamentben – a szerk.)

 

Szerintem a legvalószínűbb forgatókönyv egy harmadik Conte-kormány.

 

Ha ez mégsem jönne össze, akkor megnyílthat egy „elnöki kabinet” előtt is az út, amelynek annyi lenne csak a feladata, hogy az EU-pénzek lehívását levezényelje, és utána aztán rögtön jöhetnek az előrehozott választások június végén.

 

Egy ismert sztereotípia szerint az olasz politika döntései úgyis a színfalak – mondjuk a páholyok vagy a Vatikán részvételével – dőlnek el. Esetleg most is ők tudnak megoldást hozni?

 

Nem vagyok egyetlen összeesküvés-elméletnek sem a híve. A P2-páholy lényegileg megsemmisült.

 

A mostani argentin pápát nem érdekli az olasz politika,

 

a katolikus egyház pedig amúgy is egyre kevésbé számít. A Confindustria (az olasz gyáriparosok szövetsége – a szerk.) pedig gyenge. Azon háttérkörök, amelyek esetleg számítanak, mind Brüsszelben ülnek, és nekik az az érdekük, hogy Olaszországnak stabil és hatékony kormánya legyen hozzáértő miniszterekkel. És ebben nagyon igazuk is van. Hozzájuk hasonlóan sok olasz ugyanezt reméli, és ezen remény szellemében igyekszik cselekedni.

 

NYITÓKÉP: Az olasz szenátus ülésterme / Fratello Gracco, Wikimedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az egykori olasz kormányfő a tavaszi szemeszter kezdetére visszatért a firenzei egyetemre, ahol 2018-ig a nemzetközi magánjog tanára volt. A politikát nem hagyja ott, és szerinte mindent meg kell tenni a nacionalizmus ellen.

A 2010-es évek elején még fagyos volt a viszony, de mostanra eljutottak egészen addig, hogy a Fidesz már az RMDSZ ellenében induló erdélyi jobboldaliakat hazaárulózza. Hogyan jutottak el idáig?

Most ismerte el először valaki a Bizottságban, hogy talán nem minden volt rendben a vakcinabeszerzésekkel.

Közel három és fél óráig kellett magyarázkodniuk az EP-ben a vakcinagyártó cégek vezetőinek, hogy mikor érkeznek meg az EU-nak ígért vakcinák.

Nem tetszik neki egy szabálymódosítás, aminek segítségével a komplett Fidesz-delegációt ki lehetne tessékelni a néppárti frakcióból.

Márciusban újra tárgyalnak majd róla a tagállamok vezetői.

Tudják, hogy idén is lesöpri a Fidesz a javaslatukat, ám 2022 után szerintük meglesz az ügynöknyilvánosság. Keresztes László Lórántot, az LMP frakcióvezetőjét kérdeztük.

A hét kérdése

Arról még senki sem beszélt, hogy ezeket pontosan mire is lehetne felhasználni, azt viszont tudjuk, hogy jönnek. Dönts te!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

Twitter megosztás Google+ megosztás