A Lenin-fiúk még teljesen más ligában fociztak, mint a kapitóliumi sámán

A magyar emlékezetpolitikát nem a konszenzusok jellemzik: az egyik oldal hősei a másik oldal szemében árulók. A vörösterror és a fehérterror során a hazai zsidóság egyenlően szenvedett, azonban a fehérterror hivatalos emlékezetkultúrájából mint áldozatok valamiért kimaradtak. A Vér/Tanú rádiós hangjáték ezt a témát járta körbe.

„Az új Magyarország megszületett! A proletárdiktatúrát, a szegények és elnyomottak diadalát, kit tudná jobban és erőseben átérteni és üdvözölni, mint az évezredek elnyomottja, a zsidóság. Mi vagyunk az világtörténelem proletárjai!”

A fenti mondatok az Egyenlőség című zsidó hetilap 1919. március 29-i számának vezércikkéből származnak. Ezzel a részlettel indította a Tilos Rádió vasárnap délben KissPál Szabolcs Vér/Tanú című rádiójátékát, amit a művész az 1919-1920-as évek vörös- és fehérterrorja köré épített fel.

Mit kell tudni a vörös- és fehérterrorról?

Az 1919-es magyarországi tanácsköztársaság alatt a kommunisták politikai pozíciójuk megerősítése érdekében, a „belső ellenséggel” szemben a történeti szakirodalomban és a közvéleményben is vörösterrornak nevezett akcióval éltek: a kommunisták paramilitáris csoportjai – a bőrkabátos Lenin-fiúk – több helyszínen követtek el halálos áldozatokkal járó vérengzéseket. A tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jei bukása után a berendezkedő ellenforradalmi rendszer – Horthy Miklós fővezér tudatával és beleegyezésével – egyes csoportjai, a különítményeseknek nevezett katonai egységek szintén halálos áldozatokkal járó atrocitásokat követtek el.

A rádiójátékot a vörös- és fehérterror zsidó származású áldozatainak élettörténete rendszerezi egésszé. Korabeli források – rendőrségi tanúságtételek és iratok, bizottsági és tanácsi jegyzőkönyvek, személyes feljegyzés, sajtócikkek – megszólaltatásával a rádiójáték a zsidóság és a terror szerepét vizsgálta. A hangjáték közben kommunista mozgalmi dalok szóltak, a beolvasott jegyzőkönyvi részletek mellett történészek (Anka László, Bödők Gergely, Gellért Ádám, Romsics Ignác, Salamon Konrád) szólaltak meg egy-egy mondat erejéig.

A beolvasott korabeli források esetében külön izgalmas, hogy a legtöbb irat fejlécén szereplő „Csonkamagyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” bélyegző szövegét minden esetben fel is olvassák a színészek.

A rádiójáték témájának kérdése azért fontos, mert a hivatalos zsidó hitközség már akkor, 1919 végén rámutatott arra, hogy

Ennek a feltételezett kapcsolatnak lett az eredménye az antiszemita hangokat pedzegető fehérterror is. A fehérterrorral kapcsolatban azonban megtudjuk azt is, hogy nemcsak a különítményesek (katonatisztek) rendeztek pogromokat a zsidók ellen, hanem a helyi társadalmi feszültségek is felszínre törtek ezekben az években. Ezeknek általában nem csupán antiszemita, de szociális vonatkozása is volt: a helyi szegényebb csoportok zsidó kocsmárosokat, kisvállalkozókat űztek el, esetleg lincseltek meg. De szerepel az is a műsorban – a történelmi tisztánlátás kedvéért – hogy

Mindez azért fontos, mivel a zsidókat már a 19. század végén, de leginkább 1919-től kezdődően, a Horthy-korszakban a magyar nemzetre veszélyes, idegen testként kezelték. Vagyis a zsidóság egésze – ha lehet így beszélni róluk – azonosult a magyar tragédiával, az ország területeinek elcsatolását ők is negatívan élték meg.

A zsidók mikrotörténete és a Nemzeti Vértanúk emlékműve

A hangjáték első felében egy családanya és egy másik apa vallomásai szerepelnek. A nő vallomásának apropója az volt, hogy gyerekét megverték, ő pedig elment panaszt tenni a rendőrségen. Ahogyan az anya a vele megtörtént eseményeket elmesélte a rendőrség előtt, azt úgy is lehet értelmezni, mint a zsidóság akkori élettörténetének metaforáját: elmondása szerint pofozták őt a magyar katonák, mert hogy „büdös zsidó kurvák a Vérmezőn bujálkodtak a románokkal”. Az konkrétan nem ismert, hogy Budapest román megszállása során a zsidó nők román katonákkal szórakoztak volna, sokkal inkább a berendezkedő „keresztény-nemzeti kurzus”, valamint a Nemzeti Hadsereg egységeiben tapasztalható antiszemitizmus mondathatta ezeket a mondatokat a nőt pofozó magyar katonákkal.

Itt érkezünk el a rádiójáték második témájához: az 1934-ben felállított, majd 2019-ben rekonstruált Nemzeti Vértanúk emlékművéhez. 1934-ben ugyanis a Kossuth tér sarkán felállítottak egy emlékművet a nemzet vértanúinak címezve. Felállítása azonban ellentmondásossá sikeredett, mivel

A különítményesek által elkövetett, zsidó, kommunista és szociáldemokrata áldozatokról nem vettek tudomást a hivatalos Magyarország emlékezetpolitikájában. Vagyis ezen személyek nem minősültek vértanúknak, csupán az erőszak járulékos áldozataivá váltak.

A rádiójátékban a két világháború közötti korszakból az avatás során elhangzott beszédek is megszólalnak, de a jelen is felsejlik egy pillanatra:

A jelenlegi magyarországi kormány ugyanis a két világháború közötti „nemzeti-keresztény” Magyarországra tekint pozitív példával, emlékezetpolitikáját pedig a Horthy-korszakéhoz hasonló egyoldalú szemlélet jellemzi: létezik a „jó magyar”, valamint az azzal ellenséges idegen. 2019-ben az 1934-es emlékművet a Vértanúk terén, Nagy Imre kommunista miniszterelnök szobra helyére állították vissza, országos botrányt kiváltva. Kövér teljes beszédét az akutálpolitikai áthajlások jellemezték, szerinte

Kövér László ezzel a vörösterror szellemi vezérére, a Lenin-fiúk vezetőjére, Szamuely Tiborra utalt. A jelenlegi emlékezetpolitikai állapotokra vetítve pedig a házelnök könnyen bárkit Szamuelynek tarthat az ellenzékből, ugyanis már korábban is előszeretettel rekesztett ki a magyar nemzettestből olyanokat, akik nem értenek egyet a jelenlegi kurzussal.

Az 1934-es fővárosi közgyűlési rész megelevenítése a hangjáték egyik legjobban sikerült része: remekül visszaadja a korszak politikai viszonyait, mivel a felszólalások bekiabálásokkal, tapssal tarkítottak. Például az egyik szociáldemokrata képviselő „ellene van minden erőszakos halálnak”, de feltette a kérdést: a kormány miért csak 1918-19 áldozatait emelte be a hivatalos emlékezetpolitikai kánonba?

– utalt a szociáldemokrata képviselő a fehérterror során meggyilkolt zsidó és baloldali áldozatokra. Szerinte nem pártatlan az emlékmű, ezért felállítását nem is támogatta. A Keresztény Községi Párt – budapesti politikai párt volt a Horthy-korszakban, országosan nem indult – képviselője viszont felvetette, hogy differenciáltan kell szemlélni a terror áldozatait. Véleménye szerint

Viszont a fehérterror során az áldozatok csak mint magánszemélyek lettek áldozatok, ezért nem indokolt felvételük a nemzeti kánonba.

A rádiójáték a Blinken OSA Archívum produkciójában, az Aratástól aratásig – magyar kálvária, 1918–1919 kiállítás keretében, a Zsidó Kultúra 2028 támogatásával, 2021 januárjában készült. Meghallgatható itt!

NYITÓKÉP: Fortepan / Péchy László